SZABÓ GYÖRGY
SZABÓ GYÖRGY
SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az egészségügy és egyben az államháztartás megreformálásának átalakításának egyik legnagyobb léptékű törvényjavaslatát kezdjük el tárgyalni a mai napon, amely minden bizonnyal kemény, szenvedélyektől sem mentes vitákat fog kiváltani, mint minden olyan javaslat, amely komoly változtatásokat céloz meg egy nagy jelentőségű rendszeren.
Ezzel akkor is számolnunk kell, ha mindannyian tudjuk, hogy a törvényjavaslat korántsem előzmény nélküli. Évtizedes, eredménytelen racionalizálási törekvések, kronológiai felsorolásától eltekintve, itt most csak arra szeretnék utalni, hogy a kormány egészségügyi programja szellemében a tavalyi évben a népjóléti tárca kidolgozta az egészségügy korszerűsítésének programját, melyet tisztelt képviselőtársaim többsége is bizonyára ismer. A program számba vette az előző kormányzati ciklusban megtett reformlépéseket, azok pozitív és negatív tapasztalatait.
Az egészségügy és az államháztartás egészének helyzetét elemezve igyekezett az egészségügyi rendszert érintő célokat és eljárásokat megfogalmazni.
A nyár elején elkészült első változatot, a széles szakmai, politikai és társadalmi vitára bocsátás után átdolgoztuk, és a beérkezett vélemények alapján készült el az a mintegy 400 oldalas kötet, amely december óta a széles szakmai nyilvánosság érdeklődő képviselőtársaim és érdekvédelmi szervezetek kezében van, és amelynek általában jó visszhangja volt. Szeretném hangsúlyozni, a benyújtott törvénytervezet nem más, mint az ebben a programban kitűzött célok megvalósításának egyik állomása.
A javaslat, az egészségügyi szakellátás, a járóbeteg-szakrendelések, de még inkább a fekvőbeteg intézmények megyénkénti ellátási szükségleteinek, azok szakmai összetételeinek, normatív szemléletű szabályozását célozza meg, egy decentralizált, a helyi érdekegyeztetés keretében lefolytatandó eljárás keretében, megjelölve és egyben megosztva az ellátási felelősséget. Ennek végeredményeképpen, és ez az ami már eddig is indulathullámokat, vitákat gerjesztett, még ebben az évben 10 ezerrel kevesebb, azaz a mostani 93 ezerrel szemben 83 ezer kórházi ágyon látták el az országban a kórházi ápolásra szorulókat.
Az első kérdés, amely ezzel kapcsolatban felvetődik, hogy indokolt-e ez a lépés. Másképpen fogalmazva, ha felvállaljuk, marad-e elégséges kórházi ágy a rászorultak számára. Miután ez a felvetés az egészségügyi színvonaláért egyébként joggal aggódó közvélemény mellett a racionalizálással, máskülönben általánosságban egyetértő szakmai körökben is felbukkan, érdemes néhány tényt alaposabban szemügyre venni.
Szembe kell végre néznünk azzal, hogy elfogadható-e, hogy amíg Magyarországon 1994-ben 1000 lakos 2625 napot töltött kórházakban, a világ valamelyest fejlettebb részein, ugyancsak 1000 lakos 1100-1600 napot tölt fekvőbeteg-intézményben. Elfogadjuk-e, hogy az ágyak kihasználtsága az elmúlt negyedszázadban 85%-ról 70% alá csökkent, akkor, amikor egy ágy éves fenntartása lassan megközelíti a 1,5 millió forintot.
(9.50)
Tekintsük-e természetesnek, hogy a 10 ezer lakosra jutó ágyak száma az ország különböző térségeiben 65 és 140 ágy között szóródik, akkor, amikor a legalacsonyabb értékek éppen a legrosszabb egészségi mutatókkal jellemezhető megyékben van? Hunyjunk-e szemet afölött, hogy egyes szakterületeken elviselhetetlen zsúfoltsággal, máshol kongó kórtermekkel találkozunk. Most, ha sok pénzünk volna, a leggazdagabb országok közé tartoznánk - vélem én -, ezt akkor sem volna szabad vállalni, mert igazságtalan, méghozzá mind a betegek, mind az egészségügyben dolgozók szempontjából. Ráadásul - kell-e mondanom - nincs is sok pénzünk. Olyannyira nincs, hogy a magyar egészségügy alig több mint egyharmadát költi állampolgáraira, mint a tőlünk alig fejlettebb Portugália. Olyannyira nincs, hogy kevesebbet költünk, mint a dúsgazdagnak igazán nem mondható Mexikó. Olyannyira nincs, hogy az egészségügyi intézményekre, - tehát nem az egész egészségügyre - a ráfordított kiadások reálértéke 1990-94 között, mértékadó számítások szerint 30%-ot meghaladó mértékben csökkentek, azaz nagyobb mértékben, mint a bruttó össznemzeti terv. Olyannyira nincs, hogy az ország kórházai 1995. végére több, mint 6 milliárd forint adósságot halmoztak fel és annyira nincs, hogy a tavalyi statisztikák tanúságai szerint az egészségügyben dolgozók fizetése alig érte el a versenyszférában dolgozók bérének kétharmadát, ennél többet keresnek a hulladékiparban. És itt meg kell állnom egy pillanatra. Szeretném kijelenteni, hogy hálapénz ide, hálapénz oda, a magyar orvosok és egészségügyi szakdolgozók hivatásszeretete, elkötelezettsége az a zománc, amely összefogja még a gyógyítás repedező rendszerét, méghozzá nemzetközileg is elismerten magas színvonalon, és ezért köszönet és tisztelet mindannyiunktól kijár. De nem elfogadható, hogy a legmagasabban kvalifikált és talán legfelelősségteljesebb munkát végző szakma dolgozói a bérlisták végén kullognak.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, ezek az igazán komoly dolgok, amivel szembesülnünk kell. Tisztelt elődöm valahogy úgy fogalmazott: a magyar egészségügy életmentő műtétre szorul. Igaza volt. A kérdés az, merünk-e végre vágni. Vágjunk hát, mondják sokan, na de ne ekkorát! Rögtön tízezer ágy! Ezt nem viseli el az egészségügy. A betegek az utcára fognak kerülni, nem vesszük figyelembe a magyar nép kivételesen rossz egészségügyi állapotát, hangzik a kritika, és nem szabad elmenni mellette. Lehet-e tehát ekkora, vagyis radikálisnak mondott leépítést egy ütemben végrehajtani - fogalmazódik meg a második alapvetőnek mondható fölvetés. Nos, ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk, néhány kérdést ismételten fel kell tennünk magunknak. Ha igaz, hogy a kórházak által kimutatott betegforgalom a torz és nem ellenőrzött teljesítményösztönzés miatt a valóságosnál magasabb értéket mutat, ha igaz, hogy az ágyak nem kis részén szociális és nem orvosi okok miatt fekszenek, és ha mindamellett az ágyak átlagos kihasználtsága még így is alig 70%-os, akkor kérdezem én, igaz-e hogy nincs ekkora fölösleg. Az előterjesztés azt állítja, hogy van. Mert hogy az ország egészét tekintve, tízezer ágy leépítését, átalakítását ajánljuk a törvényhozásnak, az valóban nem a javaslatban bemutatott és az ellátási szükségletek meghatározásához ajánlott képletből, számítási módszerekből fakad, hanem az az előterjesztők szakmapolitikai álláspontja, éppen az előbb elmondottakra alapozva. A javasolt számítási mód a kapacitásszükségletek, vagy másik oldalról nézve, a leépítendő fölöslegek területenkénti, megyék közötti megoszlását kísérli meg objektív módon meghatározni. És ha igaz, hogy egyenlő mércével mérve az egyik megyében bizonyos ellátási hiányok mutatkoznak, a másikban pedig 15-18%-os fölösleg, akkor bizony a tízezer ágynak is igaznak kell lenni. Mégis - mondták a javaslat azon bírálói, akik a nagyságrendet elfogadják, de az ütemet túl gyorsnak tartják - nem volna-e jobb, ha időben elnyújtva, mondjuk 2-3 év alatt hajtanánk végre a leépítést. El kell ismerni, lennének előnyei, hiszen a javasolt változások által hátrányosan érintett egészségügyi dolgozók, intézmények jobban fel tudnának készülni, csökkenthetők lennének a kikerülhetetlen átállási veszteségek. Csakhogy ennek a változatnak is megvan a maga fonákja. Véleményem szerint az elnyújtottabb ütem egyrészt tovább tartaná bizonytalanságban az intézményeket, a dolgozókat, az önkormányzatokat, intézmény-fenntartókat, és ezzel dezorganizálná a rendszert. Másrészt, éppen az előbbiből fakadóan, ott keletkezhetnek hiányok, ahol nem kívánatos, és ez valóban a betegellátás színvonalának romlásához vezetne. Azt javaslom tehát, hogy a döntés legyen körültekintő, de ne halogató, hanem határozott.
Tisztelt Képviselőtársaim! Remélhetőleg az eddig elmondottak is alátámasztják, hogy nem a gazdasági gondok kényszerének ellátást szűkítő törekvéseit tervezzük. A pénzügyi hiány persze nagy úr, de csak abban az értelemben, hogy az átalakítás, a kapacitások szabályozása tovább már valóban nem halogatható. Illetve lehetséges, ha megemeljük az élőmunkát már most is túlterhelő járulékok mértékét, növelve ezzel feketegazdaság terjedelmét, mint arról már napirend előtt is tettem rá utalást, vagy drasztikusan szűkítjük a térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatások körét, vagy növeljük a lakossági önrészvállalást, a fizetésszolgáltatások terjedelmét, vagy mondjuk működtetjük a rendszert változatlan formában, struktúrában, a teljes működésképtelenség eléréséig. Úgy gondolom, az előbbi megoldások sem szakmailag, sem politikailag, sem gazdasági, sem pedig etikai szempontból nem vállalhatók. Ha nem lépünk, a következő évben több tízmilliárdos, szolid számítások szerint is 60-70 milliárdos hiány kezelhetetlen tömegével, ha döntünk és a törvényjavaslat prioritási rendjének megfelelően intézmények, részlegek, telephelyek megszüntetésére kerül sor, akkor éves szinten 12-15 milliárd forint átcsoportosításának lehetőségével számolhatunk. Hangsúlyozom, az átcsoportosítási lehetőséget az egészségügy keretein belül értjük, mert nem kívánunk forrásokat kivonni, hanem az ésszerűbb felhasználás lehetőségét szeretnénk megteremteni.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat a fekvőbeteg-ellátás térségi, megyénkénti szükségleteinek meghatározásához egy számítási módszert ajánl. A többhónapos szakértői számítások során mintegy 140 olyan mutató vizsgálatát végeztük el, azokat az összefüggéseket kutatva, hogy egy-egy térség társadalmi, szociális, infrastrukturális, népesedési, gazdasági mutatói milyen összefüggésben, kapcsolatban állnak a megbetegedésekkel, kórházi ápolással, a haláloki tényezőkkel. A nemzetközileg is rendhagyó, adatszázezrek tömegét rendező hatalmas munka részleteit nem kívánom elemezni, a fontosabb következtetéseket a használt adatbázist, az előterjesztés és a csatolt számítási segédlet bemutatja. Amit szeretnék kiemelni, az mindenekelőtt az, hogy ezzel a módszerrel először teremtődött meg annak a lehetősége, hogy objektív mutatószámok, matematikai, statisztikai módszerek és ne szakmapolitikainak álcázott döntések, lobbyérdekek határozzák meg egy-egy megye kórházi kapacitásainak szükségleteit. És mint már említettem, a képlet azt mutatja, hogy a nem valós szükségletekre alapozott fejlesztések miatt, jelentős területi aránytalanságok alakultak ki.
(10.00)
Különösen szembeötlő a főváros indokolatlan túlsúlya, de az átlagosnál nagyobb felesleggel rendelkezik Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém és Vas megye. Hiányok mutatkoznak ugyanakkor Hajdú-Bihar, Fejér és Szabolcs-Szatmár megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéinkben. A szabályozás célja - többek között - ezeknek az indokolatlan különbségeknek a megszüntetése, amely nemcsak leépítést, hanem fejlesztéseket is szükségessé tesz, és ezeket az egészségügyi beruházások tervezésénél is figyelembe kell majd venni.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy igen bonyolult, nehéz probléma megoldására ajánlunk olyan megoldási módot, amely sok tekintetben igazi úttörő vállalkozásnak tekinthető. Ezért természetesnek vesszük a vitákat, idáig is volt benne részünk jócskán, és nyitottak vagyunk a javítást célzó változtatások befogadására éppúgy, mint egy esetleges más módszer mérlegelésére. A kérésem ezzel kapcsolatban mindössze az, hogy az alternatívákat ajánlók vegyék figyelembe, hogy rendszerszemléletű és a szubjektív döntéshozatalra, minimálisra szorító megoldásokra van szükség, amely áttekinthető, kiszámítható és az ország minden részében, valamennyi térségében, megyéjében egyaránt alkalmazható.
Ami a regionális és országos intézetek, orvostudományi egyetemek által nyújtott magasabb szintű, különleges képzettséget, technológiát igénylő ellátási szükségleteket illeti, meg kell vallani, hogy a törvény-előkészítés kapcsán ez az ellátási forma jelentette a legnagyobb gondot, abban az értelemben, hogy több kísérletet tettünk arra, hogy matematikai formulával biztosítsuk a regionális és országos ellátásokhoz szükséges intézményi hátteret. Végül is, a tapasztalati adatokra támaszkodva, az elmúlt évek valóban regionális teljesítménye alapján kerültek meghatározásra, a hármas számú mellékletben jelzett ún. védett ágyszámok, úgy - és ezt szeretném hangsúlyozni -, hogy az itt folyó, kiemelt jelentőségű tevékenység ne az adott terület kapacitásait csökkentse. A járóbeteg szakellátás szabályozását illetően, tekintettel arra, hogy az egészségügy korszerűsítési programjával összhangban referált ellátási formának tekintjük, korlátozást nem igazán láttunk indokoltnak. Az alsó határértéken megadott óraszámok 10%-os növelését viszont szükségesnek ítéltük, ezt tartalmazza az előterjesztés.
Végül hadd említsem meg, hogy a törvényjavaslat által javasolt mennyiségi szabályozásból hiányolhatják a minőségi ismérveket, azaz annak meghatározását, hogy egyes intézmények, osztályok milyen minimális ágyszámmal, milyen összetételű és képzettségű személyzettel, illetve milyen felszereltséggel kell, hogy rendelkezzenek.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Szeretném tájékoztatni önöket, hogy a minőségbiztosítás ezen nagyon fontos ismérveinek a kidolgozását, a szakmai testületek bevonásával hónapokkal ezelőtt megkezdtük, és szakmai jogszabályban rövidesen meg is jelentetjük. Teljes körű bevezetése ugyancsak megfelelő felkészülési idő után lehetséges, de a tisztiorvosi szolgálat, az intézmények szakmai alkalmasságának vizsgálatakor már mérőeszközként alkalmazhatja.
Tisztelt Országgyűlés! A szabályozás alkotmányos eszközeinek kimunkálása során többféle megoldást vizsgáltunk. Az alapvető kérdés az ellátási felelősség telepítése ügyében csúcsosodott ki, melynél a társulásos lehetőségek, a megyék szerepének megerősítése éppúgy fölvetődött, mint egy állami egészségügyi rendszer irányába történő elmozdulás. A vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy az intézménytulajdonosi kör, döntően a helyi önkormányzatok, valamint az egészségbiztosító közös, de egyben világosan elhatárolt felelőssége a járható út, amely nem igényli az önkormányzati törvényt, sőt az alkotmány módosítását. Az általuk létrehozható megyei, fővárosi egyeztető fórumok, kiegészítve a megyei tisztiorvosi szolgálatok, az orvoskamara és a reprezentatív szakszervezetek vezetőivel, képviselőivel - megítélésünk szerint - megvalósíthatják a decentralizált egyeztetés, döntés kívánatos folyamatát. Az állam felelőssége a normatív szabályozásban, az ellenőrzésben, a garanciális elemek biztosításában, a fejlesztéspolitika meghatározásában természetesen továbbra is érvényesül, de a közvetlen kormányzati beavatkozás erőteljesen korlátozódik.
Ezen kérdés kapcsán utalnom kell arra, hogy több észrevételt kaptunk arra vonatkozóan, hogy az 1996. évi egyeztetésre, töltési javaslatok kimunkálására az időnk meglehetősen rövid, és a kivételes eljárás alkalmazása - amely szerint az egészségbiztosító kötelezett az első szerződéses ajánlat megtételére - sem tekinthető szerencsés megoldásnak. A feszítő kényszerek mellett is megfontolandó észrevételekről van szó, és most jelezném, hogy nem zárnám ki álláspontunk felülvizsgálatát.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat elfogadása és végrehajtása esetén az intézményi struktúra megváltoztatása, az egészségügyben foglalkoztatottak helyzetére is hatással lesz. Az előkészítés során végzett hatásvizsgálatok szerint, mintegy tízezer főt érint a változás. Szakdolgozókat és nővéreket illetően munkanélküliséggel nem számolunk. Az új ápolási formák, az ápolási otthonok, ápolási osztályok, otthoni szakápolás munkahelyteremtő szerepe mellett ugyanis, az egészségügy jelenlegi rendszerében, a KSH tavalyi adatai szerint hatezer állás, szakdolgozói állás betöltetlen. Számításaink szerint 1000-1500 orvos kényszerülhet munkahelyváltoztatásra. Úgy ítéljük meg, hogy zömükben el tudnak helyezkedni a járóbeteg-ellátásban, emellett fontos egészségpolitikai cél, hogy az orvosi szakterületeken kialakult egyes hiányszakmák szakember-utánpótlásán javítsunk, természetesen megfelelően támogatott átképzési lehetőségek biztosításával.
A nyugdíjkorhatáron túllévők nyugdíjazásával is számolva, mindösszesen mintegy 3-400 orvos átmeneti vagy tartósabb munkanélküliségét valószínűsítjük. A gazdasági-műszaki hálózatban dolgozók közül 3-4000 főt érinthetnek a változások. Részben az ő esetükben is igaz, hogy a strukturális átalakítással kialakuló új egészségügyi és szociális intézményekben is elhelyezkedhetnek. Tekintettel arra, hogy tevékenységük és iskolai végzettségük a legkevésbé egészségügy-specifikus, az ő elhelyezkedésük komolyabb gonddal járhat, s csak a gazdaság egészében megoldható.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Végezetül szeretném hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslatot az egészségügy korszerűsítése egyik elemének tartjuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az átalakítás olyan forrásokat is igényel, amelyekkel intézmények vagy tulajdonosaik nem vagy csak részben rendelkeznek. Meghirdetett pályázataink a jelenlegi struktúra átalakítását az új, vagy hiányzó ellátási formák kialakítását célozzák. 800 millió forint értékben a járóbeteg-ellátás csoportpraxisainak és az egynapos sebészeti ellátás kialakítására szolgálnak, 200 millió forinttal támogatjuk az átképzéseket, és 400 millió forintot fordítunk új háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisok létrehozására és a meglévők korszerűsítésére. 160 millió forintot az otthoni szakápolási szolgálatok működésének elősegítésére és fejlesztésére hirdettünk meg. Hasonló célokra kívánjuk fordítani azt a 2 milliárd forintot is, amelyet a privatizációs többletbevételekből eredő kamatmegtakarítás a tárca számára lehetővé tesz. A kormány által ebben évben biztosított, összesen mintegy 3,5 milliárd forint, nem számolva a felmentésekkel járó költségek megtérítésével, lehetőséget nyújt arra, hogy az intézmények, illetve tulajdonosaik ne passzív részesei legyenek a törvény végrehajtásának, hanem aktív résztvevőként tegyék meg javaslataikat, szerződéskötési folyamatban.
(10.10)
Nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy minden ellenkező híreszteléssel ellentétben nem elvenni kívánja a törvényjavaslat az ellátást a betegektől, hanem korszerűbb, célszerűbb és egyben humánusabb formában közelebb kívánja vinni az egészségügyi ellátást hozzájuk. Az átalakítás értük történik. Befejezésként ismételten szeretném aláhúzni, hogy egy vitathatatlanul nehéz, sok konfliktust hordozó és eredendően újszerű szabályozás megalkotására tettünk javaslatot. Megvitatások során számítunk képviselőtársaim jobbító javaslataira, konstruktív változataira, és jó szívvel fogadjuk a bírálatot is. Kérésem csupán az, hogy ne hátráljunk meg attól, amit meg kell tenni. Mert már nincs tovább. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
