DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! A Magyar Demokrata Néppárt a Budapest Bank vizsgálóbizottsági országgyűlési határozati javaslatára egységesen nemmel szavazott. Egészen sajátos helyzet állt elő a vizsgálóbizottsági jelentéssel kapcsolatban. Készült egy jelentés, amelyet a vizsgálóbizottság a parlament elé terjesztett, teljesen korrektül, világosan, tisztán, az egész folyamatot úgy ábrázolva, ahogy ez megtörtént. És született egy országgyűlési határozat, amely nem felel meg a vizsgálati bizottsági jelentésnek, hanem ebben a kormányzat szerepét igyekszik tisztára mosni. Még az az elképesztő dolog is megtörtént, hogy a vizsgálóbizottság által egyhangúlag mint hibát felrótt határozati javaslatával szemben is kiszavazták a vizsgálóbizottság kormánypárti tagjai által is elfogadott kritikai észrevételeket, az ellenzéki módosító indítványokat pedig rendre lesöpörték.
A legsúlyosabb probléma ebben az ügyben az, hogy egy olyan kérdésben is a tisztelt Házat megszavaztatták pozitív módon, amelyiknek semmi köze politikai kérdéshez, egy kemény számviteli kérdésről van szó, amelyet két, nemzetközi auditor nem tudott egyértelműen eldönteni, egészen másképp foglalt állást a két nemzetközi auditor, és ezt a vitás kérdést, amelyben számviteli ügyben nem tudtak a szakemberek dűlőre jutni, ezt a parlament laikus képviselőivel megszavaztatták a kormány javára, ilyen határozati javaslatot csak nemmel lehetett támogatni, mert szakmai kérdésben nincs kompetenciája ennek a parlamentnek, és erőből nem lehet szakmai kérdéseket megszavaztatni. Ezért nem tudtuk támogatni a végleges formájában az országgyűlési határozati javaslatot. (Taps.)
(19.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem