KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az MSZP képviselőcsoport részéről: Köszönöm elnök asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A közelmúltban lezajlott politikai vita mentesít az alól a kötelezettség alól, hogy a nyugdíjkorhatár emelésének gazdasági és társadalmi indokairól újra beszéljek. Ezt annál is inkább megtehetem, mert érdemi érvelés a nyugdíjkorhatár felemelésének szükségessége ellen nem hangzott el, és azok a képviselőtársaim is, akik a bizottsági ülésen ellenvéleményt fejtettek ki, belátták és beismerték, hogy a nyugdíjkorhatár felemelése nem most vált elkerülhetetlenné, elkerülhetetlen volt már akkor is, amikor 1991-ben és '93-ban erről a parlament országgyűlési határozatban, illetve törvényben döntött. Az előttem szólótól gyökeresen eltérő módon azt állítom, hogy a nyugdíjkorhatár felemelése ugyan hátrányt jelent az ötvenen felüli nőknek - elsősorban nekik és a hatvanéves életkorukat betöltő férfiaknak -, ugyanakkor a generációk közötti megállapodás elmaradása a fiatalok és az idősek számára katasztrofális helyzetet teremthet. Könnyen belátható, hogyha a ma ötvenen felüli nők hosszú időn át továbbra is fiatalon mennek nyugdíjba, és a női nyugdíjba vonulás korcentruma - mint tudjuk - alatta marad az ötvenhárom évnek, akkor egyrészt a szüleik nemzedékét hozzák megrendítően bizonytalan helyzetbe, hiszen az aktívak járuléka nem fedezi, nem fedezheti a fiatalon nyugdíjba vonulók és a náluk idősebb, a nagyszülők nemzedékének biztonságos öregségét. Ezért a három nemzedék közötti generációs megállapodásra van szükség, ahol a fiatalok szembenéznek azzal a ténnyel, hogy remélhetőleg hosszú életű szüleik és nagyszüleik nyugdíját a maguk aktív életkoruk korában járulékukból fedezik, az én korosztályom szembenéz azzal a ténnyel, hogy a gyermekeik és a szüleik kedvéért hosszabb ideig kell maradnia a munkaerőpiacon, és mind a két generáció megpróbál tenni azért, hogy a hosszú életű szüleik öregsége biztonságos maradjon.
Ezért azt hiszem a beterjesztett törvényjavaslat ismeretében nem a korhatár emelésének szükségességéről kell vitatkoznunk, hanem arról, hogy ez hogyan, milyen lépésekben történjék. Még egyszer ismétlem: a parlament 1993-ban döntött a nyugdíjkorhatár emeléséről, és most, '96 tavaszán van előttünk a beterjesztett törvényjavaslat. Ebből a késedelemből természetesen adódik olyan feszültség, amelyik akár alkotmányos aggályokat is felvethet. Hiszen az 1940-ben születettek számára volt ötvenhat év az irányadó korhatár, a '41-esek számára ötvenhét év. Azonban nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy a '40-esek és '41-esek számára a felemelt korhatár csupán munkajogi korhatár lett. Ez azt jelenti, hogy őket ötvenhat, illetve ötvenhét éves életkoruk betöltése előtt nyugdíjba nem lehetett elküldeni, viszont a jelenleg érvényes szabályozás lehetővé teszi, hogy ők - még egyszer ismétlem - a '40-ben és a '41-ben születettek, ötvenöt éves korukban választhatták a nyugdíjas életet.
Ebből következően az 1940-esekre és '41-esekre új törvényszabályt hozni már nem lehet. A számukra tehát az az engedmény, hogy a '41-ben születettek ötvenhat éves korukban büntető gondok nélkül elmehetnek nyugdíjba, kedvezményt nem jelent, hiszen ebben az évben töltik be az ötvenötödik életévüket és ötvenöt éves korukban is minden hátrány nélkül választhatják a nyugdíjat. A munkajogi védelem viszont megilleti őket ötvenhét éves korukig. Mindebből következően a '42-es korosztály számára akármit is írunk a táblázat első két sorába, a nyugdíjkorhatár emelése három éves továbbdolgozási kötelezettséget jelent. Én a magam részéről vitatom ennek a feltétlen szükségességét és azt szeretném, hogyha a parlamenti vitában képviselőtársaim is támogatnának egy induló, alacsonyabb lépcsőt, ez annál is inkább nem kockázatos, mert az 1942-ben született nők nagyon nagy része már ma is nyugdíjas, és élni fog azzal a tizenkét hónapos türelmi idő adta lehetőséggel, ami a számukra is az ötvenöt éves életkorban történő nyugdíjazást lehetővé teszi.
A későbbiekben erre még vissza fogok térni, csak itt szeretném megjegyezni, hogy az 1942-ben születetteknek már most, pontosabban 1996 januárjában a 42,6%-a már nyugdíjas volt - és még egyszer mondom - ha a 12 hónapos türelmi időt is figyelembe vesszük, a '42-esek számára egy irgalmasabb, alacsonyabb kiinduló lépcső gyakorlatilag a társadalombiztosításra többletterhet nem hárít és nem háríthat, mert ez a korosztály rendkívüli módon megritkult. A nyugdíjba vonulók megkapták a nyugdíjba vonulásra a lehetőséget.
(11.50)
A másik kérdés ugyancsak a "hogyan történjék a korhatár emelése" kérdéskörben az, hogy az 1991-es országgyűlési határozatot vagy az 1993-as törvényt tekintsük-e kiindulóalapnak. A '91-es országgyűlési határozat ugyanis kimondta, hogy az egységes férfi és női nyugdíjkorhatár 62 év, de a '93-as törvény, a nők nyugdíjkorhatárának emeléséről rendelkezve, csak a 60 éves életkorig húzta meg a nyugdíjkorhatár-emelés konkrét lépcsőit. Én annak a megfontolását kérem képviselőtársaimtól, hogy nem maradhatnánk-e az 1993-as törvény talaján, nem megkérdőjelezve a '91-es országgyűlési határozatban leírottakat, hogy tudniillik az egységes korhatárnak 62 éves életkorban kell egységesülni a férfiak és a nők számára.
Azt gondolom, hogy miután a foglalkoztatási helyzet, az aktivitás várható emelkedése valóban alapvetően befolyásolja a nyugdíjrendszer finanszírozhatóságát, az évezredforduló tájékán is lehetőségünk van arra, hogy a nők számára a 60 éves korról 62 éves korra történő emelés időpontját és lépcsőit akkor határozzuk meg, amikor a foglalkoztatási tendenciák már jobban láthatók. Ha akkor lesz muszáj, akkor is azt fogom mondani, hogy a muszájjal nem lehet vitatkozni, és el kell vállalnunk a döntést, ha a nyugdíjrendszer finanszírozhatatlannak bizonyul, vagy fenyeget a finanszírozhatatlanság veszélye. Például elképzelhető, hogy a 60 éves korról a 62 éves korra történő két lépcsőt jobban elhúzva, az érintett korosztályok számára előnyösebb módon lehet megvalósítani. Azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy az igazán nagy létszámú korosztályok később fognak kilépni a munkaerőpiacról.
A második dolog, amelyről röviden szeretnék beszélni, a szolgálati idő és az idő előtti nyugdíjba vonulás lehetősége. A kormány által beterjesztett változatot alapvetően jónak tartom, hiszen azt hiszem a társadalom igazságérzetével találkozik az a szándék, amelyik a hosszú szolgálati időt jobban elismeri, és a hosszú szolgálati idővel rendelkező nők számára előnyösebb feltételek mellett teszi lehetővé a korhatár előtti nyugdíjba vonulást. Azt hiszem, Béki Gabriellához hasonlóan magam is meggondolásra ajánlhatom, hogy az idő előtti nyugdíjba vonulás milyen szolgálati időhöz kötődjék, tehát felvethető az a kérdés, hogy a 32 éves minimális szolgálati időnek, amelyik feljogosít arra, hogy valaki a korhatár előtt nyugdíjba menjen, nem lehet-e enyhébb változata, nem lehet-e lejjebb menni ennél a 32 éves kornál. Úgy gondolom, hogy az átmeneti időszakban nemcsak lehetne, hanem kellene is, és a 30 évről történő indulás, amelyiknek célállapotát én is a 35 éves szolgálati idővel tételezem fel, megoldható és változatlanul állítom, hogy ez sem hárít elviselhetetlen többletterhet a társadalombiztosításra.
És akkor most hadd idézzem a többi számot is, hiszen az érintett korosztályok jelentős része már nyugdíjban van, az előbb a '42-esek nyugdíjas létszámát, arányát idéztem, az 1941-ben születetteknek 59%-a már nyugdíjas volt '96. január 1-jén, a '42-eseknél ez több mint 42%, a '43-asoknál 30,7%, a '44-eseknél 21%, a '45-ösöknél 18 %, és még a '46-osoknak is közel 16%-a már nyugdíjban van, természetesen beleszámolva ebbe a rokkantnyugdíjasokat és a foglalkoztatási indokból idő előtt nyugdíjba vonultakat is.
Mindebből tehát az következik, hogy a 30 éves szolgálati időtartam nem növeli meg aránytalanul a nyugdíjba vonuló nők számát - hadd használjam megint ezt a szót -, viszont irgalmasabb átmenetet biztosít az érintett korosztályoknak.
Ugyancsak megfontolandónak tartom, hogy ebben az átmeneti időszakban, a nagyon hosszú szolgálati idővel rendelkezők - ennek a mértékét természetesen lehet vitatni - 55 éves kor alatt is elmehessenek nyugdíjba akkor, hogyha ezzel a megjelölt mértékű szolgálati idővel rendelkeznek.
Ma a teljes nyugdíjra jogosító szolgálati idő a tervezet szerint 40 év, megfontolandónak tartom, hogy az átmeneti időszakban 40 éves szolgálati idővel vagy azalatt húzott vonalon, valamivel alacsonyabb szolgálati idővel, 55 éves életkor alatt is elmehessenek a nők.
A harmadik kérdés, amiről röviden szólni szeretnék, az úgynevezett malus-rendszer, tehát büntetés-e a nyugdíjba vonuló nő számára az a tény, hogy a törvény az idő előtti korhatár előtti nyugdíjba vonulás a nyugdíjalap százalékos csökkentésével együtt engedi meg. Azt gondolom, hogy Kis Gyula képviselőtársam téved, amikor a 0,5%-os havi csökkentést összeveti a továbbszolgálással járó nyugdíjalap-emeléssel. Téved azért, mert ha feltételezem, hogy valaki a lehetséges legrövidebb szolgálati idő mellett a legnagyobb kedvezményt veszi igénybe, akkor is 30%-ot veszít. Ez így kimondva nagyon soknak tűnik. De ezt a 30%-ot - egy alacsonyabb nyugdíjemelési ütemet feltételezve is - 3 év alatt meg fogja kapni, a jelenlegi mérték szerint 2 év alatt, amiből következően, mire elérti az öregségi nyugdíjkor határát - itt ugyanis 5 éves kedvezményről van szó - 2 vagy 3 év nyugdíjemelése a számára tiszta többlet, és egészen biztosan magasabb nyugdíjat fog kapni, mint azok a korosztály-társai, akik tovább dolgoztak, és csak a nyugdíjalap 1-1 %-os emelésére számíthattak.
Tehát azt gondolom, hogy a rendszer nem igazságtalan, és azt is gondolom, hogy a 3 gyereket vagy 3 gyereknél többet nevelt édesanyáknak adott 5 éves szolgálati időkedvezmény rendkívül jó, és humánus. Ugyanakkor megfontolásra ajánlom, hogy a 2 gyermekes családok is egy alacsonyabb, csökkentett mértékű kedvezményt kaphassanak, már csak azért is, mert ők azok, akik az 1 gyermekesek vagy gyermektelenek után is járulékot fognak majd fizetni és halmozzák fel azt a pénzt, ami a nyugdíjfinanszírozás forrása.
Végül, a múltkori politikai vitán azt mondtam képviselőtársaimnak, hogy én az 50-en felüli nők érdekképviseletére vállalkozom. Most egy picit hadd váltsak szerepet, és a férfiak képviseletében szeretnék szólni két szót.
Úgy érzem, hogy a kedvezmény igénybevételi lehetőségének különbségtétele alkotmányos szempontból vitatható. Hiszen ha egységes lesz a korhatár, akkor az igénybe vehető kedvezménynek, az idő előtti nyugdíjba vonulás kedvezményének is egységesnek kell lenni. Azt is gondolom, bár szívből remélem, hogy minél több a teljes családban nevelkedő gyermek, hogy azok az édesapák, akik egyedül nevelik a gyermekeiket, ugyanúgy megérdemlik a gyermekneveléssel együtt járó kedvezményt, mint ahogy ezt az édesanyák számára jogosnak tartottam. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy most a férfiak egyenjogúságáért elmondott mondataimat is mérlegeljék, és gondolkodjanak az ehhez kapcsolódó módosító indítványok elfogadásánál. Köszönöm szépen. (Taps.)
