RUSZNÁK MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm elnök asszony a szót. Köszönöm miniszter úr a válaszát. Úgy érzem, hogy picit a magyar politikában olyan érzékeny pontra tapintottam, amely nem megoldott, és ezt a kormányzó pártok is érzik. Nevezetesen, '90-ben, mikor az új parlament felállt, azt hiszem, hogy ez a két kormányzó párt volt az, aki a megye helyzetét, a megye jövőjét illetően nem támogatta. Most létrejött a területfejlesztési törvény. Ugyan az ott élő emberektől teljesen idegen módon a törvénybe beleemelt a parlament egy statisztikai vonzáskörzetet, amelyhez az embereknek semmi köze nincs, és olyan életidegen, testidegen lett megint ebben a törvényben, hogy csak a vita és a veszekedés folyik, hogy ki legyen a küldött a Területfejlesztési Tanácsban.
Úgy gondolom, mindenféleképpen át kell tekinteni az elkövetkezendőkben a területi középszintnek a helyzetét, mert amit megszavazott '94-ben a parlament, kedves miniszter úr, azt sem kapta meg. Miért nem kapta meg például, és elnézését kérem (Csengetés.), hogy ez nem volt benne a kérdésben, de idetartozik, a sporttal kapcsolatos tevékenység is. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem