DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A rendelkezésünkre álló időkereteket ma és holnap úgy szeretnénk beosztani, hogy ma a szóba jöhető témák közül a jogalkotással, az országgyűléssel, a köztársasági elnökkel és az igazságszolgáltatással szeretnénk foglalkozni, holnap kerülne sor az itt fel nem sorolt témák közül a kormány, a közigazgatás, az önkormányzatok, a választási rendszer és a közpénzügyek kérdése. Sajnos, hogy az a helyzet, hogy az időkeretek nem teszik igazából lehetővé azt a Magyar Demokrata Fórum számára, hogy mindenről részletesen tudjon szólni.
Ami a jogrendszer és jogalkotással kapcsolatos III. részt illeti, alapvetően örülünk annak a magunk részéről, hogy külön fejezetet érdemelt ez a kérdés a szabályozási elvek körében, hiszen a jelenleg hatályos alkotmányban ez a kérdés így természetesen még nem merülhetett föl, és azok az alkotmánymódosítások, amelyek az elmúlt években az alkotmányt érintették, ezt a területet érintetlenül hagyták. Ismeretes a helyzet, a jogalkotási törvény nagyon sok szempontból meghaladottá vált, ugyanakkor az alkotmányi szabályozás pedig nem ad választ sok kérdésre. Amivel nem értünk egyet, azt szeretném elöljáróban hangoztatni. Utólag nagyon sok szakértő véleményét is és az észrevételek zömét is elfogadva nem értünk egyet azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének jogforrás-kibocsátási jogköre legyen. Úgy gondoljuk, hogy azok a feladatok, amelyek a Nemzeti Bank különleges jogállását illetően már az alkotmánykoncepcióban, tehát hatályos törvényben is meg a hatályos alkotmányban is olvashatóak és fenntartandóak, nem teszik szükségessé a jogforrás-kibocsátási jogkört, és egyébként is igen furcsa és nagyon kétséges ennek az elvi alapja is. Hiszen az Országgyűlés, amely a törvényalkotás kizárólagos helye, a kormányt ellenőrzése alatt tartva a jogalkotással bíró, hatáskörrel bíró szervezeti rendszernek a csúcsán helyezkedik el, ezzel szemben, az ettől független Nemzeti Bank jogalkotási jogköre nem is illeszkedik ehhez a szisztémához. Tehát ezzel nem értünk egyet.
Egyetértünk azzal, hogy a kétharmados törvények körét szűkíteni kell, sajnos adós a koncepció ennek a megállapításnak a továbbgondolásával, igen nagy viták és nyilvánvalóan nagy véleménykülönbségek várhatóak majd a későbbiekben a kétharmados törvények körének a meghatározásánál. Talán nem véletlen, és nem titkot árulok el, ha azt mondom, hogy a bizottság nem tudott vagy nem volt alkalma pontosan ezzel a kérdéssel megbirkózni, és hát tulajdonképpen továbbgurította a labdát.
A törvény-kezdeményezési jog elég lényeges körben szűkül, ezzel egyetértünk, tehát sem a köztársasági elnök, sem pedig a parlamenti bizottság a jövőben nem lesz törvény-kezdeményezési jogkörrel felruházva, amennyiben az alkotmányból valódi alkotmány születik. Nem azért, mintha sajnálnánk bármelyik címzettől a törvény-kezdeményezési jogot, hanem azért mert gyakorlatban nem valósítható meg.
Jól emlékszünk arra, hogy hat év alatt a köztársaság elnöke mindösszesen egy törvényjavaslattal élt itt, az Országgyűlés előtt, a rossz emlékű taxis blokád okozta helyzet feloldására szóló amnesztiajavaslatot tárgyalta az Országgyűlés. A most lex-Göncznek hívott törvény, mint az közismert, a kormány terjesztett elő, nem lehetséges a parlamenten kívüli közéleti, közjogi pozícióban lévő személy részéről a törvényalkotás folyamatában egy-egy törvénynek a végig tárgyalásának, a végig menedzselési folyamatban való részvétel. Ugyanez a helyzet a parlamenti bizottságokkal is, tehát a törvénykezési jognak a szűkítését e tekintetben helyeseljük.
A múlt alkalommal már valamelyest érintettük a nemzetközi jog és a belső jog viszonyát az alapelvek körében. Egyetértünk azzal az elvekben megfogalmazott alapelvvel, koncepcióval, hogy a belső jog részévé kell válnia mindenféle nemzetközi egyezménynek, megállapodásnak. Minden olyan nemzetközi normának, amelyet arra jogosultak megkötnek. Hogy ennek milyen folyamat kell hogy eleget tegyen és hogyan kell csoportosítani? A koncepció csak azt jelöli meg, hogy vannak olyan kérdések nyilván, amelyek a parlament kizárólagos hatáskörébe tartozzanak, és lesznek olyan kérdések, amelyek nem érik el ezt a szintet.
Mindenesetre azt semmiképpen nem tudjuk támogatni - vannak ilyen nézetek, akik szerint nem kell a belső jog részévé tenni a nemzetközi jog normáit - és az úgynevezett monista állásponttal szemben még továbbra is, és a koncepció is ezt támasztja alá, a dualista álláspontot képviseljük.
A jogalkotással kapcsolatban ezek a lényeges elemek, amelyekre a Magyar Demokrata Fórum úgy gondolta, hogy itt mindenképpen sort kell keríteni az általános vita kapcsán, ennek a véleménynek az elmondására.
Ami a továbbiakat illeti "Az állam" résszel kapcsolatban a ma érintendő kérdések körében az Országgyűléssel és a köztársasági elnökkel szeretnék foglalkozni egy-egy kérdés kapcsán. Az Országgyűlést illetően azt a megállapítást kell elöljáróban tennem, hogy a hatályos alkotmányhoz képest semmi lényeges elmozdulást a koncepció nem tartalmaz, és mi ezt jelenleg - a Magyar Demokrata Fórum -, ezt jelenleg helyesnek tartja. Ahhoz a vitához és ahhoz a nagyon sokat hangoztatott kérdéshez szeretnék itt néhány gondolat erejéig kapcsolódni, ami az egy- vagy kétkamarás Országgyűlést illeti.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum természetesen tudomással bír arról, hogy a Magyar Országgyűlés évszázadokon keresztül kétkamarás rendszerben működött, és az is tény, hogy ezt a működést 1945-ben egy nem jogállami módon történő felszámolás eredményezte, mármint a megszűnését, és az is tény, hogy a második kamaraként funkcionáló, országgyűlési előzmények közül sem a felső tábla sem pedig a felső ház ma már nyilvánvalóan 1996-ban azokat az elveket, amelyek az akkori jogrendszert jellemezték, nem követheti.
Ezeknek az előrebocsátásával vessünk számot azzal, hogy milyen feltételek kellenének ahhoz jelenleg, hogy a Magyar Országgyűlés ne a jelenlegi szerkezetben működjék, hanem kétkamarás törvényhozás alakuljon.
(12.50)
Egyrészt objektíve nyilván az országnak kellene olyan adottságokkal rendelkeznie, ami általában ezeket a megoldásokat máshol, a nemzetközi összehasonlításban jellemzi, vagy a területnek kéne olyannak lenni, vagy az etnikai megoszlásnak, vagy a nyelvi sokszínűségnek, esetleg vallási megosztottságnak, vagy hát legalábbis regionális, vagy tartományi, vagy föderatív berendezkedésűnek kell lenni. Ezek közül egyik sincsen ma sajnos Magyarországon - a sajnost nyilván tudják mire értem.
Tehát az ország területe, etnikai népességi adatai és az állam szerkezete nem indokolja. A tradíciókon túlmenően a következő szempont, amit érvként szoktam felhozni, hogy a parlamenti diktatúra veszélyének a valamilyen ellensúlyozására - hogy tudniillik a szeszélyes és egyszeri és több évre szólóan a választók akaratából kialakuló kép, mint jelenleg is ugye -, több mint kétharmados kormánypárti többséget eredményez egy egykamarás Országgyűlésben, és ennek megfelelően, hát ennek a veszélynek az alkotmányos megoldása lehetne egy második kamara.
Én, most a Magyar Demokrata Fórum jelenlegi helyzetében is azt tudom ezzel kapcsolatban kijelenteni, hogy a megoldás ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan nem kizárólag ezen az úton érhető el, hiszen egyrészt a Házszabály a kisebbségi jogok garantálása a köztársasági elnök törvény-visszaküldési joga - és hát természetesen mindenekelőtt az Alkotmánybíróság - az, amely az úgynevezett parlamenti diktatúrával kapcsolatos veszélyeket elsősorban ki kell hogy küszöbölje. Tehát önmagában ezek az indokok sem lennének jelenleg arra elegendőek, hogy ebben a struktúrában gondolkozzunk.
Ami a másik szokásos érvet illeti, szokásos érvre vonatkozó állítást illeti, az a nézet a második kamara mellett, hogy a törvényhozás szakszerűségét és az érdekek sokkal összehangoltabb érvényesítését tudja egy kétkamarás törvényhozás megvalósítani.
Ezzel valójában egyet is lehet, sőt egyet kell érteni. Ezzel, tudniillik, hogy a törvényhozás majdnem kizárólag pártpolitikai szempontok által dominált egyik házának a szempontjait és az ottani döntést ellenpontozza egy olyan második ház, amelyben a legkülönbözőbb, nyilván nem közvetlen a választás, hanem valamilyen formájú kiválasztódás, delegálás, kinevezés, pozíció betöltése és egyéb módon történő szakszerűnek nevezhető és bizonyos érdekek érvényesítésére alkalmas álláspont kitevői. Önmagában ezzel az érveléssel nagyon nehéz vitatkozni. Azonban azt kell mondanom, a Magyar Demokrata Fórum legalábbis ezen a véleményen van, hogy 1996-ban ez a helyzet Magyarországon az intézmények és általában a szóba jöhető és egy második kamarára jelölhető testületek, közintézmények, köztestületek, érdekképviseleti szervezetek, különböző pozíciók szempontjából nem tekinthető lezártnak és kialakultnak. Vannak olyan köztestületek, amelyekre vonatkozóan a törvényes szabályozás ugyan megvan, de maguk a köztestületek még székházzal sem rendelkeznek.
Vannak olyan köztestületek, amelyeknek a szabályozása most folyik éppen a parlament előtt, vagy még sorra sem került. 1996-ban jó érzéssel kimunkált, kiérlelt álláspontot ebben a kérdésben szerintem komolyan és felelősen sem politikai, sem szakmai szempontból nem lehet elfoglalni.
Én úgy gondolom, tisztelt Országgyűlés, a kérdést napirenden lehet tartani, egy későbbi alkotmányfejlődés eredményeként ismételten ezzel foglalkozni kell, de ma arra szerintem nem érett a feltételrendszer, hogy Magyarországon egy második kamara kialakítására vonatkozó komoly koncepció itt a Házban vagy a közvélemény előtt elfogadható legyen. Arról nem is beszélve, hogy ez esetben természetesen az egész választási rendszert át kellene alakítani. Természetesen ennek a jelenlegi Országgyűlésnek sem a létszáma, sem az összetétele, nyilvánvalóan nem maradhatna így. Természetesen ez feltételezné azt, hogy az egyéni választókerületi rendszerek helyébe egy másik választási rendszer lépne, mert nyilvánvalóan az az érv, amely még el szokott hangozni a második kamara mellett, hogy a területi elv jobban érvényesül, ez azokra a helyzetekre érvényes, ahol nem 176 egyéni választókerületben megválasztott helyi érdeket is megjelenítő képviselő és nem 20 megyei listáról szintén ide a parlamentbe többségében, tehát helyi érdeket megjelenítő politikus kerül, hanem a listás választásokkal összefüggő helyzetet ellensúlyozza a területi elvben vagy bármilyen más önkormányzaton - mármint területi önkormányzaton - alapuló második kamara összetétele. Tehát nincs olyan helyzet és az alkotmányozással megbízott bizottság többsége - azt kell mondanom, hogy a kérdést valójában végiggondoló többsége - nem foglalhat el más álláspontot, mint azt, hogy 1996-ban ennek a kérdésnek a megoldása nem időszerű.
Amennyiben a feltételek kialakulnak, és ez egy sokkal hosszabb folyamat, és egyetértünk azokkal, akik az alkotmányozást ilyen értelemben nem a legidőszerűbbnek tartják, hiszen vannak olyan folyamatok a közjogot illetően és az intézményeket illetően, amelyeknek a kiérlelése és hát a kifejlődése hosszú éveket vesz igénybe. Ebből a szempontból tehát ez az időpont nem a második kamara kialakításának az időpontja.
A másik nagyon sokat szereplő kérdés az államszerkezeti fejezeten belül az államfő intézménye, és az államfő intézményének is egyik vagy másik eleme, különösen a megválasztás kérdése.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum megnyugvással vette tudomásul, hogy a többségi álláspont alapján az államfői intézmény ugyanolyan marad lényegében, mint ahogy az 1989-ben azok a tárgyalások eldöntötték és amelyre vonatkozóan két népszavazás szintén döntést hozott a megválasztás módjára mindenképpen.
Az államfő tehát továbbra sem lesz a törvényhozó hatalom részese, az államfő nem lesz része a végrehajtó hatalomnak, az államfő nem lesz közjogi értelemben hatalmi tényező, az államfő a nemzet egységének jelképe, és mint ilyen fogja azokat a jogosítványokat gyakorolni, amelyek egy kicsit pontosabban és a koncepció szerint némi más csoportosításban majd a végleges szöveg kialakulásától függően meg fogják illetni.
A megválasztásának a módjával kapcsolatban nagyon jól tudjuk, ismerjük az érveket, a számos érvet a közvetlen választás mellett, számos érvet a közvetett választás mellett. Azt is tudjuk, hogy a velünk szomszédos Ausztriában egy tökéletesen azonos - vagy majdnem tökéletesen azonos - államfői intézmény közvetlen választással töltődik be. A Magyar Demokrata Fórum ebben a kérdésben tudomásul fogja venni azt a döntést, amelyet egy népszavazás esetleg ebben a kérdésben külön eldönt.
Mindenesetre nem tartjuk olyan kardinális kérdésnek a választás módját, mint ahogyan az a viták kapcsán hát időnként túldimenzionálódik. Csak utalunk arra, hogy ebben a kérdésben tartottak Magyarországon vagy hirdettek - kétszer is tartottak - egy érvényes népszavazást.
Tisztelt Országgyűlés. Az igazságszolgáltatás különösen fontos és kiemelt helyet foglal el, hiszen több helyen - részben az alapelvek 2. fejezetében - részben külön a bíróságra vonatkozó fejezetben, ezen kívül egy másik fejezetben az ügyészségről szóló fejezetben kizárólag - vagy majdnem kizárólag - az igazságszolgáltatásról van szó.
Nincs arra sajnos mód, hogy egy hosszabb felszólalás keretében is részletesen ítéljen a Magyar Demokrata Fórum szónoka mindazokra a kérdésekre, mindazokra a problémákra, amelyek ebben a körben felmerültek, mindenesetre annak örülünk, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos alapelvek többsége, mármint az igazságszolgáltatás alanyaként szereplők nézőpontjából már a koncepció elején megfogalmazásra került - nem kívánom ezeket felsorolni, hiszen a múlt héten erről volt sok szó -, és annak is örülünk és üdvözöljük, hogy ezek az elvek bővülnek, a bírósági fejezetben és itt a bírói hatalom és a bírói függetlenség másik nézőpontjától függetlenül további olyan alapelvek fogalmazódtak meg, amelyek az igazságszolgáltatás tekintélyét és annak fontosságát hangsúlyozzák és húzzák alá.
Ami az igazságszolgáltatás függetlenségének, a bíróságok függetlenségének az alapjait illetően föl szokott merülni - és azt hiszem ma is érintették már, és nyilván fogják még -, hogy tulajdonképpen az önálló hatalom csúcsaként közjogi értelemben vett csúcsaként milyen szervezet szolgálná ennek az önállóságnak a legjobban az érdekeit. Mi változatlanul azt az álláspontot valljuk, hogy az a vita, ami elsősorban jogászok között, sőt szűkíthetem elsősorban a bírói pozícióban, sőt ezen belül is a legfelsőbb bíróságon pozíciót betöltő személyek és más jogászok között szokott lezajlani, hogy tudniillik legyen-e a jelenlegi megoldástól eltérően egy igazságszolgáltatási ügyekben kizárólagos hatáskörrel rendelkező főtanács, vagy országos tanácsnak bővüljön így a hatásköre.
(13.00)
A nézetek rendkívül sokszínűek az összetételt illetően, a résztvevők körét illetően, csak bírák, bírák és csak ügyészek, bírák-ügyészek, ügyvédek, közjegyzők, egyetemi tanárok és így tovább. A nézetek az egyik pólustól a másikig rendkívül megoszlanak, de arra vonatkozó meggyőző érvelést én őszintén szólva nem látok, nem kaptunk, hogy miért lenne ez a szervezet alkotmányosabban kifejezője az önálló bírói, illetőleg hát igazságszolgáltatási hatalmi ágnak, mint a jelenlegi konstrukció, ahol természetesen garantált - és a jelenlegi koncepció alapján is garantált - a bírói függetlenség, a bíróság szervezeti függetlensége is. Én azt hiszem, hogy abból kell kiindulnunk, hogy a szóba jöhető megoldások közül Magyarországon minek van tradíciója és minek nincsen. Nincsen tradíciója annak, amit itt sokan kifogásolnak. Az igazságszolgáltatási főtanácsra vonatkozó tradíciók Európában csak a latin típusú országokban vannak, és sem az úgynevezett kontinentális jogrendszert - ilyen értelemben Magyarországot is magában foglaló jogterületeken -, sem Skandináviában, sem egyéb európai országokban nincsen ennek sem hagyománya, sem gyakorlata.
A nemzetközi kitekintés alapján úgy tűnik, hogy az elképzelést megvalósító országok gyakorlata nem tér el alapjaiban a magyar gyakorlattól - már ami a bírói pozícióba kerülésnek a szabályait, a bírók felelősségre vonását, esetleges hát alkalmassági kérdéseket és általában a kinevezési jogokat illeti -, tehát a megoldástól függetlenül a megoldási gyakorlat, illetőleg ezeknek az ügyeknek a törvényes intézése nagyjából hasonlít a miáltalunk most már több év óta ismert szisztémához és hát azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy semmiféle nemzetközi elvárás nincsen az ilyen intézmények bevezetése tekintetében. Amennyire mi ismerjük például az Európa Tanács elvárásait, ott kifejezetten az az elvárás fogalmazódik meg, nemcsak Magyarországgal szemben, hogy általában biztosítani kell a bírói önkormányzati testületeknek a beleszólási - érdemi beleszólási jogot - a kinevezésbe, a pozíciók betöltésébe, a fegyelmi ügyekbe és az előmenetel kérdésébe. Hát ez így van jelenleg a hatályos jog szerint is. Úgy gondoljuk, hogy a nem begyakorolt és hát kifejezetten egy külföldi példa átvételét jelentő megoldásoknak nincs most itt az ideje, és ezért nem támogattuk ezt a megoldást a bizottság vitájában sem.
A másik nagyon-nagyon sok nézetkülönbséget jelentő kérdés a bíróságokkal kapcsolatban a fórumrendszer kérdése. Nagyon kevés időnk maradt, úgyhogy csak röviden tudok itt a négyszintű bírósággal kapcsolatos kérdés tekintetében lényegében hasonló indokokra hivatkozni, mint a második kamarával kapcsolatban, már ami a tradícióknak az öncélúvá válását illeti. Sajnos Magyarország nincsen abban a helyzetben - azt kell mondanom -, sem a területi, sem a lakosságának a nagyságát illetően, hogy egy négyszintű bírói szervezeti kiépítést most komolyan gondolva végrehajtson. Mindez nem jelenti azt, hogy nem lehet találni megoldást arra a rossz helyzetre, ami jelenleg van, hogy a kétfokú jogorvoslat gyakorlását illetően van olyan helyzet - nem is kevés -, amikor ugyanahhoz a bírósághoz kell a második jogorvoslati kérelmet benyújtani, amelyik a jogerős ítéletet hozta. Ezen nagyon egyszerűen lehet változtatni, a részletes vitában és más alkalommal ezt majd ki fogjuk tudni fejteni, hiszen semmi akadálya nincsen a hatáskörök olyan meghatározásának, ami a jelenlegi háromszintű bíróságon belül különválasztja az első- és másodfokú bírósági hatásköröket úgy, hogy még a Legfelsőbb Bíróságra is jusson hatáskör, egyrészt fellebbezési bíróságként való működési tevékenységre, másrészt pedig arra az elvi irányító - helyesebben jogegységesítő tevékenységre - amelyet sajnos most már évek óta a Legfelsőbb Bíróság valamilyen oknál fogva, nem tudjuk pontosan, de nem gyakorol.
Tisztelt Országgyűlés! A hátralévő néhány másodpercben szeretnénk ismételten hangoztatni azt a kifogásunkat, ami az igazságszolgáltatással kapcsolatos kérdések eldöntésével kapcsolatban megmaradt a koncepcióban, amely hiába kapott öt párt által támogatást - az MSZP vétó jellegű ellenkezése ezt nem tette lehetővé, hogy beépüljön -, ez az Ügyészséggel kapcsolatos alkotmányos szabályozási kör. Mi változatlanul azon a véleményen vagyunk, és a kérdést nagy jelentőségűnek tartjuk, hogy jelenleg semmi nem indokolja az ügyészségnek az önálló hatalmi ágként való fenntartását és nem igaz az az érv, hogy ez az Országgyűlés alá tartozó intézmény lenne, hiszen milyen eszközök és milyen felügyeleti jog illeti meg az Országgyűlést. Semmilyen, ugyanolyan tisztségviselő megválasztási jogai vannak, mint bármilyen más tekintetben az Országgyűlésnek. Egyedül az interpellációs jog az egyetlenegy eszköz, ami az ügyészséget, mindentől független ügyészséget az Országgyűlés előtt bizonyos számadásra késztet. Ilyen megoldás fenntartással, tisztelt Országgyűlés, a modern, 1996-ban megfogalmazott modern alkotmányos gondolkodással nem fér össze. Köszönöm a figyelmüket.
