DR. BIHARI MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. BIHARI MIHÁLY
DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én sem tudom megállni, hogy ne reagáljak arra a három súlyos vádra, amit Rott Nándor tisztelt képviselőtársunk elmondott az elmúlt 10 percben. Az egyik egy műfaji probléma, vagy vád, ha úgy tetszik. Nevezetesen ő úgy gondolja, hogy a koncepcióban az alkotmányozásnak a gondolatkörét kellett volna fölvetni, gondolatait, szellemiségét és alternatívákat. Volt ilyen szakasza az alkotmánykoncepció kidolgozásának körülbelül egy évvel, három évvel ezelőtt, ezt háttértanulmánynak hívják. A koncepciónak egyértelmű, határozott állásfoglalást kell tartalmaznia a normaszövegezés érdekében. Ez a szabályozási koncepciónak műfaja, ezért szól - néhol instruktív jelleggel - egyértelműen és határozottan az anyag a későbbi normaszövegezés megkönnyítése érdekében.
A másik vád tulajdonképpen abban foglalható össze, hogy ez egy keretalkotmány. A jelenlegi alkotmányunk 78 paragrafusból áll, már az sem tekinthető deklaratív, keretalkotmánynak, az is igazi jogi alkotmány, jogszabályértelemben vett jogi norma. A koncepció alapján elkészült alkotmány legalább 150-200 paragrafusból fog állni. Részletesebb lesz, lényegesen részletesebb lesz, mint a jelenlegi.
Ez elég egyértelműen kitűnik a koncepcióból, ha valaki figyelmesen elolvassa, de ettől függetlenül megmarad az a szintbeni különbség, amit hibaként rótt fel Rott Nándor, nevezetesen, hogy úgynevezett alkotmányos törvényekre bízza a részletes szabályozásokat az alkotmány. A világ összes alkotmánya így tesz az alkotmányozási szabályozási rendszerekben, az alkotmányok mellett és alatt alkotmányos erejű törvények, esetleg egyéb, nem alkotmányos erejű, de minősített többséggel elfogadandó törvények, illetve egyszerű törvények vannak, úgy hogy nem is lehet megkerülni az utalásokat.
Végül az utolsó megjegyzés és mondathoz, ami a szovjet alkotmánnyal való összehasonlítást illette, én azt gondolom, hogy ez csak abból fakadhat, hogy kettős fáziskésésben van tisztelt képviselőtársam. Már az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmánynak sincs a világon semmi köze a '36-os vagy a korábbi magyar alkotmányhoz. Ennek a koncepciónak pedig végképp nincsen semmi köze a szovjet alkotmányos tradíciókhoz. Köszönöm. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem