DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az új alkotmány szabályozási elveinek a jogrendszerrel és a jogalkotással foglalkozó harmadik részén belül a harmadik fejezetben foglaltakkal kívánunk foglalkozni, amely a nemzetközi jog és a belső jog viszonyáról szól. E tekintetben merítek Bagyova András műveiből is. Ezt megelőzően azonban az előző felszólalásomhoz hasonlóan ismét szeretném előre jelezni, hogy azokról az alapkérdésekről, miszerint van-e alkotmányozási szükséghelyzet, szükség van-e egyáltalán új alkotmányra, és ha igen, mikor, valamint hogy a jelenlegi politikai helyzet alkalmas-e egy új alkotmány létrehozására, a koncepció vitájának zárszavában fogok visszatérni.
A nemzetközi jog és a belső jog viszonyát illetően a koncepció kevesebbet tartalmaz a kelleténél, így nem állapítható meg egyértelműen, hogy végül is hogyan képzeli el ezt a viszonyt. Ez azért is probléma, mert a külföldi alkotmányokban ez a kérdéskör többnyire részletesen szabályozott. A részletes szabályozást indokolja a nemzetközi jogszabályok számának gyors növekedése, valamint viszonyunk az Európai Unióhoz. Mindenesetre elöljáróban leszögezhető, hogy az alkotmánynak biztosítania kell a magyar állam által vállalt nemzetközi kötelezettségek teljesítését, és ezen keresztül az ország nemzetközi, politikai és gazdasági megbízhatóságát.
Természetesen a magyar államnak csak viszonosság esetén szabad kötelezettséget vállalni más állammal vagy más állam polgárával, gazdálkodó szervezeteivel szemben. Azt is le kell szögezni, hogy a magyar alkotmányban biztosított alapvető emberi és állampolgári jogok a nemzetközi joggal szemben is elsőbbséget élveznek. A nemzetközi jog és a belső jog viszonyát illetően a jogirodalomban két felfogás létezik, éspedig a monizmus és a dualizmus.
A monista felfogás szerint a nemzetközi jog fölötte áll a hazai jognak. Ez azt jelenti, hogy a magyar államot kötelező nemzetközi jogi normák önálló jogforrásként jelentkeznének a magyar jogrendszerben, és ezért közvetlenül, automatikusan, minden további nélkül érvényesülnének. Ezzel szemben a dualista felfogás szerint a nemzetközi jog szabályai csak a hazai jog közbejöttével válnak a hazai jogrendszer részévé. Ez azt jelenti, hogy a magyar államot kötelező nemzetközi jogi norma csak akkor lesz érvényes a hazai jogban, ha azt egy magyar jogszabály a belső jog részévé teszi, vagyis transzformálja.
Véleményem szerint a helyes és az ország érdekeinek megfelelő álláspont az lenne, ha a monista, illetve a dualista felfogást váltakozva, és attól függően alkalmaznánk, hogy milyen típusú nemzetközi jogszabályról van szó. E tekintetben alapvetően kétféle nemzetközi jogszabályt különböztethetünk meg, éspedig egyfelől a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, másfelől pedig a nemzetközi szerződéseket. Az utóbbiak vonatkozásában szintén két csoport között tehetünk különbséget. Vannak egyrészt olyan nemzetközi szerződések, amelyek elsősorban az egyes államok egymás közötti kapcsolatát szabályozzák, és vannak olyanok, amelyek az állam belső jogában alkalmazandók.
A nemzetközi jog általánosan elismert szabályai esetében - a koncepcióval egyezően - a monista megoldást javasolom, vagyis azt, hogy a szabályok automatikusan legyenek a magyar jog részei. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a szabályok egy részét a magyar jog külön is transzformálja, tehát hogy érvényesüljön egyidejűleg a dualista elv is.
(14.20)
Vita esetén pedig a bíróság az Alkotmánybírósághoz fordulhatna annak eldöntését kérve, hogy adott ügyre nézve van-e olyan szabály, amely a nemzetközi jog általános szabályának minősül, és ha igen, melyik az. A nemzetközi jog általánosan elismert szabályai lényegében azt a nemzetközi szokásjogot jelentik, amelyek a nemzetközi együttműködés alapját képezik, s amelyek az államokra nézve kötelezőek. Az, hogy miről is van szó, konkrétan egy példával kívánom illusztrálni.
Mint arra az Alkotmánybíróság az 53/1993. számú határozatában rámutatott, például a háborús és emberiség elleni bűncselekményekre vonatkozó nemzetközi szabályok, a nemzetközi szokásjog részei, s mint ilyenek a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai közé számítanak. Mivel e bűncselekmények az emberiséget és a nemzetközi együttélést alapjaikban veszélyeztetik, a megbüntetésükre vonatkozó szabályok kötelező nemzetközi jogot képeznek. Amely állam ezt nem vállalja, nem vehet részt a nemzetek közösségében. A nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak tehát egy ország belső jogában automatikusan érvényesülnie kell. Ez az alkotmánybírósági értelmezés találta egyébként alkotmányosnak az előző ciklus Országgyűlése által 1993-ban elfogadott igazságtételi törvényt.
A nemzetközi jog általánosan elismert szabályairól áttérve a nemzetközi szerződésekre, ezek egyik csoportja az egyes államok egymás közötti viszonyát szabályozza, tehát az állam szerveire ró kötelezettségeket. E szerződések jellege és tartalma olyan, hogy azokat nem a bíróságok alkalmazzák. Ilyen nemzetközi szerződés például az ENSZ alapokmánya, amely elsősorban a szerződő államokat kötelezi. Az ilyen jellegű szerződések esetében már nem a monista megoldást javaslom, hanem vagy a dualistát, vagy pedig egy, a kettő közötti megoldást. Az ilyen szerződések esetében tehát vagy legyen kötelező a transzformáció, vagyis a szerződést egy magyar jogszabály hirdesse ki, s ezzel váljon a magyar jog részévé, vagy pedig közbülső megoldásként a következő feltételek megvalósulása esetén váljon a szerződés hazai joggá: szabályszerűen legyen megkötve, a nemzetközi jog szerint is érvényes szerződésről legyen szó, a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában, a Magyar Közlönyben legyen kihirdetve, és érvényesüljön a viszonosság.
További biztosítékot jelent a nemzetközi szerződések megkötésére vonatkozó eljárás szabályozása, amelybe be lehet építeni azzal kapcsolatos garanciákat, hogy a szerződések tartalma, de maga az eljárás se ütközzön az alkotmányba. De ezen felül még biztosíték az is, hogy a nemzetközi szerződések megkötésével kapcsolatban az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a kormány között kialakítandó munkamegosztás során nyilvánvaló, hogy például a törvényhozási tárgykörbe tartozó szerződés megkötése az Országgyűlés hatáskörébe tartozzon. Ez szintén garancia arra, hogy a megkötendő nemzetközi szerződés ne ütközzön az alkotmányba.
Végül a nemzetközi szerződések másik csoportja esetében, amelyek a belső jogban közvetlenül alkalmazandók, a dualista megoldást javasolom. E szerződések alanyi jogokat biztosítanak az állampolgárok részére az állammal szemben, vagy egymás között. E nemzetközi szerződéseket a bíróságok közvetlenül alkalmazzák. Ilyen szerződések például a különböző kereskedelmi és polgári jogi tartalmú szerződések, az emberi jogi szerződések, valamint a kettős adóztatási, beruházásvédelmi, jogsegély- és kiadatási szerződések. E szerződések tehát nem automatikusan érvényesülnének a magyar jogban, hanem csak akkor, ha egy megfelelő szintű hazai jogszabály kihirdeti őket, azaz belső joggá transzformálja. Garanciális okokból továbbá az alkotmányban ki kellene mondani, hogy minden olyan nemzetközi szerződést, amely a magyar állampolgárokra nézve jogokat, vagy kötelezettségeket állapít meg, nem akármilyen szintű alkotmányban, hanem az Országgyűlés által meghozott törvényben kell kihirdetni.
Az alkotmánykoncepció - némileg Salamon László által elmondottakkal ellentétben - szintén alapvetően ezen az alapon áll, vagyis részben monista, részben dualista alapon. A koncepció ugyanis kimondja, hogy - idézem - "A Magyar Köztársaság elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait." Ez azt jelenti, hogy az alkotmány maga mondja ki azt, hogy a szabályok automatikusan érvényesülnek a belső jogban, maga az alkotmány hajtja végre a transzformációt. A nemzetközi jog általánosan elismert szabályai tekintetében tehát a koncepció a monizmus alapjára helyezkedik.
Salamon László által többször is hivatkozott Bagyova András egyébként ugyanezt a megoldást ajánlja. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalról.)
