DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Két témáról szeretnék önöknek röviden néhány gondolatot elmondani, mind a kettő az igazságszolgáltatáshoz, illetve a bírói szervezet lehetséges reformjához kapcsolódna.
Az alkotmányszabályozás elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat IV. része az állam, és ennek 8. fejezete, a bírósági szervezetről szóló rész a következő megfogalmazást használja: "Törvény más bírósági szint kialakítását, továbbá az ügyek meghatározó csoportjaira külön bíróságok létesítését is elrendelheti." Emögött a rövid megfogalmazás mögött egy, Magyarországon korábban ismert jogintézmény, a négyfokú bírósági szervezeti rendszer kialakításának törvényi lehetősége is rejlik. A múlt században, 1869-ben Pesten és Marosvásárhelyen állítottak fel ítélőtáblát, majd 1891-ben további kilenc vidéki városban, Debrecen, Győr, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Szeged és Temesvár városokban. A felsorolásból is kitűnik, hogy a mai Magyarország területét figyelembe véve több mint húsz évig csak Budapesten volt kúria és ez is el tudta látni a feladatát. E szervezeti megoldás akkor beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért is érdemes talán újragondolni e problémakört.
Az igazságszolgáltatás egyre sürgetőbb reformjával kapcsolatos elképzelések során, már a '80-as évek végén felmerült a jelenlegi háromszintű bírósági szervezet, a helyi, megyei és a Legfelsőbb Bíróság négyszintűvé tétele oly módon, hogy a megyei bíróságok és a legfelső bíróság közé, több megyére kiterjedő illetékességgel ítélőtáblákat, vagy más megfogalmazással, felső bíróságokat kellene alakítani. Az akkori vitának kézzelfogható eredménye végül nem lett. Évekkel később az Alkotmánybíróság, a 9/1992. január 30-i határozatával a törvényességi óvás jogi intézményét alkotmányellenesnek minősítette, és a törvényességi óvás emelésére vonatkozó szabályokat részben azonnal, részben pedig 1992. december 31-i hatállyal hatályon kívül helyezte. E hatályon kívül helyező intézkedést követően a Legfelsőbb Bíróság és az Igazságügyi Minisztérium egybehangzóan fogalmazta meg a fölülvizsgálati eljárás lehetséges elveit és ezzel párhuzamosan a háromszintű bírósági fórumrendszer négyszintűvé alakításának a szükségességét. A két nagy eljárási törvény 1992. évi módosításakor a felülvizsgálati eljárás kialakításra került, de a bírósági szervezetrendszer alakítása, átalakítása elmaradt. A törvényjavaslat előterjesztője szerint is várható volt a Legfelsőbb Bíróság munkaterhének jelentős növekedése, amely be is következett, de ennek kompenzálására csak azt tartotta fontosnak, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak a megyei, a fővárosi bíróságok által első fokon hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések elbírálásával kapcsolatos másodfokú hatásköre jelentősen csökkenjen. A jelenlegi bírósági struktúra mellett ez csak a helyi bíróságok hatáskörének jelentős kiterjesztésével történhetett.
A fenti törvénymódosítás következményeként, az elmúlt évek tapasztalatai és statisztikai adatai alapján egyértelműen megállapítható, hogy egyrészt a helyi bíróságok leterheltsége rendkívüli módon megnövekedett és az ügyek elintézése egyre hosszabb időt vesz igénybe, másrészt a törvényességi óvás helyébe lépő felülvizsgálati eljárás mint rendkívüli jogorvoslati mód nem bizonyult elegendő változtatásnak, csak átmeneti megoldásként fogadható el.
(11.10)
A polgári eljárásban a jogszabálysértések nagyon széles körben, a ténykérdésekre kiterjedően is felülvizsgálhatók, míg a büntetőeljárásban a felülvizsgálat lehetősége nagyon szűk körű, és itt már garanciális kérdéseket is érinthet a probléma.
Talán ennek is következményeként, a kormány 1994-ben, a büntetőeljárási törvény koncepciójának kialakításakor már kétfokú, rendes jogorvoslati rendszer kialakítását tartotta szükségesnek a 2002/1994-es kormányhatározattal.
A célszerűségi és garanciális szempontok figyelembevétele mellett ez a négyszintű bírósági szervezet kialakítását teszi szükségessé mind a büntető, mind pedig a polgári ügyszakban úgy, hogy a megyei bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság közé több megyére kiterjedő illetékességgel olyan új bírósági fórumot kell felállítani, amely a megyei, fővárosi bíróságok által első fokon hozott határozatok ellen hozott fellebbezéseket bírálná el. Ez technikailag megvalósítható úgy is, hogy első lépésként Budapesten létesülne egy ilyen tábla vagy felsőbb bíróság, jelentős részben akár a Legfelsőbb Bíróság bíráinak egy részéből, majd pedig később, esetleg vidéken is célszerű lehet több ilyen fórumot kialakítani.
Az első lépésben megalakított tábla gyakorlatilag a Legfelsőbb Bíróság fellebbezési hatáskörét venné át, és e megoldási javaslat mellett mind a cégbíráskodás, mind pedig a munkaügyi bíráskodás továbbra is jól beilleszthető lenne ebbe a rendszerbe.
Az e kérdéssel kapcsolatos szakmai viták természetesen még nem dőltek el, hiszen az alkotmánykoncepció is csak nagyon eshetőlegesen tartalmazza ezt a lehetőséget. A részletkérdéseket természetesen nem is ennek az új alkotmánynak kell majd tartalmaznia, de feltétlenül indokolt egy olyan alkotmányi megfogalmazás, amely a négyszintű rendszer kiépítését lehetővé teszi, és a közeli jövőben, várhatóan a bírósági szervezeti törvény módosításakor ezt már figyelembe lehetne venni.
A másik téma, amiről szeretnék szólni, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács témája, amelynél nem a megfogalmazás, nem az elnevezés, hanem maga az intézmény lenne - azt hiszem - a lényegesebb. Az Igazságügyi Minisztérium által 1995 márciusában elkészített szabályozási koncepció még tartalmazta, de az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslat már sajnálatos módon mellőzi e fontos és meggyőződésünk szerint előre mutató jogintézmény felállításának igényét.
Az elmúlt években, például 1992-ben a bírósági szervezeti törvény módosításakor folyó vita során, de a bírósági szervezet évenkénti költségvetési vitái során is vagy a megyei bírósági vezetők kinevezése kapcsán gyakran került vitába a végrehajtó hatalom és a bírói hatalom, ha nem is közvetlenül és nyíltan.
A két hatalmi ág elválasztása, ugyanakkor megfelelő együttműködésük feltételeinek megteremtése nagyon fontos alkotmányossági garanciális kérdés, ezért - véleményünk szerint - a problémakörre megnyugtató, intézményi megoldásokat kell találni. Ilyen viták természetesen más országokban is felmerültek már, és az európai példákat figyelembe véve úgy tűnik, hogy a latin országokban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában megfelelő megoldásnak bizonyult egy országos hatáskörű, több szakmai területet magába foglaló, választott testület létrehozása, amelynek természetesen több lehetséges elnevezése ismert. Talán a legszabatosabb magyar megfogalmazás lehet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács.
Erre vonatkozóan az SZDSZ 1992-ben, a bírósági szervezeti törvény akkori módosításakor szövegszerű módosítást javasolt. Konkrétan egy ilyen intézmény felállítását, amelyet a szakmai körök is támogattak, de sajnos az Országgyűlés akkori többsége ezt elvetette.
Az elmúlt évek - véleményünk szerint - egyértelműen bizonyították, hogy szükség lenne erre a tanácsra, a mindenkori végrehajtó hatalom és a bírói hatalom megfelelő együttműködése érdekében.
Az említett latin országokban, az új intézmény létrehozása mögött a bírák személyes függetlensége erősítésének a szükségessége állt. Szerették volna feloldani azt a belső konfliktust, amely egyfelől a minden befolyástól mentes döntés erkölcsi parancsa, másfelől a bírói pályán a szakmai, társadalmi és anyagi presztízs emelkedésével járó előrehaladás természetes emberi törekvése között feszül.
A hagyományos megoldásokat választó országban, mint például Németország és Ausztria, az igazgatási, előléptetési, kinevezési kérdésekben e hatósági feladatokat az igazságügy-miniszter látja el. Így a legjelentősebb adminisztratív igazgatási jogköröket nem a bírói hatalom, hanem a végrehajtó hatalom látja el, amely súlyos konfliktusok forrása lehet.
A latin megoldás és a mi megoldásunk is szakítani kíván azzal a felfogással, hogy a bírói hatalom igazgatása a végrehajtó hatalom felségterülete legyen. E megalakítandó tanácsban a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom képviselői egyaránt helyet kaphatnának akként, hogy a testület legtöbb tagját választják. Néhány tagja azonban hivatalból kerül a testületbe, például az igazságügy-miniszter, a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a köztársasági elnök.
A tagok egy csoportját a bírói kar választaná, másik csoportját az Országgyűlés, és a harmadik csoportot alkothatná az ex officio tagok köre.
Célszerű lenne szabályozni, hogy az Országgyűlés csak olyan tagokat választhatna, akik nem országgyűlési képviselők, más választott vagy kormányzati tisztséget nem tölthetnek be és több évtizedes jogi, szakmai gyakorlattal bírnak, mint egyetemi tanárok, ügyvédek vagy más területen dolgozók.
E körbe gyakorló bírák nem kerülhetnének be. Mint a legtöbb ilyen intézmény jelentőségét és létjogosultságát végső soron, így az Országos Igazságszolgáltatási Tanács esetében is, az dönti el, hogy milyen törvényben biztosított hatáskörrel rendelkezik. Hatáskörébe tartozhatnának az igazságügyi igazgatás legfontosabb kérdései, így többek között személyzeti ügyek, a bírák pályázatainak elbírálása, az előléptetésekkel kapcsolatos ügyek, vagy áthelyezési ügyek, fegyelmi ügyek, amelyre vonatkozóan egy belső fegyelmi tanács felállítása lenne talán a legcélszerűbb, és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tenne javaslatot a Legfelsőbb Bíróság elnöke, annak helyettesei, illetve a legfőbb ügyész személyére, akiket miniszteri ellenjegyzéssel, a köztársasági elnök nevezne ki.
De a tanács feladatai közé tartozna például állásfoglalás megfogalmazása bíróságok megszüntetéséhez vagy összevonásához is. A hatáskörök fontos területe lehetne további állásfoglalás kialakítása egyéni fegyelmi ügyekben és a bírák mentelmi jogának felfüggesztése ügyében. De idetartozna az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvényjavaslatok megvitatása vagy véleményezése is.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jelentős lépés lehetne a bírói hatalom független önkormányzatának megteremtése felé vezető úton is, ezzel párhuzamosan a végrehajtó hatalom képviselőinek döntési súlya jelentősen csökkenhetne ezen a téren.
Egy ilyen intézmény felállítását, ha némileg eltérő felépítéssel is, de számos szakmai kör támogatja, így például az Országos Bírói Tanács is. Az említett latin országok gyakorlatai és a hazai tudományos elképzelések is egymástól több, jelentős területen is eltérő megoldásokat kívánnak megvalósítani, több módszer is alkalmas lenne az említett problémák megoldására. Az igazságszolgáltatás függetlensége azonban olyan jogállami érték, amelynek garanciáit feltétlenül meg kell teremtenünk az új alkotmányban. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
