BARSINÉ PATAKY ETELKA

Teljes szövegű keresés

BARSINÉ PATAKY ETELKA
BARSINÉ PATAKY ETELKA (MDNP): Köszönöm szépen, és ezt fogom tenni, elnök asszony.
Elhangzott a Fidesz képviselője, frakcióvezető-helyettese előadásában, hogy volt-e a világkiállításnak nemzetközi jelentősége. Nos kérem, a világkiállításnak volt nemzetközi visszhangja. A világkiállításnak komoly nemzetközi visszhangja volt. Itt soha, még egy világkiállítás történetében nem fordult elő, hogy ennyi ország jelentkezett volna két évvel a megnyitás előtt.
De ezt bizonyítja az is, hogy a világkiállításnak stabil hitele volt a világban, hiszen a világkiállításhoz szükséges hitelek szervezésére jelentkezett az egyik leghírhedtebb magyar bank is, és azt nyilatkozta szándéknyilatkozatában '94 júniusában, hogy az EXPO '96 által felvenni szándékozott hitel szervezésének jogára igényt tart. Ehhez 300 millió forint szponzori pénzt is megajánlott. Ez a bank a Budapest Bank volt, és vezetője a Horn-kormány második pénzügyminisztere. Köszönöm. (Derültség az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem