DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Itt nem expósiratót hallottunk az ellenzéki pártoktól, hanem egy kiáltást az eltűnt idő nyomában, és az elszalasztott lehetőségek miatt.
Most, ezen a héten lesz 22 hónapja, hogy megszületett az a döntés, amely az e heti expónyitást elrepítette a meg nem születettek csillagára. (Folytonos zaj.)
A kormány egy forró, álmatlan júliusi éjszakán önként lemondta azt az expót, amelyet nagyon kemény munkával lehetett megszerezni, s amelyért oly sok ország áldozott oly sokat, hogy megszerezhesse saját fejlődési feltételeinek javítása érdekében.
Huszonkét hónap óta állunk értetlenül és megdöbbenve a rejtvény előtt: mi késztethetett egy rendszerváltásra, európai integrálódásra törekvő kormányt arra, hogy lemondjon egy nagy lehetőségről, a rendszerváltási, piacgazdasági átalakulási, Európa-érettségi teljesítmények 1996. évi bemutatásáról; és mi késztette a kormányt arra, hogy lemondjon arról a lehetőségről, hogy meggyőző formában cáfolja azokat a különféle feltételezéseket, amelyek a jelenlegi hatalom rendszer-visszaváltó jellegéről szóltak. Ez teljességgel érthetetlen az ésszerűség normáin belül.
Teljesen érthetetlen, és most már magyarázható, hogy milyen feltételezések alapján döntött a kormány. Szó esett a 45 milliárdról.
Tudjuk, hogy ez milyen nagyságrendet képvisel az ország erőforrásainak, költségvetési kiadásainak a nagyságrendjéhez viszonyítva. Említhetem a riogatásokat, hogy az expót le kell mondani, mert ez a lakosság elszegényedéséhez, az adóterhek növekedéséhez, az eladósodás növekedéséhez vezet.
Lemondtuk az expót. És az elszegényedés? 1989 és 1995 között 22 százalékkal csökkentek a magyar reálbérek - de ennek a fele a tavalyi évben történt -, és ez évnek az első negyedében további 6 százalékkal csökkentek a reálbérek. Az elszegényedésnek semmi köze az expó megrendezéséhez. Semmi köze nincs az expónak a finanszírozási ellehetetlenüléshez. 473 milliárd forint jött be csak a tavaly év végi privatizációs hajrá eredményeként. Ki kényszerítette arra a kormányzatot, hogy csaknem egy évig függőben tartsa a magyarországi privatizáció sorsát? Egyenletes privatizációs munka esetén finanszírozási gond nem merült volna fel. A többletadónak, az 1996. évi személyi jövedelemadó-növekményeknek, a különféle önkormányzati illetékeknek semmi köze az expóhoz. Elszegényedés, eladósodás, finanszírozási ellehetetlenülés egyszerűen megalapozatlan feltételezés volt az expó lemondásának eldöntésekor.
Tanakodhatunk akkor, hogy miért kellett lemondani egy expó növekedésgerjesztő hatásáról, az ingatlanpiaci konjunktúra lefékezéséről. Kinek volt ez jó? Nyilván azoknak, akik olcsón és könnyen óhajtottak tulajdonhoz jutni - de ez nem a belső restrikciós politikával megnyomorgatott magyar vállalkozó volt.
Lemondtunk egy álomról. Egy álomról, hogy hidat építhetünk a múlt és a jövő, két rendszer, három-négy kormányzat között. Lemondtunk arról a lehetőségről, hogy gyorsítsuk Magyarország felzárkózását, hogy a magyarságtudatot erősítsük.
A kormány nem hallott soha arról, hogy az ember nemcsak kenyérrel él? Nemcsak az egyénnek, hanem a nemzetnek is szüksége van álmokra, megvalósítható álmokra, hogy könnyebben élje meg a jövőt. Nem lett volna jó egy sok okból örömtelen rendszerváltás után ezen a héten egy közösen, nemzeti összefogással megvalósított cél teljesítését ünnepelni az expómegnyitás után? Nagy kár. Sokszor vesztettünk csatát a magyar történelem során - ez is azok közé tartozik -, de azért nem adjuk fel a jövőben sem.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
