DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Latorcai képviselő úr napirend előtti hozzászólásából én a "vidék-expó"-ra szeretnék reagálni, illetve arra, hogy a vidék és az önkormányzatok hogyan készültek, és ez valójában tartalmában mit jelentett. Erre röviden csak emlékeztetni szeretnék, mert ez az akkori parlamenti vitában elhangzott.
Kétségtelen, hogy a vidék és az önkormányzatok készültek az expóra. Készült, mert abba az illúzióba ringatta őket valaki - amit egyébként leleplezett az előbb Soós Károly Attila... (Derültség a jobb oldalon.)... -, hogy azok a látogatók és vendégek, akik az expóra Budapestre ellátogatnak, azok majd elmennek Somogyvárra is, meg Mesztegnyőre is, ahol az önkormányzatok nagyon lelkesen és lelkiismeretesen, a saját kultúrájukat bemutató, saját identitásukat erősítő rendezvényeket készítettek elő és szerveztek. Ezek a rendezvények, ez az összefogás közpénzekre alapozódott. Én akkor önkormányzatoknál dolgoztam és nagyon pontosan emlékszem arra, hogy állami pénzre, önkormányzati pénzre tervezték ezeket a rendezvényeket, megmozdulásokat, és ennek a vállalkozói oldalról igazából nem volt fedezete. Nem volt tőkebefektetés; azok a vállalkozók, akik bekapcsolódtak ezeknek a programoknak az előkészítésébe, megrendelésre vártak, és ők is azokra a közpénzekre apelláltak - én elsősorban most a vidéki expóról beszélek -, amelyeket pályázatok útján kívántak elnyerni az önkormányzatok.
Ezen rendezvényeket az önkormányzatok nem tették félre. A kulturális rendezvények nagy részét a millecentenárium alkalmából megszervezik. Itt már többen említették a millecentenárium rendezvénysorozatát. Azt gondolom, amikor erről beszélünk, érdemes megemlékezni arról is, azt is figyelembe venni és arra is figyelni, hogy az önkormányzatok igenis méltósággal ünnepelnek, méltósággal emlékeznek meg erről az évfordulóról, és ezen rendezvények nagy része ilyen formában megvalósul.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem