ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Először majd azokról a módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés, amelyeket az előterjesztő támogat. Ezek felsorolását a T/1511/219. számú tájékoztatóban találják. A támogatott módosító javaslatok felolvasását mellőzzük, és ez a javaslatsor értelemszerűen nem tartalmazza azokat az indítványokat, amelyekről a képviselőcsoportok külön szavazást kértek. És akkor most felhívom figyelmüket, hogy ebből a javaslatsorból vonta vissza Baráth Etele képviselő úr most a 243. számút.
Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a kiegészítő ajánlás II. fejezetében az alkotmányügyi bizottság az ajánlás 375. pontjában levő módosító javaslatát pontosította. Az Országgyűlés a pontosított módosító javaslat szerint szavaz. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Folyamatos zaj.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 262 igen szavazattal, 9 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról szavazunk, amelyeket a kormány nem támogat, továbbá amelyekről frakció külön szavazást kért, illetőleg a támogatott javaslatsor elfogadása után... (Zaj. - A képviselők egy része jelzi, hogy nem értik, mit mond az elnök.) Nem tudok hangosabban beszélni, 300 embert nem lehet átkiabálni, úgyhogy kérem, próbáljanak picit halkabban beszélgetni... (Közbeszólás jobbról: Hangosabbra kell állítani a mikrofont!)
Tehát most azokról a módosító javaslatokról szavazunk, amelyeket a kormány nem támogat, továbbá amelyekről frakció külön szavazást kért, illetőleg a támogatott javaslatsor elfogadása után még szavazni lehet róluk.
Az ajánlás 17. pontjában Balsay István a törvényjavaslat 2. § b) pontjának kiegészítését javasolja, amelyben a területfejlesztés és a területrendezés céljait kívánja pontosítani. A bizottságok nem támogatják. A tisztelt Országgyűlés elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 77 igen szavazattal, 198 ellenszavazattal, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 37. pontjában Korinthus Katalin és Schiffer János a törvényjavaslat 3. § (2) bekezdése b) pontjának kiegészítését javasolja. E szerint a területfejlesztés különös feladatai közé tartozzon a kulturális feltételekben megnyilvánuló hátrányos területi különbségek mérséklése. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a mezőgazdasági bizottság nem támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 102 igen szavazattal, 151 nem szavazattal, 28 tartózkodással nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 4. pontjában a mezőgazdasági bizottság a törvényjavaslat 4. §-ának új bekezdéssel történő kiegészítését javasolja. E szerint a területfejlesztési feladatok ellátása során a gazdasági kamarák tagságuk szerinti munkamegosztásban segítsék elő a feladatok végrehajtását. Nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, de mivel a mezőgazdasági bizottság kijelölt bizottság, szavaznunk kell a módosító javaslatról.
Kérem az Országgyűlést, hogy szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 91 igen szavazattal, 167 ellenszavazattal, 25 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 56. és a 88. pontban Izsó Mihály a törvényjavaslat 5. § b) pontja ba) alpontjának, illetőleg l) pontjának módosítását javasolja, amelyben a "területrendezés", valamint a "területfejlesztési program" alapfogalmainak a törvényjavaslattól eltérő meghatározását javasolja. A két javaslatot együtt teszem fel szavazásra. Egyik indítvány sem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, de frakciókérésre szavazunk. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 66 igen szavazattal, 204 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 70. pontban a környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslat 5. §-a e) pontjának kiegészítésével a "kiemelt térség" alapfogalom meghatározását pontosítja. Nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, de mivel a környezetvédelmi bizottság kijelölt bizottság, szavaznunk kell a módosító javaslatról. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 94 igen szavazattal, 172 nem szavazattal, 18 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(18.20)
A 89. pontban Lezsák Sándor a törvényjavaslat 5. §-ának új ponttal történő kiegészítését javasolja, amelyben az alapfogalmak között határozza meg a területfejlesztési önkormányzati társulást. A bizottságok nem támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 77 igen szavazattal, 202 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 97. pontban Lezsák Sándor a törvényjavaslat 6. § b) pontjának kiegészítésével azt indítványozza, hogy az Országgyűlés évente számoltassa be a kormányt a területfejlesztési politika végrehajtásáról. A bizottságok nem támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 77 igen szavazattal, 199 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 98. pontban Balsay István a törvényjavaslat 6. § c) pontjának kiegészítésével az Országgyűlés területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos feladatainak kibővítését indítványozza. A bizottságok nem támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 65 igen szavazattal, 203 nem szavazattal, 17 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 103. pontban Baráth Etele a törvényjavaslat 6. § e) pontjának elhagyásával azt javasolja, hogy ne szerepeljen az Országgyűlés feladatai között a területfejlesztési támogatások, a decentralizáció elvei, valamint a kedvezményezett térségek besorolási feltételrendszereinek meghatározása.
Az önkormányzati bizottság támogatja, a környezetvédelmi és az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen szavazattal, 215 nem szavazattal, 37 tartózkodással nem fogadta el.
A 115. pontban K. Csontos Miklós a törvényjavaslat 7. § (1) bekezdése felvezető szövegének szövegpontosító jellegű kiegészítését javasolja. E szerint a kormány feladatait az illetékes miniszterek közreműködésével készítse elő. Nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, frakciókérésre szavazunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 66 igen szavazattal, 206 nem szavazattal, 14 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el.
Az ajánlás 118. és a kiegészítő ajánlás 9. pontja alternatív megoldást kínál a törvényjavaslat 7. § (2) bekezdése c) pontjának elhagyására, illetőleg módosítására. Mindkét indítvány a kormány feladatairól rendelkezik.
Először a környezetvédelmi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 9. pontja szerint. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 118. pontjában lévő indítvány elfogadását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 214 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Baráth Etele javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 118. pontja szerint. Az indítvány elfogadását a környezetvédelmi és az alkotmányügyi bizottság, illetőleg a kormány is támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 264 igen szavazattal, 11 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett elfogadta.
A 119. pontban Csapody Miklós a törvényjavaslat 7. §-ának (2) bekezdése új ponttal történő kiegészítését javasolja, amelyben a kormány feladatainak meghatározását kívánja pontosítani. A bizottságok nem támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 72 igen szavazattal, 205 ellenszavazattal, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 129. pontban Lezsák Sándor a törvényjavaslat 7. § (10) bekezdésének módosításával azt indítványozza, hogy a kormány évente számoljon be az Országgyűlésnek az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika érvényesüléséről. A bizottságok nem támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 76 igen szavazattal, 205 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 136. és a kiegészítő ajánlás 10. pontja alternatív megoldást kínál a 8. § (1) bekezdésének helyébe lépő új szöveg felvételére. A környezetvédelmi és az alkotmányügyi bizottság egyaránt az Országos Területfejlesztési Tanácsnak a kormányzati feladatok ellátásában történő közreműködéséről rendelkezik.
Először a környezetvédelmi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 136. pontja szerint. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 10. pontjában lévő indítvány elfogadását. A bizottságok támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 75 igen szavazattal, 179 ellenszavazattal, 32 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az alkotmányügyi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 10. pontja szerint. Az indítvány elfogadását a kormány támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 239 igen szavazattal, 24 nem szavazat, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
A 147. pontban Baráth Etele, Wekler Ferenc, Hoffmann Attila és Szentkuti Károly a törvényjavaslat 8. § (2) bekezdése c) pontjának módosításával azt indítványozzák, hogy az Országos Területfejlesztési Tanács munkájában az Érdekegyeztető Tanács egy képviselője tagként vegyen részt.
(18.30)
A környezetvédelmi bizottság támogatja, a mezőgazdasági bizottság nem támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 156 ellenszavazattal, 27 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 153. pontban Balsay István a törvényjavaslat 8. § (2) bekezdése f) pontjának módosításával azt indítványozza, hogy a tanács munkájában az országos önkormányzati érdekszövetségek képviseletében három fő vegyen részt.
A környezetvédelmi bizottság támogatja, az önkormányzati bizottság nem támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 76 igen szavazattal, 187 nem szavazattal, 27 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 158. és 159., valamint a kiegészítő ajánlás 12. és 13. pontjai alternatív megoldást kínálnak a törvényjavaslat 8. §-ának új bekezdéssel történő kiegészítésére.
Az alkotmányügyi bizottság, valamint a környezetvédelmi bizottság két indítványa, illetve Baráth Etele módosító javaslata egyaránt az Országos Területfejlesztési Tanács feladatainak meghatározására tesz eltérő szövegezésű indítványt.
Először az alkotmányügyi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra, a kiegészítő ajánlás 12. pontja szerint. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 13., valamint az ajánlás 158. és 159. pontjában lévő indítványok elfogadását.
Az indítványt a kormány támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 192 igen szavazattal, 70 nem szavazattal, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
A 162. pontban Baráth Etele, Wekler Ferenc, Hoffmann Attila és Szentkuti Károly a törvényjavaslat 8. § (5) bekezdésének módosítását, illetőleg kiegészítését indítványozzák. E szerint a tanács titkárságának feladatait az Országos Területfejlesztési Tanács titkársága lássa el. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a mezőgazdasági és az alkotmányügyi bizottság nem támogatja.
És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 185 ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 167. pontban Baráth Etele és képviselőtársai a 9. § (1) bekezdése b) pontjának kiegészítésével a miniszter feladatainak pontosítását javasolják. A környezetvédelmi bizottság támogatja, az alkotmányügyi és az önkormányzati bizottság nem támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 72 igen szavazattal, 193 nem szavazattal, 18 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 169. pontban Balsay István a törvényjavaslat 9. § (1) bekezdése c) pontjának kiegészítésével azt indítványozza, hogy a miniszter vegyen részt a nemzetközi együttműködések és szerződések keretében az európai és határ menti területrendezés koordinálásában.
A környezetvédelmi bizottság nem támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 73 igen szavazattal, 202 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 180. pontban Pancza István a törvényjavaslat 10. § (1) bekezdése c) pontja helyébe új szöveg felvételét javasolja, amelyben a megyei önkormányzat egyik feladatát kívánja a törvényjavaslattól eltérően megállapítani.
Nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, frakciókérésre szavazunk. Kérem az Országgyűlést, szavazzon! (Szavazás.)
Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 219 nem szavazattal, 11 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 190. és a kiegészítő ajánlás 16. pontja alternatív megoldást kínál a törvényjavaslat 10. § (1) bekezdés h) pontjának elhagyására, illetve módosítására.
Mindkét indítvány a megyei önkormányzat feladatairól rendelkezik.
Először Balsay István, Baráth Etele, Wekler Ferenc, Hoffmann Attila és Szentkuti Károly javaslatát teszem fel szavazásra, az ajánlás 190. pontja szerint. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 16. pontjában lévő indítvány elfogadását.
A bizottságok támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 124 igen szavazattal, 133 nem szavazattal, 21 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.
Most az önkormányzati bizottság javaslatát teszem fel szavazásra, a kiegészítő ajánlás 16. pontja szerint. Az indítvány elfogadását a kormány támogatja. Kérem az Országgyűlést, szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 71 igen szavazattal, 176 nem szavazattal, 32 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 198. és 200. pontjai alternatív megoldást kínálnak a törvényjavaslat 10. § (2) bekezdése b) pontjának módosítására.
Az alkotmányügyi bizottság, illetőleg Wekler Ferenc és Szentkuti Károly egyaránt a megyei önkormányzatok közgyűlésének feladatait kívánják eltérően meghatározni.
Először Wekler Ferenc és Szentkuti Károly javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 200. pontja szerint. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 198. pontjában lévő javaslat elfogadását.
Az indítvány nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, az SZDSZ-frakció kérte a szavazást.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. (Szavazás
Köszönöm.
A módosító javaslatot 76 igen szavazattal, 182 ellenszavazattal, 24 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az alkotmányügyi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra, az ajánlás 198. pontja szerint. Az indítvány elfogadását a környezetvédelmi és az önkormányzati bizottság, valamint a kormány is támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 180 igen szavazattal, 70 ellenszavazattal, 29 tartózkodás mellett elfogadta.
(18.40)
A 235. pontban Egerszegi László a törvényjavaslat 12. § (4) bekezdésének módosításával a válságkezeléssel kapcsolatos albizottság létrehozására irányuló rendelkezést kívánja a törvényjavaslattól eltérően megállapítani.
A javaslat nem kapta meg a környezetvédelmi bizottság szükséges támogatását, de az MSZP képviselőcsoportja szavazást kért.
Az indítvány elfogadását a kormány támogatja.
És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 208 igen szavazattal, 41 ellenszavazat, 30 tartózkodás mellett elfogadta.
A 271. pontban Baráth Etele a törvényjavaslat 15. § (1) bekezdésének módosításával a regionális fejlesztési tanács létrehozására irányuló rendelkezés módosítását indítványozza.
A környezetvédelmi bizottság támogatja, az önkormányzati bizottság nem.
És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 58 igen szavazattal, 205 ellenszavazattal, 19 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 276. pontban Jauernik István és képviselőtársai a törvényjavaslat 15. § (2) bekezdésének új ponttal történő kiegészítését javasolják.
E szerint a közös területfejlesztési feladatokat a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzet tekintetében is a regionális fejlesztési tanács lássa el.
A mezőgazdasági bizottság támogatja, a környezetvédelmi, az alkotmányügyi és az önkormányzati bizottság nem.
És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen szavazattal, 129 ellenszavazattal, 49 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 282. pontban Baráth Etele és képviselőtársai a törvényjavaslat 15. § (3) bekezdésének új ponttal történő kiegészítését kezdeményezik.
E szerint a regionális tanács létrehozásakor a törvényben meghatározott feladatok tekintetében az érintett megyei területfejlesztési tanácsok, illetőleg területfejlesztési önkormányzati társulások állapodjanak meg, hogy mely feladatokat látnak el a tanács keretében.
Az önkormányzati bizottság támogatja, a környezetvédelmi bizottság nem támogatja.
És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 86 igen szavazattal, 162 ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 291. és 292. pontjai alternatív megoldást kínálnak a törvényjavaslat 17. § (1) bekezdés b) pontjának kiegészítésére.
Baráth Etele és képviselőtársai, illetőleg Korinthus Katalin és Schiffer János egyaránt a regionális fejlesztési tanács tagjait kívánják - eltérő sorrendben - a művelődési és közoktatási miniszter képviselőjével kiegészíteni.
Először Baráth Etele és képviselőtársai javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 291. pontja szerint.
Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadása kizárja a 292. pontban lévő javaslat elfogadását.
A bizottságok támogatják.
És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 119 ellenszavazattal, 24 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Korinthus Katalin és Schiffer János javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 292. pontja szerint.
Nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, de az MSZP képviselőcsoportja szavazást kért.
A javaslat elfogadását a kormány támogatja.
És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 190 igen szavazattal, 58 ellenszavazat, 29 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 294., 296., 297., valamint a kiegészítő ajánlás 24. pontjai egyaránt a törvényjavaslat 17. § (1) bekezdése c) pontjának módosítására, illetőleg a bekezdés új pontokkal történő kiegészítésére irányulnak.
A 294. pontban lévő javaslat egymás mellett is elfogadható a kiegészítő ajánlás 24. pontjában lévő indítvánnyal.
A 294. pont elfogadása ugyanakkor kizárja a 296. és 297. pontok elfogadását.
A környezetvédelmi bizottság két javaslata, valamint Balsay István, illetőleg Baráth Etele és képviselőtársai módosító javaslatai a regionális fejlesztési tanács tagjaira tesznek eltérő indítványokat.
Először a környezetvédelmi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 24. pontja szerint.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatot. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen szavazattal, 102 ellenszavazattal, 21 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a környezetvédelmi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 294. pontja szerint.
Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadása kizárja a 296. és 297. pontokban lévő indítványok elfogadását.
A javaslatot az önkormányzati bizottság és a kormány is támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 257 igen szavazattal, 6 ellenszavazat, 14 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 305. és a kiegészítő ajánlás 26. pontja alternatív megoldást kínál a törvényjavaslat 17. §-ának új bekezdéssel történő kiegészítésére.
Baráth Etele és a környezetvédelmi bizottság egyaránt a Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanács és a Balaton Fejlesztési Tanács tisztségviselőinek megállapítására tesz eltérő szövegezésű javaslatot.
Először a környezetvédelmi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 26. pontja szerint.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen szavazattal, 201 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(18.50)
Most Baráth Etele javaslatát teszem fel szavazásra, az ajánlás 305. pontja szerint. A környezetvédelmi bizottság támogatja, az önkormányzati bizottság nem. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 73 igen szavazattal, 174 nem szavazattal, 27 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 315. pontban Baráth Etele és képviselőtársai a 20. § (3) bekezdése d) pontjának elhagyásával a területfejlesztést külön jogszabályban meghatározott módon segítő eszközök körét kívánják szűkebben megállapítani. A környezetvédelmi bizottság támogatja, az alkotmányügyi és az önkormányzati bizottság nem. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 30 igen szavazattal, 224 nem szavazattal, 17 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 321. pontban Kiss Gábor, Bajor Tibor, Mádi László, Takács Péter és Szilágyiné Császár Terézia a törvényjavaslat 21. § a) pontjának módosítását javasolják. E szerint a területfejlesztés céljait figyelembe kell venni az országos infrastruktúra-rendszerek fejlesztési koncepcióiban és beruházási döntéseiben. A környezetvédelmi bizottság támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 87 igen szavazattal, 159 nem szavazattal, 26 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 347. pontban Kiss Gábor és képviselőtársai a törvényjavaslat 24. § (2) bekezdésének kiegészítésével a területi információrendszer nyilvánosságáról kívánnak rendelkezni.
Az önkormányzati bizottság támogatja, a környezetvédelmi bizottság nem támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 86 igen szavazattal, 160 nem szavazattal, 27 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 365. pontban Baráth Etele és képviselőtársai a törvényjavaslat 26. §-ának új bekezdéssel történő kiegészítését kezdeményezik, amelyben az országos területfejlesztési koncepció előterjesztésére, felülvizsgálatára és megújítására állapítanak meg szabályokat. A bizottságok támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 114 ellenszavazattal, 29 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Ilyen jelzés nem érkezett. A zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem