DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt köszönöm a lehetőséget, hogy a helyemről szólhatok. Úgy vélem, hogy a közalkalmazotti törvény módosításáról szóló előterjesztés szükségességéről nemigen lehet vitázni; legalábbis az eddigi bizottsági viták arról győztek meg mindannyiunkat, hogy ennek a törvénynek a módosítására szükség van.
Szükség van erre mindenekelőtt azért, mert az az illetménytábla, amely ehhez a törvényhez kapcsolódik, a jelen feltételek között már nem felel meg a követelményeknek. Másokkal szemben azért az a véleményem, hogy nem azért nem felel meg, mert ez az illetménytábla - eredeti célkitűzését tekintve is - rossz volt. Hiszen vissza akart állítani egy olyan illetmény-előlépési rendszert, amelynek megvoltak a maga kedvező vonásai, amely kiegyenlítette tulajdonképpen azokat a nem feltétlenül szükséges különbségeket tájegységek és munkahelyek között, amelyek nem mindig a reális differenciálódás - vagy reális bérdifferenciák - eredményeként születtek meg.
Úgy vélem azonban, hogy maga az egész bértábla konszolidáltabb viszonyokra készült. Az az előlépési rendszer, amely ebben a bértáblában benne volt - a háromévenkénti, megfelelő összeggel való előrelépés -, egy olyan struktúrában, olyan helyzetben, amelyben az infláció olyan mértékű, mint a legutóbbi években volt, nyilvánvalóan nem tette lehetővé azt, hogy a közalkalmazottaknak az a rétege, amelyre kiterjedt ez a bértáblázat és az előrelépési rendszer, igazában lépést tarthasson az inflációval.
Egyetlenegy példával hadd igazoljam ezt! Valamelyik lapban jelent meg az a kimutatás, amely az elmúlt három esztendő reálbércsökkenését mutatta ki, és éppen a közalkalmazottak esetében - nem függetlenül a bértáblától - ez a csökkenés a legnagyobb mértékű volt.
Másrészt úgy vélem, hogy szükséges a törvény módosítása - erre a miniszteri expozé is utalt - a munkahelyek demokratikus átalakulása és a munkahelyek demokratikus fejlődése szempontjából is. Lényegében a közalkalmazotti tanácsok és az üzemi tanácsok közötti különbség tűnik el a törvény módosításával; legalábbis a közreműködés tekintetében az együttdöntési jog és az egyetértési jog közötti különbséget szünteti meg a törvény. Azt az együttdöntési jogot, amely az üzemi tanácsokat megillette korábban is, kiterjeszti most a közalkalmazotti tanácsokra is, amelyeknél ezt korábban - amint ez az indoklásban szerepel és olvasható - az egyetértési jog helyettesítette.
Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom - és erre szintén utalt a miniszteri expozé - azokat a pontosításokat, amelyek a határozatlan és határozott idejű kinevezések ügyében történtek. Nem szeretnék visszatekinteni most azokra a dolgokra, amelyek az elmúlt időszakban éppen a felmentésekkel kapcsolatos bérkifizetéseket illették, hiszen a határozott idejű kinevezések esetében ezek meglehetősen nagy összegeket is kitehettek bizonyos vezetők esetében. Ha ez megszűnik, akkor világos, hogy ilyen jellegű anomáliák a következőkben nem fordulhatnak elő.
Ugyancsak fontos, úgy vélem, e tekintetben a vezetői megbízás visszavonásakor bevezetendő indoklás szükségszerűsége és szükségessége, ami megint csak azt jelenti, hogy olyan helyzet alakul ki a közalkalmazottak esetében is, amely a munkáltatót kötelezi arra, hogy ezt az indoklást megfogalmazza.
Amiről igazában szólni akarok, az tulajdonképpen három paragrafusa a törvénymódosításnak. Engedjék meg, hogy erről a három paragrafushelyről mondjam el a magam mondanivalóját. Az egyik a 6. §, amely úgy szól, hogy a közalkalmazotti tanácsot együttdöntési jog illeti meg a kollektív szerződésben meghatározott jóléti célú pénzeszközök felhasználása, illetve az ilyen jellegű intézmények és ingatlanok hasznosítása tekintetében. A korábbiakban már említettem, hogy ezt jelentős előrelépésnek tartom, elsősorban azért, mert megszünteti azt a különbséget, ami az üzemi tanácsok és a közalkalmazotti tanácsok között van e tekintetben. Hiszen nem egyszerűen arról van szó, hogy egy elkészített javaslattal egyetért a közalkalmazotti tanács, hanem a közalkalmazotti tanács az együttdöntés folyamatában maga is aktívan részt vesz ennek a döntésnek a kidolgozásában.
Valójában egyetlenegy aggály az, ami miatt mégis szólok. Végül is az egyetértési jog azt jelentette, hogy biztosan elkészül az előterjesztés, hiszen ez a munkáltató kötelessége, és ezzel a közalkalmazotti tanács vagy egyetért, vagy nem ért egyet. Ha együttdöntésre szólítjuk fel tulajdonképpen a közalkalmazotti tanácsot, vagy együttdöntést kívánunk meg a közalkalmazotti tanácstól, ez olyan fajta közreműködést jelent a döntések kidolgozásában is, amire nem tudom, hogy megvan-e minden esetben a hajlandóság a közalkalmazotti tanácsokban.
(18.30)
Ha megerősítenek engem képviselőtársaim vagy miniszter úr abban, hogy az üzemi tanácsok esetében ez egy jól működő rendszer volt, akkor természetesen tudomásul tudom venni, de az aggályaimat azért e tekintetben mégis szabad legyen megfogalmaznom.
A másik - és elnézést kérek, hogy erről is szólok - a 12. §, amelyik azt mondja ki, hogy: "Nem jár továbbá végkielégítés a közalkalmazottnak, ha nyugellátásra szerzett jogosultságot vagy korengedményes nyugdíjat állapítottak meg részére, illetve a további közalkalmazotti jogviszony megszüntetése esetén."
Egy sajátos közalkalmazotti rétegről hadd szóljak: ez az egyetemi tanárok sajátos közalkalmazotti rétege, akikről, akiknek a nyugalomba vonulásáról külön törvény rendelkezik: a felsőoktatási törvény 17. §-a, amelyik 70 évet ír elő a kötelező nyugalomba vonulás esetére. Én természetesen tudomásul veszem, hogy ha nyugalomba vonulnak ezt megelőzően, vagy a munkáltató őket ezt megelőzően nyugdíjba küldi, akkor nem jár nekik ez a kiegészítés. Csakhogy az aggály ott kezdődik, hogy egy olyan helyzetben, amikor bizony leépítések voltak és vannak a felsőoktatásban - és félek tőle, hogy nem az utolsó lépést tették meg e tekintetben a felsőoktatásban -, abban az esetben bizony a könnyebb ellenállás azt jelenti a munkáltató számára, hogy a - mondjuk így - magasan kvalifikált, magasan képzett egyetemi tanárok elbocsátása a könnyebb megoldás, hiszen nekik legalább nem kell végkielégítést fizetni, míg ha nyugdíj előtt állnak vagy 60 éves kor előttiek, abban az esetben ilyen végkielégítést is fizetni kell.
Ezt nem azért mondom, mert nem volt ilyen gyakorlat. Sajnos, azt kell mondanom, hogy bizony, ilyenfajta magatartás a felsőoktatásban, az egyetemeken az elmúlt időszakban bizony előfordult, és úgy érzem, ezt az aggályt mindenképpen meg kell fogalmazni.
A harmadik kérdés, amiről szólni szeretnék - illetve a harmadik paragrafus -, az a 25. §, amelyik a G fizetési osztályt teremti meg, és az abba való besorolás feltételeit tartalmazza. Nem kívánom az egészet ismertetni, azt hiszem, hogy azon képviselőtársaim, akik itt maradtak, többé-kevésbé tudják, hogy mi található benne.
Bizony, azt kell mondanom, hogy ez a G fizetési kategória egy nagyon mesterségesen megalkotott kategória, olyan kategória, amely azért sok mindent egy kupacba gyűjt össze. Olyan kupacba, amelyben össze nem illő dolgok is vannak és olyan elemek is, amelyekkel nagyon nehéz - legalábbis hosszú távon - egyetérteni. Én tudomásul veszem azt - a bizottsági ülésünkön részt vevő államtitkár úr ezt el is mondotta -, hogy egy évre történik ez a szabályozás, de azért mondom el mindazt, amit ezzel kapcsolatban el akarok mondani, hogy a következő évi szabályozásban, a hosszú távú szabályozásban ezek az elemek lehetőleg ne kerüljenek egymás mellé.
A törvény felsorolja azt, hogy kiket kell ide, ebbe a G kategóriába besorolni. Azt mondja feltételként, hogy aki "kiemelt közalkalmazotti osztályba nyert besorolást és munkaköre ellátásához szükséges két egyetemi oklevéllel rendelkezik". Ez az első, amit tudomásul kell venni: ha valaki két egyetemi oklevelet szerzett, az nyilván többet végzett, mint aki egy egyetemi oklevelet szerzett.
A gond ott van az egyetemi oklevelet szerzettek egy jelentős rétegénél, akik egyszerre szereztek két szakon - mondjuk így - egyetemi oklevelet. Tehát ha valaki angol-francia szakos tanár, az szerezhetett egyetemi diplomát úgy, hogy szerzett külön egy angol szakos diplomát és külön egy francia szakos diplomát, így akkor G kategóriába kell őt besorolni, ellenben ha angol-francia szakos tanárként szerzett diplomát, akkor egy diplomája van és így az E kategóriába sorolandó be.
Magyarországon '54 óta kétszakos tanárképzés van, ennek megfelelően nagyon nagy rétegre terjed ki, ha ezt különválasztjuk, de van ilyen gond - és '89 óta egy szakon is lehet végezni.
Miért hozzuk kedvezőbb helyzetbe azokat, akik esetleg azért szereztek külön egy-egy egyetemi diplomát, mert nem biztos, hogy együtt meg tudták volna szerezni? Itt, ebben a törvényben azonban mindenféleképpen kedvezőbb helyzetbe kerülnek.
A továbbiakat nem emlegetem, ami az egyetemi oklevéllel és egy másik szakon szerzett főiskolai oklevéllel kapcsolatos, ezt tudomásul lehet venni; akik posztgraduális képzésben, szakosító képzésben szerzett oklevéllel vagy doktori címmel, illetve doktori fokozattal rendelkeznek. Legfeljebb megjegyzem, hogy az új doktori eljárás során szerzett doktori oklevél talán nem biztos, hogy egyenértékű egy egyetemi vagy egy főiskolai oklevéllel, de ezt már nagyon halkan mondom és nem merem igazán mondani, hogy furcsa elemek kerültek ide.
Végül az utolsó passzusban benne van mindenki, a kandidatúrát szerzettektől a nagydoktorokon keresztül az akadémikusokig, akik mind ebbe a kategóriába sorolandók be. Talán ez is elégséges volt annak indoklására, hogy ez a G kategória erre az egyéves átmenetre esetleg elfogadható. De hosszú távon azt a tízes rendszert, amit tervbe vett a kormányzat, hogy megteremti a bérkategóriák tekintetében, azt mindenféleképpen meg kell valósítani, hogy ebbe az utolsó kategóriába ne ilyen sokféle és különféle elemekből álló egységek legyenek benne.
Végül még egy utolsó elem, amivel szeretném befejezni a mondandómat. Azt hiszem, hogy a jelenleg érvényes bértáblának az a legnagyobb gondja - amit Szöllősi Istvánné kollegina, képviselő asszony társam elmondott a bizottság véleményeként -, hogy ebben a rendszerben kevés pénz van; ezért nem lehet igazából megoldani egy sor problémát.
Egy nagyon enyhe kis számítást végeztem arról, hogy mi lenne abban az esetben, ha a kategóriák esetében az A1 - az a bizonyos A1, amely most már ebben a táblázatban nem szorzó és semmit sem jelent - a minimálbérnek felelne meg. Az utolsó kategóriában, tehát az öt és feles szorzóban, a nyugdíjasoknál, a nyugdíj előtt állóknál ez 79 750 forintot jelentene. Tessék nekem megmondani azt, hogy a 79 750 forint bruttó bér a közalkalmazottak bármelyik kategóriája számára olyan óriási bér, amit nem lehet elviselni ebben a társadalomban? Ez egy bruttó bér, tessék összehasonlítani mondjuk a nem közalkalmazottak bérezésével! Nyilvánvalóan nem azt mondom, hogy az a megoldás, hogy csináljuk vissza, és mérjük a minimálbérhez ezt a bértáblázatot, de valamilyen megoldást ezzel kapcsolatosan találni kell.
Szeretném, ha utolsó megjegyzésként - és ez valóban az utolsó -, amit a bizottsági ülésünkön a művészeti akadémiák vagy művészeti egyetemek rektori székének képviselője fogalmazott meg, hangot kapna a parlamentben az ő véleményük is.
A törvényjavaslat azt mondja ki a c) pontban - ez a 25. § -, hogy akik tudományos fokozattal, illetve a 120. §-nak megfelelő bekezdés szerinti mester-, DLA-fokozattal rendelkeznek, azok sorolhatók be ide. Ez egy új fogalom a művészképzésben, a mester cím és rang megszerzése egy modern dolog, nem néhány éve van meg.
Az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az, aki tanítja ezeket a mesterkurzuson résztvevőket, de nem rendelkezik ilyen fokozattal, nem sorolható be a G kategóriába, azonban az, aki tanít, és megszerzi ezt a DLA-fokozatot, az besorolható ide. Gondolom, hogy azért ezeket az anomáliákat meg kell szüntetni. Tisztelt képviselőtársaim, még egyszer azt mondom, hogy el tudom fogadni az előterjesztést és a javaslatot, ha ez egy évre szól. Ha erre az évre szól, és a következő évben valóban elővesszük mindazokat a problémákat, amelyekből én csak néhányat villantottam fel, de gondolom, hogy ezen kívül még nagyon sok van. Köszönöm szépen. (Taps.)
(18.40)
