JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL, az SZDSZ képviselőcsoport részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság két beszámolójából a konfliktusokról úgy-ahogy tájékozottak lehetnek, egy azonban nem volt világos ebből a beszámolóból. Azért volt azon a soproni találkozón az általános vitára bocsátásról 15 igen és 4 tartózkodó - és nem ellentmondó! - szavazat, mert az egész tanácskozás alaphangja az volt, hogy a törvényjavaslat mindenképpen további módosításokra szorul, tehát amit ott megszavaztak, az a tárgyalásra bocsátás, és az, hogy csináljunk törvényt, de tovább kell keresni a két megközelítés összehangolását, összeegyeztetését a tárgyalás folyamán. Ezért volt a 15 igen; szóval nagyon jól tudjuk, hogy az MSZP-ből és az SZDSZ-ből is nagyon sokan szembebeszéltek a törvény alapkoncepciójával; de lehet, hogy csupán tartózkodtak azok is, akiket Gyimóthy úr képviselt az előbb.
A Szabad Demokraták Szövetségén belül mind a két felfogás - tehát az a koncepció, amelyik a törvény előterjesztésében inkább érvényesült, és az, amelyik bírálja őt - jelen van, és bizony egyelőre a mi pártunkon belül, a mi frakciónkon belül is folyik a vita, hogy hogyan lehetne a konfliktusokat kisebbíteni és összegezni a két megközelítést. Úgyhogy elnézést, én most épp ezért nem egy véleményt mondok el, hanem a két véleményt próbálom szembesíteni egymással, hogy jobban lássuk, hogy min vitatkozunk.
A törvény beterjesztőinek a megközelítése alapvetően a félelem volt. Az a félelem, hogy ha a vadgazdálkodás rendjét nem tudjuk eléggé biztosítani, akkor az összevisszaság, amelyik ma is borzasztóan fenyeget, hasonlóan az erdőkhöz, hasonlóan az öntözőrendszerekhez, a vadgazdálkodást is össze fogja zavarni, és a vadgazdálkodás rendjének elpusztulása történelmi károkat okoz, és csupán ilyen fennkölt elvek, mint a rendszerváltás radikalizmusa miatt nem érdemes az ország természeti kincseit korlátozni. Nyilvánvaló ez a megközelítés a törvényt beterjesztő részéről.
Igaz ugyan, hogy a törvény beterjesztői elfogadták azt az új alapelvet, hogy a vadászati jogot a földterület tulajdonából vagy használatából kell leszármaztatni, implicite így elfogadták azt az elvet is, hogy a mezőgazdasági hasznosítású vagy erdészeti hasznosítású területnek a vadászat, pótlólagos haszonvétel és a két haszonvétel ugyanahhoz a tulajdonhoz kell hogy kötődjék, és a tulajdonosnak mérlegelési joga kell bizonyos korlátozásokon belül lennie arra vonatkozóan, hogy melyik haszonvétel felé irányítja a gazdálkodását, de olyan rendjét alakították ki ezen jogok érvényesítésének, amelyik, mondjuk így, hogy minden lépésében hatóságfüggővé teszi a tulajdonosi jogok érvényesítését, másrészt az együttműködést elsődlegesebbnek tekinti, mint magát a tulajdont. Tehát hangsúlyozta miniszter úr a beszédében, hogy csak akkor lehet kicsi vadászterületekben gondolkozni, ha valamilyen erős mechanizmus kikényszerítené az együttműködést. A törvény úgy lépett fel, hogy eleve kikényszeríti az együttműködést, és nem is beszél kisebb vadászterületek lehetőségéről.
Most egyáltalán nem arról van szó, hogy az elmúlt évek tapasztalatai ne adnának elég indokot arra a szorongásra, amely áthatotta a törvénytervezet előkészítését, és nem lenne mindennek rengeteg érve, lélektani, és nem csupán lélektani, hanem nagyon racionális érve is annak, hogy miért kell ilyen óvatosan változtatni az eddigi vadászati hagyományokon, és miért nem egy új rend fölépítése felé, egy egészen új elmélet fölépítése felé lépett a törvény.
(10.10)
Milyen lehetne ez az új rend, ezt is meg kell néznünk, ami lehetőség szerint itt áll előttünk. Erre általában azt szokták mondani - Gyimóthy Géza is azt mondta -, hogy nyugat-európai értelmű; ezt ő két értelemben hangsúlyozta. Az egyik az, hogy a tulajdonos a rendelkezési joggal közvetlenül él, hogy ő milyen hasznot húzzon, kivel vadásztasson, vagy ő maga vadásszon. A másik, amit ő hangsúlyozott, hogy a törvényben szabályozott minimális vadászterület sokkal-sokkal kisebb.
Ez mind igaz, de azért igazából a kétféle rend különbségét nem ezek a fogalmak teszik világossá. Arról van szó, hogyha vadásztársaságról beszélek például egy német tartományban, akkor ez a tulajdonosoknak egy közösségét jelenti, a földterület-tulajdonosoknak egy közösségét; tulajdonképpen rászerveztek a saját közösségükre valamilyen egyesületet - bevesznek idegeneket, nem vesznek be idegeneket, ez az ő dolguk -, amely egyesület egyrészt rendelkezik annak a területnek a vadászati célú használatbavételével, másrészt amely egyesület, erős hatósági kontroll alatt, kényszerek mellett érvényesíti azt, hogy ki-ki megcsinálja a maga dolgát, amit meg kell csinálnia a vadgazdálkodás egysége érdekében.
Ezzel szemben a mi felfogásunk és a hagyományaink a vadászatot és a vadgazdálkodást másik gazdasági tevékenységként fogják fel - az erdőgazdaságtól és a földműveléstől elválasztott másik tevékenységnek -, amelynek külön szervezete van. Külön szervezete volt bizonyos mértékig még az uradalomban, ami az erdészettel összefüggött, de ma egyértelműen külön szervezete van a vadásztársaságok szervezeteinek.
Az a kérdés, hogy tudunk-e átlépni egy más társadalmi rendbe anélkül, hogy a saját lábunkba botoljunk és meg kelljen tapasztalnunk azokat a negatívumokat, amelyeket például az ültetvények tulajdonváltásakor megtapasztaltunk - és hasonlókat.
Azok a fogalmak, amelyek köré fölépítik a vitatkozók az érveiket, bizonyos fokig helyesek, bizonyos fokig félrevezetők is. Úgy érzem, hogy itt is úgy jártunk, mint annak idején, '93-94-ben a földtörvény előkészítésekor, amikor egy olyan megközelítés került előtérbe, amely később már nehézzé tette a józanságot.
Tulajdonképpen a választott fogalmaink útját állták a józan törvényalkotásnak. Akkor, a földtörvény készítésekor, '93-94-ben, az a kérdés került előtérbe, hogy ki lehet tulajdonos, és annak mennyi tulajdona lehet. Az a "hülyeség", hogy nem azzal foglalkoztunk, hogy ki gazdálkodhat és milyen gazdaságok lehetnek, hanem egy teljesen elvont és kontrollálhatatlan dologról vitatkoztunk; ez vezetett egy olyan földtörvényhez, amely látszólag nagyon népvédő, valójában teljesen mezőgazdaságellenes.
Most ugyanígy az a kérdés, hogy mekkora legyen a vadászterület, vagy másképpen: a vadászterület és a vadgazdálkodási terület elemi egységének a fogalmi azonosításáról van szó. Ez egyszerűen lehetetlenné tette, hogy - az eljárási szabályokban, együttműködési szabályokban a hatóság és közösség együttműködésére figyelve - a konkrét vadászterületek kérdését egyszerűen kihagyjuk a törvényből,mint alkutól, megegyezéstől függő kérdést. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a mai vadgazdálkodási rendszerben is, a 3 ezer hektárnál sokkal nagyobb vadásztársaságokon belül nagyon gyakran előfordul, hogy maga a vadászati jog így meg úgy tagolva van. Ez önmagában lényegtelen kérdés.
Itt az a lényeges, hogy mind a vadgazdálkodással, mind a vadászattal kapcsolatos tevékenységek szigorú rend szerint, összehangoltan történjenek; a többi ehhez képest nem is igazán törvénybe tartozó.
Igaz azonban az, hogy minden olyan megközelítés, amely nem teremt elég világos rendet - márpedig világos rendet az tud teremteni, amelyik egy megélt rendből származtatja az új rendet, nem pedig egy eddig nem megéltből -, magában hordja azt a veszélyt, hogy különböző résztvevők különbözőképpen értelmezik a maguk kompetenciáját. Ez részben anarchiához, részben "lesipuskás dolgokhoz", "álnaivitásból" fakadó tudatlan kártevésekhez vezet - pontosan látjuk, hogy az erdőgazdálkodásnál ez milyen tömegesen fordul elő.
Ezért a félelem megérthető, de látnunk kell, hogy ez a félelem csak olyan törvényre vezethet, amely átmenetileg tud élni - és nem úgy, mint egyesek mondták, 2015-ig, hanem néhány évig. Tudniillik abban a pillanatban ki fog derülni, ha most ez a törvény életbe lép, hogy különböző kultúrájú vidékeken különböző érdekcsoportok állnak szemben, ez egészen másféle hatásokat fog kiváltani. Sem az a hatás nem lesz igaz, amit a vadászati egyesületek, a vadásztársasági - részben pozitív - hagyomány folytatását akarók akarnak, hiszen lesznek helyek, ahol a környezet rendjét felborítják; sem pedig azok a pozitív eszmék, amelyek hirdetői azt remélik, hogy tökéletes összhang lesz itt. Hiszen az eljárásból való eltávolítása az egyes tulajdonosoknak egyrészt erőteljes ellenszerveződéseket fog indítani, hogy a törvényen belüli lehetőségeket kihasználva más modelleket mutassanak föl. (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) Másrészt azonban szinte bizonyos, hogy ellenjátékokhoz fog vezetni. (Az elnök ismét megkocogtatja poharát.) Teljesen nyilvánvaló, és a földterületen ott lévők ellenjátékai ma is és mindenféle rendben megvannak, csak az a furcsa dolog, hogy a közvetett eljárások sokkal több akciónak adják meg a lehetőségét, mint most.
Tehát meggyőződésem, hogy vagy új elvű törvényt csinálunk, vagy ha ezt a törvényt tartjuk, akkor elég rövid idő után új törvény után kell néznünk. (Taps.)
