RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS, a KDNP képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Miniszter Úr! A hetek óta zajló, vadászattal kapcsolatos törvényjavaslattal foglalkozó vita itt, az elhangzottak alapján is bizonyos megosztottságot jelent. A kereszténydemokraták is hetek óta egyeztetnek különböző egyesületekkel, vadászati társaságokkal, de önálló véleményüket is kialakították, hiszen a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját bárki évek óta jól ismerhette.
(Az ülésteremben ismét működik a hangosítás.)
Már az 1989-ben készült agrárprogramunk is a földtulajdon és a vadászati jog egyesítését tűzte ki céljául; ez pedig a következőket tartalmazza:
"Természetszerű erkölcsi követelmény, hogy a földön élő vad és a vadászati jog azt a földtulajdonost illesse meg, akinek a földjén a vad megnő és kárt okoz. A tulajdonosoknak érdekeltnek kell lenniük a vadgazdálkodásban, ellenkező esetben - amint jelenleg is - állandó ellentét van a földtulajdonos és a vadgazdálkodó között, vagyis éppen a vadászati jog állami monopóliuma ellentétes a vadgazdálkodás követelményeivel."
A vad- és természetgazdálkodásban a törvényi keretek között nagy szerepet szánunk a helyi önkormányzatoknak és a különböző egyesületeknek, szövetségeknek. Pártunk tehát nem most döntött ebben a kérdésben, az előbbi idézet is azt jelzi, hogy nem értünk egyet abban, hogy az állami tulajdonú vadászati jog hiánya a vadgazdálkodás rövid távú összeomlásához vezethet. Ennek elkerülése természetesen a valóban elkötelezett és igazi magyar vadász szakemberek jóindulatú közreműködésén is múlik. Nem kívánok itt közgazdasági fejtegetésbe bocsátkozni, de nyilván sokan másképpen értelmezik a tulajdont, azt, ami annak valódi közgazdasági tartalma lenne.
A kereszténydemokraták, akik az élővilág és a természeti erőforrások védelmének és megőrzésének elkötelezett hívei, a tulajdont, illetve a tulajdonjogot nem keverik össze a vadgazdálkodás és a vadászat gyakorlásával, amit viszont a jelenleginél is szigorúbban és korszerűbben kell törvényben szabályozni.
(10.40)
Úgy gondolom tehát, hogy a tulajdonjog változása miatt a vadászat gyakorlását - ha erre jó törvény van - semmilyen kár nem érheti. A tulajdonviszonyok rendezetlensége sajnálatos, de a mezőgazdasági termelés számára is komoly zavarokat okoz. Olyan bizonytalan földjogi szabályozással, amely nem tisztázza a földtulajdon tartalmát, annak mibenlétét, ugyancsak nem lehet Európához felzárkózni, és nem lehet korszerű természetgazdálkodási politikát folytatni.
Nem tisztázott ugyanis, hogy mire terjed ki a földtulajdon. Egyes országokban a földtulajdon magában foglalja a föld bármely mélységben lévő rétegeit, vagyis az ásványkincseket is, továbbá a föld felett lévő légoszlopot, bármilyen magasságban is legyen az. Akármilyen nagyszámú földtörvénytervezet készült is már eddig, a földtulajdon tartalmi kérdései még csak fel sem merültek.
Ugyanígy nem tisztázott, kié a földön vagy a földben élő állat tulajdonjoga. Például szabad-e csigát gyűjteni a saját vagy mások tulajdonában lévő földeken? Ha például a csiga, a mezei pocok vagy a giliszta a földtulajdonosé, miért nem az például a nyúl? Legjobb tudomásom szerint ma senki sem bünteti a közterületen folytatott csigagyűjtést. Miért nevezi tehát akárki szakmailag helytelennek azt a kereszténydemokrata követelést, hogy a vadállomány, a vadászati jog természetszerűen a föld tulajdonosáé? Legfeljebb azért, mert bizonyos társadalmi csoportok vadászni szeretnek ugyan, csigát gyűjteni pedig különösebben nem úri sport. Pedig néhány földtulajdonos örülne, ha az óriási károkat okozó pockok vagy verebek tulajdonjogához az állam ragaszkodna, de úgy, hogy kártérítést is fizetne az általuk okozott kárért. Sportot is lehetne, mondjuk, a pocokirtásból csinálni. Vagyis ismét azt látjuk, hogy a tulajdonviszonyok kérdése nem szakmai kérdés, hanem különböző társadalmi csoportok érdekeit különbözőképpen érintő probléma - tehát nem a politikai erőviszonyok alapján eldöntendő kérdésnek kellene lenni.
Nem akarom kiélezni a kérdést, de a többoldalú vizsgálat követelménye a vadászatra is vonatkozik. Ennek alapján a legjobb szakmai meggyőződéssel állíthatom, hogy a természeti erőforrások - köztük a vadállomány - megőrzésének és fejlesztésének legjobb módja, ha minden olyan erőforrást, amelyre tulajdonjog létesíthető, magánszemélyek vagy kisebb közösségek - például természetbarát egyesületek, önkormányzatok stb. - tulajdonába adnak. Az egész társadalom, illetve a nagyobb közösségek reális, valóban indokolt érdekeit pedig a használat törvényi szabályozásával érik el. Skandináviában például az erdők 75 százaléka magántulajdonban van, de ősi szokásjog alapján a magánerdőkben is bárki gyűjthet bogyógyümölcsöket és gombát, túrázhat és síelhet. Ezzel szemben nálunk az állami erdők, amelyek elvileg az egész magyar nemzet tulajdonában vannak, óriási területen el vannak zárva a kirándulók elől. Ami pedig az európaiságot illeti: a legújabb európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési koncepciók szerint az erdő- és vadgazdálkodás a mezőgazdaság szerves része, a mezőgazdaság pedig a vidéki térségek gerince. A falu, a föld és az ott élő emberek sorsa egy és ugyanaz.
Biztos vagyok abban, hogy a tulajdon helyes értelmezése és a használat korszerű, a sokoldalú társadalmi érdekeket is figyelembe vevő szabályozása esetén vadállományunk fenntartható és fejleszthető. A magyar vadászok - nemcsak a már meglévők, hanem sok új, arra alkalmas és érdeklődő személy - számára biztosítja e nemes sport örömeit, s egyidejűleg a földtulajdonosok érdekeltségének tulajdonjogi biztosítása lehetővé teszi azt az összhangot is, ami a kiegyensúlyozott és korszerű vadgazdálkodáshoz szükséges, és amelynek a jelenlegi hiánya éppen a vadgazdálkodásnak okoz károkat.
A Kereszténydemokrata Néppárt tehát szakmailag megalapozottan alakította ki álláspontját, miközben mint politikai párt természetesen igyekszik a földtulajdonosok érdekeit is képviselni, és a vadászat nyitottságát, demokratizmusát is javítani kívánja.
Engedjék meg, hogy a vitatott pontokról néhány gondolatban kifejtsem véleményemet. Az idő rövidsége miatt csak néhány pontot szeretnék érinteni.
A tervezet az elejtett vad tulajdonszerzése jogcímére nem ad megfelelő választ, miután szétválik a vad tulajdona és a vadászati jogosultság alanyi köre. A vad elejtése semmiképpen sem minősíthető tulajdonszerzési jogcímnek, legfeljebb - erőltetetten - a vad uratlan dolognak, res nulliusnak minősülne. És az elejtést követően a vadászatra jogosított - a vadász - mintegy megtalálná, de ehhez uratlan dolognak kellene minősíteni a vadat. Ha a tervezet következetes kíván maradni, választható az a megoldás is: ha kimondja a tervezet, hogy a vad tulajdona a vadászatra jogosítottat, a föld tulajdonosát illeti, ami viszont természetesen a Ptk. módosítását is maga után vonja.
A két vázolt megoldás következményei, joghatása, a vitás kérdések elbírálása, az esetlegesen a vad életmódjából következő bizonytalanságok, ellentmondások feloldása külön elemzést érdemelne. Mindenesetre e hatásokat is tekintve a tervezet szerinti megoldás következetlensége megszüntethető.
E kérdéshez még annyit, hogy a tervezet 82. §-a szerint a vadászatra jogosult által fizetendő vadvédelmi hozzájárulás azt sugallja, hogy a jogosított ezzel mintegy ellenértékért megveszi az államtól a vadat. Tetszetős megoldás ez, de nagyon kilóg a lóláb, mivel ezen hozzájárulás miatt fizetési kötelezettség eddig nem terhelte a vadászatra jogosítottat. Indokát az állami bevételek növelésére való törekvésben látom, és ebben lehet megtalálni. Nem beszélve annak rendkívül magas mértékéről: nagyvadas területen hektáronként 70-től 100 forintig.
Más tekintetben is tapasztalható bizonyos ellentmondás. A föld tulajdonosa a vadászati jog gyakorlását haszonbérlettel átengedheti, ez esetben a haszonbérlő válik a vadászatra jogosítottá. A tervezet szerint a haszonbérleti szerződésnek tartalmaznia kell - becslés alapján - a bérbeadás időpontjában a vadászterületen élő vadállomány faj- és darabszámát is. Ezzel a vadászterületen élő vad is a haszonbérlet tárgyává válik, holott a területet bérbeadónak erre nincs jogosultsága, lévén a vad állami tulajdon. A fenti vadvédelmi hozzájárulás fizetési kötelezettsége felfogható a vad haszonbérleti díjának is, amely azonban csak akkor állhat fenn, ha a magyar állam, a földtulajdonos a haszonbérbeadó, egyéb tulajdonos esetében az ellentmondás fennáll.
Ezen kérdéssel összefüggésben vitatható a vad által okozott károkért való felelősség is, amely - a hatályos szabályozással egyezően - a vadászatra jogosítottat kötelezi a kárért való helytállásra. A fent kifejtettek szerint a vad is a haszonbérlet tárgya. Ez esetben a haszonbérlő, a vadászatra jogosított köteles helytállni, ha viszont nem, akkor az állami tulajdonból eredően az élővad által okozott kárért milyen alapon álljon helyt a vadászatra jogosított, aki csak a vad elejtésével szerez tulajdont.
Még tovább ragozva a kérdést: a tervezet 9. § (2) bekezdése szerint a hullatott agancs, az elhullott vad teteme, trófeája is a jogosult tulajdonába kerül. Ez arra enged következtetni, hogy a felsoroltak res nulliusnak minősülnek, amelyen a klasszikus elvek szerint is találással lehet tulajdonjogot szerezni. A tervezet szerinti következetlen megoldás nem ad választ ezen kérdésekre.
Végezetül pedig: meggyőződésem, hogy a magyar vadászok többsége képes a saját rövid távú érdekein túl a társadalom egésze, más érintett csoportok és a jövő generációk érdekeinek a figyelembevételére is. A Kereszténydemokrata Néppárt számít az ilyen magyar vadászok alkotó közreműködésére egy új, korszerű és demokratikus vadászati, vadgazdálkodási rendszer kialakításában.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
