DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Igen tisztelt Hegyi Gyula képviselőtársam vetette fel a kérdést, hogy miután Akar László államtitkár úrtól nem kapott választ az interpellációjára, úgy én adjak erre választ. Felhívnám a figyelmét, igen tisztelt képviselőtársam, hogy a Házszabály 115. §-a szerint az alkotmányban meghatározottakhoz, tehát hogy ön is utána tudjon nézni, az alkotmány 27. §-ában meghatalmazottakhoz intézhet ön interpellációt. Eszerint valóban, majd ha a kormányon lesz a Független Kisgazdapárt (Derültség a bal oldalon.), akkor intézhet hozzánk interpellációt, de amint ön is tudja, a kormánybúcsúztató nagygyűlésünket csak március 14-én tartottuk, így még várnia kell, hogy mi kerüljünk kormányra (Zaj a bal oldalon.), akkor ígérem, minden interpellációját meg fogom válaszolni.
Ami pedig most az ön konkrét kérdését illeti, egyrészt ön nevet nem említett, én nem tudom, hogy kiről beszél ön (Derültség a bal oldalon.), de azt megértettem, hogy ön összekeverte a végkielégítést és a bírósági ítélettel megítélt összeget. Szeretném, hogyha megértené ön is, hogy a bírósági ítélettel megítélt összeg az ítélt dolog, az egy külön hatalmi ágra tartozik, amibe senkinek beleszólása nincsen.
Ennek következtében én úgy gondolom, hogy önnek is meg kellene tanulnia, hogy mi az ítélt dolog és a végkielégítés között a különbség. Ön ítélt dologról beszélt, ezért nem tudott önnek Akar államtitkár úr sem válaszolni.
Ami pedig a harmadik...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem