HEGYI GYULA

Teljes szövegű keresés

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én pusztán ennyit szeretnék reagálni:, természetesen tisztában vagyok vele, hogy a Kisgazdapárt szavazói, politikusai, sőt képviselőinek nagyon nagy többsége számára itt a kérdésben elhangzott 10-20 millió forintos összegek ugyanolyan irreálisan nagyok, mint számomra.
A Független Kisgazdapártnak azonban az én tudomásom szerint egyetlen kampányfőnöke van, aki előtte a Szerencsejáték Részvénytársaságnak volt a vezérigazgatója, és '93 májusában bocsátották el. Én az általa felvett, részint végkielégítés, részint pedig elmaradt fizetés, le nem dolgozott sok-sok hónapért felvett fizetés összegét említettem meg.
Énszerintem ennek odaítélése ugyanolyan jogszerű volt, mint annak idején például a Bokros Lajos-féle 16 millió vagy más összegek. Én nem a jogszerűséget vitattam, hanem azt, hogy ön itt többszörösen visszatérően azt állította, hogy a kisgazda politikusok másokkal szemben nem tartanak igényt ilyen összegekre, még akkor sem, ha bíróság azt törvényesen megítéli.
Én azért kérdeztem államtitkár urat, hogy vajon - az ön kijelentéseit jó szándékkal elhíve - az illető úriember visszafizette-e ezt a sok millió forintot, amit felvett. Úgy értesültem államtitkár úrtól, hogy nem fizette vissza ezt a sok millió forintot. Ezek után államtitkár úr nekem azt mondta, hogy a pontos összegről kérdezzem meg az illető (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) úriembert. Én nem óhajtok vele ez ügyben beszélni.
Pusztán azt tettem föl, hogy van egy illetékes köztünk ebben a Házban, aki valószínűleg meg tudja ezt az összeget nevezni, amennyiben óhajtja, és amennyiben feladatának tekinti, hogy a sok milliós itt...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem