DR. KERESZTES SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. KERESZTES SÁNDOR
DR. KERESZTES SÁNDOR (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tizenhetedikén reggel a rádió Vasárnapi Újság műsorában a Gyulay Endre csanád-szegedi megyéspüspök úrral készített interjúból értesültem a szatymazi katolikus templomban előző napon történt betörésről.
A betörők nemcsak a perselyeket fosztották ki, és nemcsak az istentiszteleti célokat szolgáló értékes kegytárgyakat rabolták el, de meggyalázták, összetaposták a tabernákulumban őrzött oltári szentséget is.
A hír annál inkább megdöbbentett, mert a március 15-ei nemzeti ünnepünket megelőző napon hasonló, gyalázatos esemény történt a XXII. kerületben, Budafokon is. Betörtek a belvárosi templomba, amelyben a második világháborúban hősi halált halt magyar honvédek jelképes sírját, az első nemzeti honvédereklyét őrizték. Az ereklye Oroszországból a magyar honvédek tömegsírjaiból, a magyar honvédek vére által áztatott egykori lövészárkokból, valamint az uszmányi-magyar hadifogoly-temetőből és a magyar honvédek emlékére állított oroszországi emlékmű tövéből gyűjtött hitelesített földrögöket tartalmazta.
Az ereklyét a budafoki Szent Lipót-templom fogadta be örökös őrzésre, és ezzel zarándokhellyé vált.
(14.10)
Megszentelése óta minden évben az ereklye előtt történt a halottak napi magas szintű katonai, egyházi, polgári megemlékezés és tisztelgés. A legutóbbit dr. Ladócsi Gáspár tábori püspök vezette.
Most, 1996. március 14-én a templombetörés során barbár, szentségtörő kezek a honvéd ereklyét őrző szekrényt feltörték, a megszentelt rögöket tartalmazó urnát ellopták.
Kérdezem belügyminiszter urat, milyen intézkedéseket kíván tenni a tettesek kézre kerítésére, és annak érdekében, hogy hasonló esetek ne történhessenek. (Taps a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem