DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat általános elemzésének keretében az összeférhetetlenségi problematika területei közül a gazdasági összeférhetetlenség kérdéskörével kívánok kiemelten foglalkozni. A többi terület, a hivatali, politikai összeférhetetlenség, illetve a méltatlansági összeférhetetlenség valóban olyan szabályozást kíván, amely mellőzhetetlenné teszi tételes összeférhetetlenségi szabályok felállítását, az összeférhetetlenség eseteinek taxatív megállapítását, és ezekhez kapcsoltan az összeférhetetlenség megszüntetésének kötelezettségét, illetve adott esetben a képviselői mandátum megszűnését.
E területekhez képest a gazdasági természetű érdekérvényesítés és az ehhez kapcsolódó összeférhetetlenségi problematikák világa olyan eltérő jellegzetességgel rendelkezik, mely elvileg lehetővé teszi a jogalkotó számára, hogy a közérdek kárára alkalmas érdekérvényesítés, a nemkívánatos befolyás kiszűrése érdekében eleve kétféle szabályozási irányban, kétféle szabályozási módban gondolkodjék. Az egyik szabályozási irány fő eszközét a széles körben megállapított taxatív összeférhetetlenségi szabályok felállítása képezi, a már előbb említett hivatali, politikai, illetve méltatlansági összeférhetetlenségi szabályozáshoz hasonlóan. A másik szabályozási módszer a nemkívánatos érdekérvényesítés kiküszöbölése érdekében a képviselők különböző érdekeltségeinek átláthatóvá tételére és nyilvánosságára épít.
A törvényjavaslat alapvető koncepcionális kérdését véleményem szerint e két szabályozási irány közötti választás képezi, bár erről a vita eddig nemigen tanúskodott. Én - mintegy advocatus diaboliként - fölvállalom ennek a problémának a fölvetését, a jelen törvényjavaslat alapvetően ugyanis az előbbi koncepcióra, azaz a széles körben megállapított taxatív összeférhetetlenségi szabályok felállítására épül.
A két szabályozási lehetőséget összevetve megállapíthatjuk, hogy mindkét szabályozási eszköztárnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. A puszta átvilágíthatóság és nyilvánossá tétel előnye, hogy a gazdasági élet szereplőit nem tiltja ki a törvényhozásból, azaz nem gátolja szakértelmük, tájékozottságuk, tapasztalataik széles körű érvényesülését a törvényalkotói munka során. E módszer a nyilvánosság visszatartó hatására, az erkölcsi, politikai lejáratódástól való fenyegetettség visszatartó hatására épít.
Hátránya, hogy a közérdek kárára történő érdekérvényesítésnek, büntetőjogi eseteket leszámítva, nincsen jogi konzekvenciája, hanem következményei tipikusan erkölcsi, politikai jellegűek.
A másik módszernek, az összeférhetetlenségi szabályok széles körű kiterjesztése eszköztárának előnye, hogy adott gazdasági és politikai pozíciók összekapcsolásának tilalmával megnehezíti a közérdeket sértő érdekérvényesítés lehetőségét. Hátrányai ugyanakkor többirányúak. Mindenekelőtt hátránya, hogy az országgyűlési képviselők körében kontraszelekciót hajt végre, és a gazdasági szakértelmet, a hozzáértést és a tájékozottságot - legalábbis jelentős részben - száműzi a parlamentből. Nem lehet kétséges ugyanis, hogy a választás elé állított gazdasági vezető általában a gazdasági életben vitt pozícióját fogja választani az ahhoz képest rosszabbul dotált képviselői megbízatással szemben. De ahol a fordított döntés érvényesülne, annak is meglennének a káros hatásai.
Ezekkel a veszélyekkel, úgy tűnik, a törvényjavaslat indokolása is szembenéz. Idézem: "Mennél szigorúbbak és mennél szélesebb körre terjednek ki az összeférhetetlenségi szabályok, annál inkább fennáll a veszélye annak, hogy a parlament a társadalomtól elszakított, izolált politikai képviseleti testület lesz, amelynek társadalmi gyökerei, érdekartikulációs funkciói megszakadnak, illetve veszélybe kerülnek."
Félek, tisztelt Ház, hogy a törvényjavaslat előterjesztői nem mérlegelték kellően e kontraszelekciós hatás veszélyét. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról, hogy törvényhozásunk előtt ezekben az években éppen a gazdasági kihatású törvényalkotás képezi a legjelentősebb, legkiemelkedőbb feladatot. Nagyon szerencsétlen dolog lenne, ha a gazdasági életben jártas szereplőktől mentes - és a bántás szándéka nélkül, csak példálódzásképpen említem -, bölcsészekből, humán tudományok kiváló művelőiből vagy akár csak olyan közgazdasági ismeretekkel csak rálátásból rendelkező ügyvédekből állna a tisztelt Ház, amilyen ügyvédnek érzem én például magam, éppen most, ebben az időszakban, amikor aligha nélkülözhetők a törvényalkotás munkájában a legalaposabb pénzügyi, közgazdasági ismeretek, illetve a működő gazdaság egyéb tapasztalatai.
Ez a kontraszelekciós folyamat ráadásul tényleges hatalmi eltolódást is eredményezhet a kormány javára, mely a maga szakapparátusával egy ilyen folyamat után úgy jelenhet meg a parlamenttel szemben, mint a hozzá nem értők gyülekezetével szemben a hozzáértők, a szakértők tudásával bíró hatalmi szerv. Ez, egy ilyen folyamat a jelenlegi helyzethez képest korlátozóan, tartalmilag kiüresítő irányba hatna az Országgyűlés tényleges törvényalkotói és végrehajtó hatalmat ellenőrző szerepére.
A másik nagyon megfontolandó érv, mely a gazdasági összeférhetetlenség széles körű kiterjesztésének módszere ellen szól, úgy hangzik, hogy az összeférhetetlenségi szabályok mégoly szigorú meghatározása sem zárja ki a közérdek kárára szóló érdekérvényesítés lehetőségeit. A gazdasági érdekeik érvényesítésére törekvők, ha kellő súlyú motiváltság vezeti őket, meg fogják találni érdekérvényesítésük kiskapuit. A törvényjavaslat indoklása maga is megemlíti: "Természetesen nem szabad, hogy illúziónk legyen abban a vonatkozásban, hogy mennél szigorúbb és mennél szélesebb körre kiterjedő összeférhetetlenségi szabályokat alkot meg a parlament, annál kisebb lesz a képviselők nemkívánatos befolyásolásának eszköze. A szigorú, normatív és érvényesíthető, kimerítő taxációval szabályozott összeférhetetlenség mellett is a nem formális befolyásolás lehetősége minden parlamenttel és parlamenti képviselővel kapcsolatban megmarad."
A széles körű taxációs összeférhetetlenségi szabályozás esetén továbbá joggal merülhet fel az a kérdés is, hogy teljes-e a taxációs kör, nem indokolt-e újabb és újabb további összeférhetetlenségi eseteket megállapítani. Teljesen egyetértek itt a már több frakció részéről is elhangzott ama állásponttal, hogy ha már összeférhetetlenségi szabályokkal tiltjuk az állami tulajdonú vagy állami többségi tulajdonnal rendelkező gazdasági társaságok vezetőinek képviselőségét, akkor még inkább indokolt ezt megtennünk a magángazdaság gazdasági vezetőivel, vezető szereplőivel szemben is. A tulajdoni formák szerinti különbségtétel valóban alkotmányellenes lehet. Ehhez hozzáteszem azt, hogy véleményem szerint a magántulajdonban levő gazdasági társaság a magánérdekeltség jellegére tekintettel elvben még inkább kevésbé lesz figyelemmel a köz érdekeire, mint a nagyobb részben vagy egészben állami tulajdonban levő. Egyes országokban éppen ezért fordított a szabályozás. A magántulajdonú vagy többségében magántulajdonú gazdasági társaságok vezetői összeférhetetlenségét mondják ki, szemben az itt javasolt megoldással, ahol ilyen összeférhetetlenségi szabályokat nem állítanak fel.
A vagyoni átvilágítás tekintetében bizonyos mértékű személyi jellegű lefedési törekvés állapítható meg abból, hogy a törvényjavaslat előírásai kiterjednek a házastársra, az élettársra és a gyermekre is. Ezt a gondolatot egyébként magam vetettem fel még az elmúlt ciklusban, amikor az átvilágítás módszere alapján igyekeztünk - idő hiányában sajnos eredménytelenül - az adott kérdéseket érintően törvényt alkotni. Joggal hiányolható azonban a mostani javaslatból, hogy a rokoni kör bevonása nem terjed ki a testvérre, a testvér házastársára, illetve a házastárs testvérére. Másrészt joggal hiányolható, hogy a rokoni kör bevonása csupán a vagyonnyilatkozatra érvényes, azonban a gazdasági összeférhetetlenség eseteire, ahol aztán igazán nagy jelentősége lenne, nem.
A törvényjavaslatnak a gazdasági összeférhetetlenség területén mutatott szigora meglehetősen álságosnak mutatkozik akkor, hogyha azt ügyesen meg lehet kerülni családtagok részvételével vagy bevonásával.
(12.40)
Az előadottak alapján messze nem vagyok meggyőződve arról, hogy a gazdasági összeférhetetlenség kiterjesztett taxációs rendszere kedvezőbben szolgálja a kívánt és valóban nagyon fontos célt, mint az átvilágításra épülő rendszer, illetve hogy az előbbi rendszer előnyei meghaladják-e hátrányait. Ezért a törvényjavaslat eme alapkoncepcióját nem tudom elfogadni.
Tisztelt Ház! A továbbiakban a törvényjavaslatnak itt már többek által taglalt furcsaságával kell foglalkoznom, amit egyébként akár legelső észrevételként is említhettem volna.
Előttünk egy hatpárti törvényjavaslat fekszik úgy, hogy az valójában nem tartalmaz hatpárti egyetértést, hanem alternatív megoldásként mind a hat párt eltérő elképzelését magában foglalja. Ismerve azt a körülményt, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény módosításához a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges, nagyon is reális annak veszélye, hogy a törvény leglényegesebb részeiben egyetlen alternatíva sem kapja meg a kívánt, előírt többségű szavazatot; vagyis hogy nem jön létre valójában alkalmazható törvény.
Nem lehet eléggé hibáztatni ezt a helyzetet; azt, hogy az előterjesztők ilyen megoldást tettek a Ház asztalára. Vajon nem gondoltak-e azzal, hogy akaratlanul is felkeltik a közvélemény gyanúját e törvényjavaslat komolyságát illetően? Mert aligha lehet vitás, hogy egy szabályozásában sokkal engedékenyebb, ha úgy tetszik, puhább törvényjavaslat beterjesztése - ha abból valóban törvény lesz - sokkal inkább megengedhetőbb, mint az, hogy egy drákói szigortól csepegő olyan javaslatot terjesztünk a Ház elé, ami végül is nem válik törvénnyé.
A másik - ide kapcsolódó - észrevételemet egy kérdés formájában teszem fel. Ha az előterjesztők nem tudtak megállapodni abban, hogy a különböző alternatívák közül melyiket terjesszék a Ház elé, akkor mi a biztosíték arra, hogy az egyes módosító indítványokat illetően egyetértés alakul ki közöttük? Ha pedig ilyen nem alakul ki, akkor hogyan dönthető az el, hogy a módosító javaslatot majdan az előterjesztő támogatja-e vagy sem? Ez a kérdés nem költői, mert mint ismeretes, a Házszabály az előterjesztőt különböző olyan jogosítványokkal - köztük a módosító javaslatokról való nyilatkozattétel jogával - ruházza fel, melyek csak egységesen gyakorolhatók.
Tisztelt Ház! A felszólalási időm lejárt. Még szerettem volna néhány nagyon fontos, lényegi kérdésre rátapintani, amire most már nincs időm; a vita egy másik szakában kell majd ezekre a kérdésekre visszatérni.
Egyetlenegy elemet azért engedjenek meg, hogy kiemeljek: én nem tartom szerencsésnek azt, hogy az összeférhetetlenség kimondása előtt az annak megszüntetésére szóló felhívás intézményét nem tartalmazza a törvény. Nem tartom szerencsésnek azt, hogy a mandátumtól való megfosztáshoz a parlamentnek adatik meg a legvégső szó. Igenis megfontolandónak tartom egy - a mandátumtól való megfosztás esetében - alkotmánybírósági kontroll lehetőségét. Nagyon is veszélyes ugyanis az, ha a parlamenti többség jogi felülbírálat lehetősége nélkül foszthat meg képviselőket mandátumuktól.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Összegészében úgy látom, hogy egy kellően elő nem készített és egy végiggondolatlan törvényjavaslat tárgyalására vagyunk késztetve. Emellett a javaslat fő koncepcionális eleme és több konkrét rendelkezése is nagymértékben megkérdőjelezhető. (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmezteti a képviselőt az idő leteltére.) Ezért a magam részéről a törvényjavaslat egészének koncepcionális és részleteit is érintő újragondolását szükségesnek és elkerülhetetlennek látom, mert az a félelmem, hogy az előttünk fekvő javaslatból elfogadható és a funkcióját kellőképpen betöltő törvény nem fog születni; pedig erre a törvényre valóban nagy szükségünk lenne.
Köszönöm figyelmüket, és elnézést kérek az idő túllépéséért. (Szórványos taps a jobb oldalról.)
