BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! 1994. november 24-én azonnali kérdést intéztem Kovács Kálmán államtitkár úrhoz, a tárca politikai államtitkárához. Kérdésemben egyebek között arra is utaltam, hogy Magyarországon az állampolgárok, különösen a nyugdíjasok számára az egyre növekvő vízdíj jelentős megterhelést jelent, hiszen az erre szánt összeg a havi kiadásuk 10-12 százalékát is eléri, míg Nyugat-Európában ez az arány mindössze 1-2 százalék. A lakosság - hála az ösztönző áraknak - mára már megtanult takarékoskodni a vízzel. Itt említeném meg, hogy például az elmúlt években rohamosan terjedtek a vízfogyasztásmérő almérők. De az a tapasztalat, hogy a takarékosság miatt kieső bevételt - és persze nyereségét - a Vízművek egyre növekvő áremeléssel próbálja kompenzálni. A lakosság vízzel való takarékossága így végül is szélmalomharcnak tűnik, hiszen egyre kisebb vízfogyasztás mellett sem csökkennek az ezzel kapcsolatos kiadásai.
Ebben a szélmalomharcban a lakosság eséllyel vehetne részt, ha végre bevezetésre kerülne egy többsávos árrendszer, ahol a vízdíjak értéke úgy kerülne megállapításra, hogy az emberi fogyasztás esetén egy minimális mértéket állampolgári vagy alanyi jogon, utána pedig progresszívan emelkedő áron kapna a lakosság.
Államtitkár úr a korábbi válaszában ígéretet tett arra, hogy az általa kéttényezős díjrendszernek nevezett és a fenti elveknek megfelelő rendszerre történő átállás ügyében a tárca 1995 végén készít előterjesztést a kormány számára. Azóta eltelt az 1995-ös év, de a kéttényezős díjrendszer azóta sem került bevezetésre, és az ezzel kapcsolatos kormány-előterjesztésről sem kaptunk új híreket.
Tisztelettel kérdezem a miniszter urat, hogy mi történt az ígéretében jelzett kormány-előterjesztéssel. Előfordulhat-e, hogy elveszett a minisztériumban, mielőtt a kormány elé kerülhetett volna? Tud-e valami biztatót üzenni a miniszter úr azoknak az állampolgároknak - és természetesen önkormányzatoknak -, akiknek jelenleg a közép-európai életkörülményekhez szükséges minimális vízfogyasztás is jelentős anyagi megterhelést jelent, de egy sávos díjazás bevezetése esetén életkörülményeik úgy javulnának, hogy eközben kiadásaik sem növekednének?
Tisztelettel várom miniszter úr válaszát. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem