DR. K. CSONTOS MIKLÓS
DR. K. CSONTOS MIKLÓS
DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat általános vitája során már elhangzott, hogy a javaslat célkitűzése helyeselhető, mert a magyar gazdaság fejlődésének egyik legégetőbb problémáját, legfőbb akadályát: a tőkehiányt kívánja áthidalni.
Ennek legfontosabb jogi eszköze a jelzálogjog mint a dologi biztosíték újrakodifikálása megfelelő lendületet adhat a gazdaság, főként az agrárgazdaság számára. Az általános vita során azonban több kritikai megjegyzés is elhangzott a javaslat koncepciójával és az általa alkalmazott egyes megoldásokkal kapcsolatban.
A zálogjog fajtáiról rendelkezve, a javaslat 256. §-ának (1) bekezdése a jelzálogjog intézményének lényeges sajátosságaként emeli ki azt, hogy a zálogjogosultat ebben az esetben nem illeti meg a zálogtárgy birtoklásának joga. A zálogtárgyért való veszélyviselés-kötelezettség szabályozása ennek következtében különös figyelmet érdemel, mert a tárgy állagának romlása egyben a kielégítési alapot is veszélyezteti.
A zálogjog intézményét a javaslat lényegesen hatékonyabbá kívánja tenni az eddiginél. Ezért nem elégedett meg azzal a jelenlegi rendelkezéssel, hogy a jogosult követelheti a zálogtárgy helyreállítását, új biztosíték adását, hanem felelevenítette a magánjog egyik régi szabályát, nevezetesen azt, hogyha a zálogtárgy állagának romlása a követelés kielégítését veszélyezteti, és a kötelezett a jogosult felhívásának megfelelő határidőben nem tesz eleget, a jogosult a kielégítés jogát érvényesítheti. Ezt a szabályt a 256. § (2) bekezdése tartalmazza.
A rendelkezésben három meghatározatlan fogalom található, amelynek értelmezése a joggyakorlat feladata lesz.
1. Az állag romlása mikor veszélyezteti a kielégítést?
2. A jogosult szabadon választhat a helyreállítás vagy a további biztosíték adása között.
3. Mi a megfelelő határidő arra, hogy a jogosult felszólításának a kötelezett eleget tegyen?
Az utóbbi kérdés vonatkozásában némi eligazítással szolgálhat az a logikai következtetés, hogy a megfelelő határidőt nyilván a jogosult fogja egyoldalúan megállapítani, ami azonban egyidejűleg azt is jelenti, hogy maga határozza meg azt az időpontot, amelytől a kielégítési jogosultságát érvényesíti. Az előbbi két kérdésre a bírói gyakorlat ad majd megfelelő eligazítást.
A vagyont terhelő zálogjog nem ismeretlen a magyar jogtörténelemben. Ismételt alkalmazhatóságát örömmel üdvözöljük, de fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ennek a jogintézménynek a megítélése már a Kúria számára is sok gondot okozott annak idején.
Fogalmazási bizonytalansággal kell számolnunk a tervezet 257. §-a (3) bekezdésével összefüggésben: vagyont terhelő zálogjog esetén a vagyonnak a kielégítést veszélyeztető mértékű csökkenéséről a kötelezett a jogosultat értesíteni köteles. Ezzel összefüggésben is felmerül az a kérdés, hogy milyen mértékű csökkenés veszélyezteti a kielégítést, és erről milyen határidőben kell a kötelezettnek a jogosultat értesíteni.
Az előbbire vonatkozóan az indoklás 31. oldala ugyan ad némi eligazítást, de a szabályozás nagy teret enged a felek döntésének, maguk határozzák meg, hogy milyen mértékű vagyoncsökkenéskor áll be az értesítési kötelezettség. Erre nyilvánvalóan a zálogszerződés megkötésekor kell majd figyelmet fordítani.
(17.20)
Az értesítés határideje vonatkozásában javasoljuk a "haladéktalan" kifejezés törvénybe való beszövegezését.
A fentiekben idézett 257. § (3) bekezdéséhez fűzött indoklás ugyancsak a 31. oldalon a kielégítést veszélyeztető fogyatkozás következményeként rögzíti, hogy a jogosult az értesítés tartalmától függően a vagyont terhelő zálogjogát egyes meghatározott tárgyat terhelő zálogjoggá alakíthatja át. A törvény szövege azonban ezt nem szabályozza.
A 254. § (2) bekezdése vonatkozik az absztrakt vagyont terhelő zálog konkretizálására, meghatározott dologra, de abból sem következik az, hogy a 257. § (3) bekezdése a lebegő zálogjog átalakításának egyik esete volna. Ugyanakkor egyet lehet érteni az indoklással, ezért azt a törvénybe szövegezéssel kellene megoldani, vagyis ki kellene egészíteni a 257. § (3) bekezdését azzal, hogy a jogosult az absztrakt zálogot konkréttá alakíthatja át.
Egyetértünk a javaslatnak a hitelfedezet biztosításába tételére irányuló törekvéseivel. Ehhez kapcsolódóan azonban rendelkezni kell megfelelő nyilvántartással.
A javaslathoz kapcsolódó kormányrendelet tartalmaz szabályokat az ingó dolgot terhelő jelzálog és a vagyont terhelő zálogjog nyilvántartásáról. Egyetértünk a tervezett nyilvántartási rendszerrel, hogy az ingatlanra vonatkozó jelzálog továbbra is az ingatlan-nyilvántartásban szerepeljen. Az ingó vonatkozásában ilyen jellegű jog a magyar Országos Közjegyzői Kamara által vezetett nyilvántartás. Ezzel már nem tudunk egyetérteni, azért sem, mert ha számításba vesszük a közjegyzők létszámát, elképzelhetetlen, hogy a háromszáz és egynéhány közjegyző minden vonatkozásban, pontosan rögzítetten nyilvántartást tud vezetni egy egész ország jelzálogjogáról, illetve az ingóval kapcsolatos jelzálogjogáról. Itt föltétlenül más megoldás keresendő az álláspontunk szerint. Meg kell itt említeni az ügyvédi kamarát mint egy olyan testületet, amely szintén belefolyhatna ennek a nyilvántartásnak a vezetésébe - ez megfontolandó kérdés.
A nyilvántartással összefüggésben több megjegyzést kívánok tenni.
A "jelzálogjog" kifejezés: a jogtörténet folyamán a jelzálogjogot mindig az ingatlannal kapcsolatban emlegettük, az ingatlanhoz tapad. Így érthetetlen, hogy az ingó vonatkozásában összemossa a törvényjavaslat a jelzálogjog fogalmát. Azt hiszem, hogy a jelzálogjog fogalmával érdemes foglalkozni, és a zálogjog tekintetében is konkrétan meghatározni, hogy az mire vonatkozik, mert később értelmezési problémákat adhat ennek a nem megfelelő tisztázása.
A javaslathoz kapcsolódó indoklás 36. oldala utal annak a szükségességére, hogy a társasági részesedést, a terhelő zálogjog alapítását deklaratív hatállyal a cégbíróságnál is be kell jegyezni, és az ehhez szükséges bejegyzésről a kamaráknak kell gondoskodniuk. Erre vonatkozóan azonban törvényi szabályozás nincs.
A tervezet 260. §-ának a) bekezdése utal arra, hogy a kamara külön törvény rendelkezései szerint vezeti a nyilvántartást. Nem lehet tudni, hogy ez a törvénytervezet már elkészült-e. Feltehető azonban, hogy a törvénygyártás negatív következményeként ismét alapvető fogyatékossággal állunk szemben, mert a T/1592. számú javaslathoz csatolt tájékoztató a nyilvántartással kapcsolatos kormányrendelet tervezete, és nem a törvény tervezete.
A fentiek alapján, koncepcionális, szabályozási, technikai fogyatékosságok miatt a javaslat ebben a formában álláspontunk szerint nem fogadható el, ezért célszerű lenne ezt átdolgozás céljából visszavonni, illetve célszerű lenne, ha az előterjesztő visszavonná és új módon terjesztené be.
Ehhez még hozzá kell adni azt, hogy időközben megkaptuk a csomagot, és a csomagban jelentkező szakértői vélemény is osztja azokat az aggályokat, amelyeket itt az előbb fölvetettem. Jobb lett volna, ha ezeket az aggályokat nem itt kellene tisztázni; az alapfogalmak tisztázása előbb kellett volna hogy megtörténjen, a törvénytervezet beterjesztésekor.
Azt hiszem, hogy pont ezek az elírások, illetve a zavaros értelmezési rendszer alakították ki azt a nézetet, hogy ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán inkább egy pontosabban kidolgozott törvénytervezetet kellene beterjesztenie a kormánynak.
A Független Kisgazdapárt ilyen formában, ilyen vonatkozásban sajnos nem tudja ezt elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a kisgazdák padsoraiban.)
(17.30)
