KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt nemmel szavazott ebben a kérdésben, ugyanis nem fogadtuk el a kormánynak azt az álláspontját, hogy a szükséges változtatások az OECD-tagság miatt váltak átvezetendővé a magyar jogalkotásban. A kormány által beterjesztett verzió ugyanis jóval túlmegy az OECD által követelt szabályokon, éppen ezért ezt nem fogadtuk el.
Ezzel együtt az OECD-tagság mellett természetesen teljes mellszélességgel kiállunk. Azonban nem fogadjuk el azt a politikát, hogy különböző nemzetközi szervezetek határozataira hivatkozva próbálja a kormány megszavaztatni a parlamenttel azokat a módosító indítványokat, amire igazából nem lenne lehetősége. És főleg nem fogadjuk el azt a politikát, hogy ezt nem egy nyílt vitában, egy olyan vitában teszi, amikor arról van szó, hogy a magyar gazdaságban most folyó nemkívánatos jelenségek egész, komplex kezelése milyen törvénymódosításokat szülne, hanem ezt a vitát megelőzően fog hozzá ilyen törvénymódosításhoz.
Ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt nemmel szavazott. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem