DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Ezek szerint én nem fogom tudni megismételni Rott Nándor képviselőtársam kedves bejelentését, hogy az elnöknő sokkal kedvesebb volt hozzám, mint az elnök úr.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, hogy mi értelme van ennek a vitának. Tulajdonképpen nagyjából már mindenki elmondott mindent, és mindnyájan szembenézünk azzal a ténnyel, hogy itt a körülmények a parlamenthez méltatlan helyzetet hoztak létre. Nem tudom ugyanis a parlamentáris rendszerbe beilleszteni azt, hogy egy társadalombiztosítási költségvetés lényeges elemét kitevő gondolatok oly pillanatban kerüljenek írásban a képviselők elé, amikor annak sem az általános vitában, sem a részletes vitában való megtárgyalására lehetőség nincs.
Ugyanakkor nem szeretném elmarasztalni azokat a képviselőtársaimat, akik ezt a lehetetlen állapotot végrehajtják. Ugyanis jó szándékkal, a dolgok előbbrevitelének érdekében teszik ezt. Tehát arra gondolok, amit Keller László képviselőtársam mondott, hogy majd csütörtökön, a költségvetési bizottság ülésén, amikor már le lesz zárva a részletes vita, amikor már ehhez itt, a Ház nyilvánossága előtt megszólalni nem lehet, ami után zárószavazás következik, ha a kormánytöbbség megszavazza, vagy esetleg néhány ellenzéki erő is megszavazza a Házszabálytól való eltérést.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem korrekt ez az eljárás, mégis mondhatunk olyan mondatokat is, hogy hálás lehet a Ház a Nemzetközi Valutaalapnak, mert ha a Nemzetközi Valutaalap nem mond olyan csúnya dolgokat, hogy az igazgatótanács ülése előtt látni akarom a lezárt államháztartási dolgokat, akkor ez a Ház még májusban is a tb-költségvetésen nyavalyogna - bocsánat -, mint ahogy az tavaly is történt. Megkövetek mindenkit a nyavalygásért.
Itt van egy külső erő, amely mögött vélt vagy valós presztízsszempontok húzódnak meg. Az IMF-fel való megállapodás fontosságát egyébként a magam részéről el tudom fogadni, az OECD-tagság ehhez való hozzákötését nevetségesnek tartom; nem is beszélve arról, hogy a Valutaalappal való megállapodás sok szempontból az ország érdekének számít, az OECD-tagságnak egy ülésről a másikra való elhalasztásának semmilyen jelentősége nincs, csak presztízsjelentősége. Az OECD-tagságnak van, de hogy pont melyik ülésen, az egész egyszerűen nem indokolhatna egy ilyen erőltetett és a jogállamiságot jelentősen kétségbe vonó megoldást.
Tehát kedves képviselőtársaim már bőven ecsetelték ezt a problémát, és nem hiszem, hogy érdemes ezt továbbragozni. Itt legfeljebb arról lehet szó, hogy egyáltalán részt vegyen-e az ellenzék ezen a kicsit színjátékszerű dolgon, vagy ne vegyen részt. Látványos kivonulást társadalombiztosítási ügyekben nem illik csinálni, mert valamiképpen ki kell fejeznünk mindannyiunknak, hogy közös ügyről és közös érdekről van szó. Én nagyra becsülöm azt a tevékenységet is, amelyet a szociális bizottság az ügyben kifejt, a bizottság elnöke miniszteri tapasztalatokkal és energiákkal próbálja kirángatni a szekeret a kátyúból a kormány helyett. Ez nem példa nélküli. Én magam is igénybe vettem miniszter koromban azokat a lehetőségeket, amelyek a bizottság révén a helyzet jobbítását eredményezik.
Amiről még szólni érdemes vagy lehet, az az, hogy néhány kételyt azért megfogalmazzak. Az egyik ilyen kétely, hogy nem látszik a parlamenti ellenzéki padsorokból az a lehetőség, hogy a kormány állni tudja a szavát az egészségügyi béremelést illetően. Nem azt akarom innen bejelenteni, hogy ez nem lesz meg. Nem riogatni szeretnék. Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy ezen még nagyon sokat kell dolgozni. Mert - a múltkor már szóltam erről - forrásoldalról nincs a dolog elvarrva. Talán a csütörtöki mennyből az angyal megoldja ezt a kérdést. Lelke rajta az illetékes bizottságnak.
A másik: nem világos a technika, hogyan történik meg ez a béremelés, figyelembe véve azt a rendszert, amelyen keresztül a pénzek a kórházakba áramolnak. Oda nem bérek áramolnak, hanem teljesítmény szerinti pénzek. Itt furcsa helyzetek jöhetnek létre a különféle létszámok és teljesítmények közti eltérésből. Ezen tehát, mint említettem, nagyon sokat kell még dolgozni.
Engedjék meg, hogy a rendelkezésre álló időben kitérjek még egy másik problémakörre is. Itt megint egy nagyon furcsa bejelentést fogok tenni. Pillanatnyilag hiányolom volt és legendás hírű pénzügyminiszterünket, Bokros Lajost. Az ő egyik interjújában ugyanis megjelent egy nagyon érdekes gondolat, amely utólag, azt hiszem, csak irodalmi munkásságának részeként lesz értelmezhető. És ez a gondolat úgy szól, hogy az állami tartozások körébe beleérthető a társadalombiztosításnak nem a konkrét napi hiánya, hanem a megoldatlansága. Tehát amikor a privatizációs bevételeket az államadósságra fordítjuk, az állam adósa a társadalombiztosításnak is, mondta ki a volt pénzügyminiszter, mielőtt búsan vagy örömmel távozott posztjáról.
Ez a mondás egy nagyon fontos mondás, és ez a mondás igazmondás. Ezen a nyomvonalon tovább kellene menni, mert ha rendszerszerű átalakítást akarunk csinálni a társadalombiztosításon, ahhoz tőke kell. Ez a tőke nem veszne el a magyar gazdaságból, hiszen be kellene fektetni, és mint tudjuk, a befektetésekben hiányaink vannak. Lehet mondani, mint ahogy annak idején, amikor én a vagyonátadásért küszködtem, mindig azt kaptam vissza, hogy mit akartok, amikor a hozam olyan kicsi, hogy úgysem ér vele semmit, nem lesz ebből haszon.
Először is: a hozam nem lesz örökre kicsi, mert ha a hozam örökre kicsi lesz, akkor lehúzhatjuk a redőnyöket, akkor ebből az országból csak kőhalom és pusztulás lesz. Ennyire nem lehetünk pesszimisták.
Hogy nem lehet áttérni egy tiszta tőkefedezeti rendszerre, ez biztos. De hogy tőke nélkül, tartaléktőke nélkül nem tud működni a társadalombiztosítás, ez is biztos. Így tehát nagyon-nagyon végig kellene gondolnunk azokat a lehetőségeket, amelyek most benn vannak. És engedjék meg - kereszténydemokrata gondolatrendszerhez méltóan -, hogy morális szempontokat is fölvessek. Az a pénz ugyanis, amely a privatizációból befolyik, mindannyiunk pénze. A tízmillió magyar állampolgár pénze. Mindenfajta fölhasználásnál fölmerül a kérdés, hogy ezt a közvagyont nem részérdekekre fordítják-e.
(11.10)
Nagyon fontos lenne - én tudnék örülni neki -, sőt kellene a 3-as autópálya fejlesztése, de akkor mondhatják a dél-alföldiek, hogy miért Északkelet-Magyarország részesedik, az ő infrastruktúrájuknál is szükség volna fejlesztésre, és nagyon nehéz erre azt mondani, hogy nem.
A társadalombiztosítás nem egy feneketlen kút, amelybe be lehet dobálni a pénzt, hanem az pontosan egy olyan terület, ahova a beáramló összegek, igenis, mindannyiunkhoz eljutnak, mert mindnyájan lehetünk betegek - voltunk és leszünk -, és remélhetőleg minél többen megélik, megéljük a nyugdíjkorhatárt is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Vádolható vagyok azzal, hogy általános vitába illő gondolatokat mondtam a részletes vita eme sajátos kezdetén. De azt gondolom, hogy ez a vád könnyedén verhető mindazon zagyvaságok, rendszerbeli zűrzavarok fényében, amelyek ezt a vitát övezik. Kérem, hogy a most lemondott pénzügyminiszter emléke járja át e tekintetben a jövendő döntéseket.
Köszönöm a figyelmet. (Derültség és taps.)
