MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megérkezett a megkeresés, hogy a délszláv béketeremtésben, békefenntartásban folytatni kell az eddig megkezdett munkát kissé más hangsúlyokkal, más elnevezéssel, de a lényeget tekintve azonos tartalommal, mint amelyre már egy évvel ezelőtt is engedélyt adott az Országgyűlés.
A délszláv béketeremtés nemcsak Európának, nemcsak a délszláv térségnek, nem maguknak a részt vevő államoknak, hanem Magyarországnak is igen fontos, tehát az a támogatás és segítség, amelyet egy évvel ezelőtt az Országgyűlés megszavazott, az feltétlenül indokolt volt, szükségszerű volt, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy az aggodalmak, amelyek akkor fölléptek, azok hála Istennek nem igazolódtak be, sőt, mind az IFOR-erőknek Magyarországon való átvonulása, mind az itteni állomásoztatása, a logisztikai hátterének biztosítása, valamint a magyar műszaki kontingensnek a délszláv térségben való munkálkodása igazi sikertörténetté kerekedett.
Ezalatt az egy év alatt ezzel a hármas tevékenységével a Magyar Köztársaság sokkal közelebb került az európai integrációhoz, s azon belül is a NATO-integrációhoz, mint amennyit reméltünk, és amennyit el lehetett volna érni akkor, hogyha ebben nem veszünk részt. Valahányszor NATO-vezetőkkel találkoztunk vagy a NATO államoknak a védelmi, biztonságpolitikusaival, mindig megemlítették Magyarországnak a hozzájárulását, igen pozitívan értékelve, és külön kiemelték a magyar műszaki kontingensnek, az Okucsaniban állomásozó magyar katonáknak a rendkívüli teljesítményét.
Hangsúlyozni kell, hogy valamennyi társkatonai szervezetben, a feljebbvalókban, elöljárókban, a NATO-organizációban igen jó benyomást keltettek, jó hírük volt, és öregbítették a magyar katonáknak a hírnevét. És erre nagyon nagy szükség volt. Szükségünk volt mindannyiunknak, de szüksége volt a Magyar Honvédségnek és a magyar katonáknak.
Rendkívül sok sztorit lehetne erről elmondani, hogyan tanították meg a magyar utászok és a hidászok az angol, új találmányú hídelemeknek az alkalmazására az amerikai utászokat, akik csak megfelelő sillabuszok alapján, kiképzés után tudták volna azokat használni. A magyar hidászok azonnal használatba tudták venni ezt a merőben új innovatív eszközt, és több hidat is építettek ebből, továbbá – most már Gyarmati István helyettes államtitkártól kölcsönözve –, amikor fahidakat kellett ácsolni és cölöpöket leverni, akkor az amerikaiak egyszerűen tátották a szájukat, mert az ő tankönyveikben ilyesmi nem volt, sőt, ahogy az államtitkár úr szokta volt mondani, a történelemkönyvben kellett volna visszalapozniuk, hogy ezt a technológiát megismerjék.
Azonban kiderült, hogy az ottani viszonyok között ezek a régebbi technológiák és a legújabb technológia, amit az angol szabadalmi elemeknek a használata jelentett, ezek egyaránt alkalmasak voltak arra, hogy a magyar katonák használják őket, innovatív módon fölhasználták őket, és öregbítették – ahogy mondottam volt – a magyar katonáknak a hírnevét.
Ugyancsak jó volt a visszhangja mind a taszári, mind a pécsi logisztikai bázisoknak.
(17.30)
Igen sok – több ezer – külföldi katona és családja ismerte meg Magyarországot, a katonák pedig megismerkedtek a magyar hadsereggel, kapcsolatba kerültek velünk. Azt lehet mondani, hogy kvázi NATO-tagokká lettünk, úgy kezeltek minket, mintha mi is a NATO tagjai volnánk. Rengeteg előítélet lehámlott, és rájöttek arra a NATO vezetői és a NATO körüli szakemberek, politológusok és biztonságpolitikusok, hogy a hangsúly nem a hardver kompatibilitáson, nem a fegyverek és az eszközök kompatibilitásán van, hanem az együttműködésnek a kialakításában. Mert igenis a magyar katonák, a magyar katonai egységek felhasználhatók az együttműködésben, és nincs mit szégyenkeznünk ezzel kapcsolatban.
Ugyanakkor, amikor számvetést végzünk, és végignézzük az egy évnek a munkáját, meg kell állapítanunk, hogy – hála Istennek – nagyobb konfliktusok, veszteségek nélkül zajlott le ez az év, a béketeremtés is a maga ütemében haladt előre, és talán ennek a Háznak a bölcsességét is fel lehet említeni, amikor egy évvel ezelőtt – világosan látva azt, hogy egy év alatt nem lehet a béketeremtést befejezni, hosszabb időre van szükség – a Ház nem adott határidőt, határidő nélkül engedélyezte az IFOR-csapatoknak az átengedését, és az IFOR logisztikai bázisoknak a működését. Kizárólag a magyar kontingensre adtunk határidőt, ennek az évnek a végéig. Úgy gondolom, hogy ez bölcs döntés volt.
Ugyancsak bölcs döntés volt az, hogy megtaláltuk az arany középutat, és katonákat küldtünk ki, nem egészségügyieket küldtünk ki, ugyanakkor nem fegyveres, harcoló alakulatokat küldtünk, hanem műszakiakat, akik nagyon jól hasznosították tudásukat és munkájukat, és – ahogy mondtam – nemcsak a katona és feljebbvalókban és a katonai közegben, hanem a lakosság körében és az ottani polgári igazgatás körében is elismerésre tettek szert.
Ugyanakkor azért az okos ember a hibáiból tanul, és úgy gondolom, hogy nem árt feleleveníteni az egy évvel ezelőtti vitának a részeit, hiszen az akkori aggodalmakat sorra érdemes venni, hogy mi valósult meg azokból és mi nem, és szükség van-e ilyen aggodalmaknak a felvetésére.
Az akkori vitában a Kisgazdapárt álláspontja egyértelműen "nem" volt. Az igen tisztelt képviselőtársam, Lányi Zsolt azt mondta akkor, hogy semmilyen körülmények közt nem tartják helyesnek, hogy magyar egyenruhában magyar katonák ha csak a legkevesebbel felszerelt fegyverzettel, tehát csak önvédelmi fegyverekkel is, oda bemenjenek. Erre többször is kitért, és később a pártelnök úr is megerősítette ezt, hogy egyhangúan "nem"-mel fog szavazni a Független Kisgazdapárt, helyteleníti azt, hogy magyar műszaki katonák odamenjenek.
Hasonló álláspontot képviselt az MDF is, Csóti György képviselő úr is, mások is, a vitában, Csapody Miklós képviselő úr, valamint Rott Nándor úr is együtt és külön- külön is azt a véleményüket fejtették ki, hogy istenkísértés oda bemenni, helytelen, és készíthetjük a koporsókat, amiben hazahozzuk majd a katonáinkat.
Úgy gondolom, hogy ezek az aggályok nem voltak reálisak. Egyedül a Keresztény Demokrata Néppárt igen tisztelt képviselője volt az, aki – józanul mérlegelve a helyzetet – hasonló gondolatokra jutott, mint mi valamennyien, vagy a többség, és egyetértettek azzal, hogy műszaki kontingens, önvédelmi fegyverekkel kerüljön oda.
A Fidesz álláspontja más oldalról közelítette meg ezt a helyzetet. A Fidesz elégtelennek találta mind a kézifegyverekkel való védelmet, mind pedig az ottani katonai magasabb egységeknek a védelmét. Úgy gondolták, hogy nem elégséges sem az angol, sem az amerikai fegyveres kontingensnek a védelme, hanem küldjünk oda magyar fegyveres védő alakulatokat, és így magyar katonák, magyar fegyverekkel, magyar harckocsikkal védjék a magyar műszakiakat.
Úgy gondolom, hogy ez sem volt szükséges. Kifogástalanul működött az a védelmi rendszer, amiről az IFOR-erők parancsnoksága gondoskodott, és azt hiszem, hogy bízhatunk a NATO által oda delegált és nagy katonai tapasztalatokkal rendelkező katonai parancsnokokban és – nem akarom azt mondani, Ugocsa non coronat, de azért nem nekünk és nem a magyar polgári pártnak kell azért gondoskodni egy ilyen nagy, hadrakelt kontingensnek a belső védelmi rendszeréről.
Végső soron sem az egyik irányú, sem a másik irányú aggodalmak – hangsúlyozom, hála istennek, és jó, hogy ez így történt – nem igazolódtak. Ellenkezőleg: úgy tűnik, hogy a délszláv népekkel közelebb kerültünk egymáshoz, a délszláv háborúban részt vevő valamennyi nemzet elismeréssel és tisztelettel fogadta a magyar részvételt, és erre mindnyájan, közösen – akik az akkori vitában ellenezték, azok is, mi is – büszkék lehetünk.
De most már levonva az akkori vitából a tanulságokat, az egy évi tapasztalatokból a tanulságokat, úgy gondolom, hogy most már józanabbul tudunk dönteni, és ezt a józanságot tükrözi a honvédelmi bizottságnak az az ülése, amelyen egyhangúlag, nemcsak általános vitára alkalmasnak találta a bizottság valamennyi jelen lévő tagja a javaslatot, hanem ajánlja is azt az Országgyűlésnek elfogadásra. Én sem tehetek mást, mint ehhez a nagy konszenzushoz csatlakozom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
