DR. BALSAI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum tartózkodom gombbal kívánta kifejezni azt, hogy nem kívánja elutasítani ezt a koncepciót, de igen szavazatait nem tudta támogatólag ehhez a döntéshez hozzátenni.
Annak a folyamatnak a fontos lépcsőjéhez érkezve, amely most már közel két éve azt eredményezte, hogy eljutottunk a koncepció elfogadásának kérdéséig, ebben a rövid időben nem lehet összefoglalni a történetnek a politikai megállapodás bizonyos erózióját jelentő lépéseit, de szeretnénk újólag hivatkozni arra, hogy sajnos, azt tapasztaltuk – a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja azt tapasztalta –, hogy az a bizalom, amely a folyamatot korábban kísérte részünkről, ma már nem minden szempontból indokolt.
Ettől függetlenül érdekeltek vagyunk egy jó alkotmány kidolgozásában. Ezért részt kívánunk venni a továbbiakban is a döntésnek megfelelően a szöveg kidolgozásában, de nem látjuk már tovább indokoltnak az alkotmányból hiányzó részek, a koncepcióból hiányzó részek jelen hiányát, elsősorban a választási rendszerrel kapcsolatos üres foltokat, de idevehetnénk a közigazgatási rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos elgondolások hiányát, és mindazon fontos módosító indítványunkat, amelyeket önök nem támogattak. Nagyon szeretnénk remélni, most már csak remélni, egyre talán csökkenő bizalommal, hogy abban az időpontban, amikor majd véglegesen állást kell foglalni az alkotmány szövegéről, ezek a fenntartásaink már nem lesznek indokoltak. Addig azonban ezt a fenntartásunkat ezzel a szavazással, ezzel a móddal kívántuk kifejezni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem