DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Valóban Torgyán József frakcióvezető úr felszólalása után jelentkeztem, de nagyon örülök, hogy meghallgathattam Raskó úr fölszólalását is. Így most mind a kettejükre reagálnék röviden.
A Torgyán frakcióvezető úr fölszólalásában egy komoly ellentmondást éreztem, amikor azt kifogásolta, hogy ebben a kormányzati ciklusban lényegében be fogja fejezni a privatizációt a kormány és azért furcsállom, mert éppen a most távozó frakcióvezető-helyettes úr mondogatta több alkalommal is, hogy hát nem érti, hogy mit foglalkozunk mi privatizációval egyáltalán, hiszen már csak a resztli van hátra. El kellene dönteni, hogy most akkor ez resztli vagy komoly érték. Én inkább ez utóbbi felé hajlok, hiszen itt mind a stratégiai vállalatok jelentős része, mind a különféle termelő szférában lévő vállalatoknak egy jó része privatizációra vár, ez több mint 500 vállalatot jelent, így resztlinek elég nehéz lenne nevezni.
Kifogásolta a frakcióvezető úr, hogy a nemzeti leltár a mai napig nem készült el. Én csak arra tudok emlékeztetni, hogy ezt a nemzeti leltárt 1990-ben kellett volna elkészíteni annak a koalíciónak, amelyik a privatizációt az útjára bocsátotta, amelyik koalíciónak akkor igen hasznos tagja volt a Független Kisgazdapárt, talán akkor kellene reklamálni. Én arra tudok vállalkozni – és erre vállalkoztam is –, hogy a privatizáció döntő részének lezárása után egy közgazdasági és politikai társadalmi elszámolást teszünk az ország asztalára, az eddig eltelt 6 év eredményeit és kudarcait bemutatva.
Úgy gondolom, hogy a privatizáció egésze, annak a gazdasági rendszerváltásnak a technikai lebonyolítása, amire 1990-ben az ország népe szavazott. Tehát én nem tartom a privatizáció folyamatát egy olyan nemzeti bűnnek, amit itt a politikusok – legyenek kormánypártiak vagy ellenzékiek – az évek alatt a nemzetellenes tudatukból csinálnak, hanem ez egy technikai megoldás. Amint azt a nagyságrendet is nehezen tudom kezelni, amikor itt a luxusautókban megtestesülő privatizációról beszélünk akkor, amikor azt is tudván tudjuk, hogy csak a működő tőke, ami külföldről jött be ennek a gazdaságnak a modernizációjára, az 15 milliárd dollár. Ezzel nehezen állítható szembe néhány 10 milliót érő akármilyen gyönyörű, szép autó is. Tehát ezeket azért tartom szükségesnek újra és újra elmondani, mert az ország közvéleményének a megtévesztésére alkalmasak az ilyen jól hangzó, ámde minden valóságalapot nélkülöző kijelentések.
Aminthogy nagyon örültem Raskó képviselő úr felszólalásának, különösen az utolsó részének, amiben azt hiányolja, hogy a vagyonkezelésről miért nem nyújtottunk be módosító indítványokat? Jó lenne, ha már lennénk olyan állapotban, hogy erről törvénymódosító javaslatot tudunk az asztalra tenni. Amiért ezt nem tudjuk az, az az előkészítő munka, amit az igényes jogalkotás mindenképpen megkövetel. Ez azt jelenti, hogy amikor már látszik, hogy mi az a vagyoni kör, ami tartósan állami tulajdonban marad, amikor lefolytattuk azokat a szakmai, társadalmi, politikai vitákat, hogy ennek a vagyonnak a kezelése milyen keretek, milyen jogi környezet és milyen szervezeti struktúra keretében történjen meg, akkor szabad kodifikálni és akkor szabad a parlament elé tenni ezt a javaslatot. Lehet, hogy erre már elő lehetett volna készülni – én ezt nem vitatom – egész biztos, hogy erre már vannak szakmai, tudományos műhelyek, ahol ebben már álláspontok fogalmazódtak meg. Mégis azt gondolom, hogy késésben nem vagyunk, néhány hónapot még ennek a szakmai, tudományos megalapozására rá kell szánnunk azért, hogy a megvalósítás az mindenki számára elfogadható legyen. Köszönöm.
