DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Miniszter Úr! Ön kinevezése után több alkalommal nyilatkozott, és számomra kissé meglepően optimista nyilatkozatokat tett arról, hogy jövőre már az egészségügyben javulni fog a helyzet, és hogy milyen jelentős összeggel nő az egészségügyre fordított kiadás jövőre, és még azt is mondta, hogy 40 milliárddal, és hogy ilyen nagy összeggel még sosem nőtt.
Utánanéztem, tisztelt miniszter úr, és számolni kezdtem, hogy vajon hol találom meg azt a 40 milliárdot, és – meg kell mondjam – sehol nem találtam. Ezért érdeklődöm most öntől, hogy a számításaim szerint alig több mint 20 milliárd forintos növekmény az idei évhez képest mikor és hogyan változik át 40 milliárd forintra? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem