GYIMÓTHY GÉZA

Teljes szövegű keresés

GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szakmai közvélemény hosszú évek óta egyetért abban, hogy a magyar mezőgazdaság érdekében szükség van egy hosszú távú nemzeti agrárprogramra, de ez az érdekek különböző ellentéte miatt eddig nem valósult meg.
Viszont az utóbbi hónapokban kialakult az a szakmai közvélemény, hogy egy nemzeti agrártörvényt még e különböző érdekek mentén is össze tud hozni a társadalom. Az utóbbi hónapokban pozitív jelek is mutatkoztak erre – gondolok a költségvetési törvény módosító javaslatainak megszavazására –, az az agrárlobby, ami valóban nem egy rossz értelemben vett agrárlobby, hanem a magyar vidékfejlesztés, a magyar mezőgazdaság fejlesztése érdekében összejött itt is a módosító indítványok során ugye több mint 10 milliárd forintnyi plusz költségvetési támogatás irányozódik elő jövő évre, és ez a megközelítőleg 100 milliárd forint – bár reálértékben jóval kevesebb lesz a szükségesnél –, de mégis azért az agrárérdekek valamilyen összetartozását mutatja.
Ki tudja-e használni ezt a pár hónapja tartó, az agrárkamara, érdekképviseletek, agrárképviselők viszonylagos konszenzusát, ki tudja-e használni az agrárium ezt a lehetőséget, hogy most egy új miniszter – egy "új söprű jól söpör", mondhatnám a különböző szólásokat –, egy lelkesebb hangulatban a jövő évnek nekimenne a mezőgazdaság fejlesztése?
Sajnos a termelőket ugye elsősorban a jövedelemhiány, bizonytalanság, a szabályzók, a termelési bizonytalanság aggasztják, és másodszor vannak olyan problémák, amelyek évek óta nyomasztják őket. Például az értékesítéskor nagyon sok maffia megjelent Magyarországon, például Veszprémben egy Wesland Húsipari Kft., de sorolhatnánk ezer ilyen ügyet, ahova szállítottak a termelők, átvette a sertést, nem fizetett, közben még csődöt is jelentett ez a Wesland Kft., és most a Külkereskedelmi Bank természetesen még azoktól a szállítóktól próbálja csődeljárás során a pénzt bevonni, akik eddig sem kapták meg gyakorlatilag a kft.-től a pénzüket. Itt hatalmas maffiózó tevékenységek (Sic!) vannak a mezőgazdaságban, és ez mind oda vezet, hogy a termelők még a szerény jövedelmüket sem tudják realizálni sokszor az értékesítési anomália miatt.
Az agrártörvénynek, a Független Kisgazdapárt szerint, a nemzeti agrártörvénynek olyannak kellene lenni, amely nemcsak termelésközpontú, hanem elsősorban emberközpontú. Mi úgy fogalmaztuk meg, hogy a mezőgazdasági alaptörvénynek nem termelési, hanem alapvetően embercentrikusnak kell lennie. Középpontjában az átlagos termelési feltételek között gazdálkodó parasztcsalád gazdasági egzisztenciája tartós biztosításának kellene állnia.
A nemzeti agrártörvény, a német példára hivatkozva, ha már azt el tudná érni – és ebben az agrárlobby és az egész agrárium segíteni tudná –, hogy évente egyszer itt, a Parlament falai között a miniszter úr, a földművelődésügyi miniszter beszámolna a mezőgazdaság, az agrárágazat helyzetéről, és elsősorban arról, hogy egy átlagos termelési feltétel között dolgozó termelő, mezőgazdasági termelő meg tud-e élni a mezőgazdaságból, milyen jövedelemviszonyok vannak az adott évben, az adott időszakban a mezőgazdaságban.
Mi azt mondjuk, hogy az Európai Unióban is, mivel a termelés családi magángazdaságban történik, és utána szövetkeznek az ipari anyagok beszerzésére, a mezőgazdasági termékek feldolgozására, értékesítésére szövetkeznek a gazdák, együttműködnek a gazdák. Ezt a folyamatot kell támogatnia a tisztelt kormánynak, és itt valóban jogos az az igény, hogy az a közel 100 milliárd forintnyi jövő évi költségvetési támogatás az agrárágazatnak valóban eljusson oda a termelőkhöz, és olyan célzott ágazatokra, az egyes alágazatokra célzott támogatási formát találjon, ami biztosan lehetővé tenné, hogy a mostani gyenge kisegítőgazdaságok, amelyeknek más lehetősége nincs, mint családi magángazdasággá, vállalkozóvá válni, ezt segítse a tisztelt kormányzat.
Hogy az a Németh László által is megálmodott parasztpolgárosodás, amely az egész társadalmunknak a lényege lehet, hisz ha a magyar vidék elnéptelenül, márpedig ha nem tud az agrárium összefogni és nem tud egységesen fellépni – legalább ilyen egységesen, mint a költségvetési vita során –, akkor valóban csak álom lesz a közel 50-60 évvel ezelőtt megálmodott parasztpolgárosodási tervezet. Ehhez kérem a tisztelt képviselők segítségét! Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem