PÓDA JENŐ

Teljes szövegű keresés

PÓDA JENŐ
PÓDA JENŐ (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ha visszaforgatjuk az idő kerekét 1989 végére, amikor is nagy reményű társadalmi átalakulás vágya fűtötte át ezt az országot, akkor sok mindent másként látunk ma már, mint ahogy megéltük. Láttuk azt, hogy a Németh Miklós vezette kormány több olyan lépést hozott, amellyel megnehezítette a demokratikus átalakulást. Azok közül általában spontán privatizációról szoktunk először beszélni, de most önöknek elmondok egy másik olyan kérdést, egy olyan problémát, amelynek máig ható nagyon súlyos hatásai vannak a magyar honvédelemre, és amellyel több száz millió forintos kárt okozott a honvédelmi miniszter úr, aki 1994-ben folytatta azt, amit elődje, Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter a Németh-kormány idején elkezdett. Miről is van szó?
Az utolsó hónapokban a rendszerváltásra készülő politikai elit a honvédelmet tudatosan kivonta a civil ellenőrzés és a civil irányítás lehetősége alól. Tette ezt egy olyan szervezeti átalakítással, amikor is a honvéd vezérkart kiszervezte a honvédelmi minisztérium alól, és ezzel olyan párhuzamos struktúrákat hozott létre, amellyel nemcsak a civil irányítást tette az első időkben lehetetlenné, hanem a párhuzamos struktúrák működéséből következő, szervezetszociológiai problémákat is mind előidézte. Ezek nemcsak hogy sok pénzébe került az adófizetőknek, hanem olyan hibák tömkelegét idézték elő, amelyeknek – szó szerint – a mai napig érződik a hatása.
Az Antall-kormány rögtön hivatalba lépése után megpróbálta ezeket orvosolni, és a honvédelmi törvény elfogadása után, és a megfelelő alkotmánybírósági határozatok bevárásával 1994 elején megszüntette ezt az állapotot. Megszüntette, és ezzel egy olyan folyamatot indított el, amely mind szakmailag, mind politikailag végre helyes mederbe terelte a honvédelem ügyét. És akkor jött a szakértő kormány, 1995 nyarán, és a Horn-kormány első, igen, legelső döntése az volt, hogy ezt a folyamatot megakasztotta. Ennek a folyamatnak a megakasztása aztán végül is azt eredményezte, hogy azóta háromszor kellett átszervezni a hadsereget, és azok a kaotikus állapotok, amelyek ma jellemzik a honvédséget szervezeti oldalról, emberi, humán oldalról, technikai oldalról, azt eredményezték, hogy Végh vezérkari főnök úr két héttel ezelőtt, december 4-én azt mondta a rádióban szó szerint, "az átmeneti állapotban korlátozásokkal alkalmas a hadsereg az alaprendeltetés feladatainak ellátására". (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Korlátozással, tisztelt képviselőtársaim.
Tisztelt Miniszter Úr! Az ön döntése, amellyel ezt az állapotot előidézte (Az elnök ismét megkocogtatja a poharát.) több száz millió forint... (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem