DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Szájer Józseffel egyetértve a Magyar Demokrata Fórum az ez évi utolsó parlamenti felszólalása előtt nagy dilemmában volt, hogy vajon az utcai gyilkosságokról szóljon-e, amelyek sajnos nem csökkennek – kivégzésszerű gyilkosságokra gondolok –, a kilátástalan sorsú rétegek egyre csüggedő reménytelenségével, az egyre terebélyesedő korrupciós ügyekkel, a tetten ért megvesztegetésekkel vagy a csődbe jutott önkormányzatokkal foglalkozzunk? Tehát széles a választék, ahogy ezt Szájer József is mondta.
Végül is úgy döntöttünk, hogy az év utolsó ülésnapján kötelesek vagyunk egyfajta számadást mi is készíteni, arról ugyanis, hogy a mögöttünk álló esztendőben milyen súlyos ballépések, illetve mulasztások terhelik a koalíciót, elsősorban a Horn-Kuncze-kabinetet, olyanok, amelyek az ország közjogi stabilitását és intézményrendszerét is veszélyeztetik. Nos, előre kell bocsátanom, hogy a leltár nem lehet teljes.
Íme, kezdjük! Első helyre kívánkozik az alkotmányozás hányatott sorsú ügye, mert ugye azt önök is tudják, hogy amikor nyáron a kormány szembekerült a parlament döntésével, akkor természetesen le kellett volna mondania.
Második helyen kell említenünk azt a ma már idült, krónikus alkotmánysértést, amellyel a kormánypártok több mint két éve szabotálják az ellenzéki jelölésű alkotmánybíró megválasztását. Hiába hozta meg újólag a jelölőbizottság több mint egy hónapja ismételten döntését, az Országgyűlés szocialista elnöke nem hajlandó szavazásra bocsátani az ügyet.
Harmadjára mindjárt itt kell említenünk azt a kínos esetet, amikor a Legfelsőbb Bíróság elnökét a kormánypártok többsége csak másodszorra választotta meg, megalázva ezzel a magatartásával a független bíróságok intézményét. És közvetlenül itt kell szólnunk azokról az állampárti időket idéző figyelmeztetésekről és intelmekről, amelyek időnként a miniszterelnök részéről elhangzanak a bírói karnak címezve, és amelyeket nem győznek pironkodva vagy méltatlankodva visszautasítani, mint legutóbb a Legfelsőbb Bíróság elnöke néhány nappal ezelőtt. Mellesleg attól is tartunk, hogy egy szerencsétlen konfliktus kezd kialakulni egy másik ügy kapcsán az igazságügy-miniszter és a bíróságok között.
Negyedikként kell megemlíteni Keleti György miniszter úrnak a kora nyári, emlékezetes, semmivel sem magyarázható és meg sem magyarázott alkotmánysértését, amikor mi képviselők is a televízióból értesülhettünk arról, hogy a magyar vadászpilóták ott röpködtek valahol a Balti-tenger felett egy hadgyakorlaton. Megint más vadászgépek pedig baráti zsúrra repültek a szomszédos Ausztriába – igaz, talán nem annyi fegyverrel –, mindenesetre elfelejtette a miniszter úr a parlament jóváhagyását kérni az ügyben.
Ötödikként említhetjük az Állami Számvevőszék elnöki székének sorsát, amely gyakorlatilag egy éve, hogy üres, amikor a korábbi elnök bejelentette ugyanis, hogy visszavonul. Tovább gyengült a vezetése, amikor az ÁPV Rt. elnöki székébe egy igazgatót kellett kinevezni. Ezzel egyetértettünk, de az Állami Számvevőszék ügyét ez nem oldja meg, hanem gyengíti továbbra is a vezetési válságát.
Sajnos néhány esetet át kell ugranunk időhiány miatt, így nem tudjuk bővebben érinteni a Magyar Nemzeti Bank két alelnökének rapid menesztését, amely visszatetszést keltett nemzetközi pénzügyi körökben, helyük azóta is betöltetlen. Csak találgatjuk, miért kellett váratlanul távozni az APEH elnökének, talán a zavaros adókártya ügy miatt...
(11.30)
Rá kell térnünk a leghangosabb ügyre, arra a statáriális döntésre, amellyel a miniszterelnök és a belügyminiszter a rendőrséget sújtotta, fittyet hányva a kétharmados rendőrségi törvény előírásainak, amely szerint felmentése előtt meg kellett volna hallgatni az illetékes bizottságban az országos főkapitányt (Kuncze Gábor közbeszólása: Jaj, jaj!). Nem kímélték a köztársasági elnök jogkörét sem, és a belügyminiszter azt jelentette be, hogy a tábornokokat azonnali hatállyal nyugdíjazta, holott a tábornokok esetében, mint kiderült, erre a köztársasági elnök volt jogosult.
Végül néhány napja értesülhettünk arról is, hogy a magyar kormány mégiscsak elszánta magát, hogy szembenézzen egyik súlyos mulasztásával, ami az önkormányzatoknak járó és ki nem fizetett bevételekből halmozódott föl. Nos, tisztelt képviselőtársaim, csekély 120 milliárd forintról van szó. Egészen mostanáig hiába tettük fel a kérdéseket, hogyan fordulhat az elő, hogy a kormány ilyen nagyságrendű kérdéssel nem foglalkozik, az a bizonyos ingerküszöb, úgy látszik, 120 milliárdnál kapcsolódott be.
Az a mellébeszélés, az a felelőtlenség, továbbá az a megalapozatlan sikerpropaganda, amely mögött nemhogy sikerek nincsenek, de egy példátlan botránykrónika kerekedett belőle, azt eredményezte, hogy miközben milliárdok folytak szét a közvagyonból közvetítők zavaros számláira, miközben sok száz önkormányzatot vagyonvesztés ért, mellékesen kiderült, hogy 120 milliárd forint adósság felhalmozódását segítette a kormány nemtörődömsége.
Tisztelt Országgyűlés! Elismerem, hogy ez az év végi leltár nem túl vidámra sikeredett. Mi sem örülünk – a Magyar Demokrata Fórum nem örül annak –, hogy szembesíteni kell önöket a tényekkel, és attól tartunk sajnos, hogy 1997-ben sem lesz másként. Mégis, a '98-as választások közeledte némi bizakodásra adhat okot, ezért még időben arra kérjük a kormányt, hogy tanúsítson önmérsékletet a választást megelőző évben az ország stabilitásának megőrzése érdekében. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
