DR. SZIGETHY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezen a késői órán egy kis figyelmet kérek, hiszen nagyon fontos kérdésben fog az Országgyűlés dönteni, a Házszabályunkat érintő módosító indítványokról.
(22.50)
Szeretném jelezni, hogy nagyon kevés szavazásra kerül sor, összesen öt módosító indítványról kell szavaznunk. Ezekkel kapcsolatosan azonban néhány mondatot el kell mondanom.
Önmagában a módosító indítványok kis száma, és az, hogy az egész vita során mindössze három felszólalás hangzott el, jelzi, hogy a többpárti előkészítés eredményes volt, és csak részletkérdésekben alakult ki vita az Országgyűlésben a Házszabály kapcsán. A jelzett öt módosító indítvány közül hármat az előterjesztők és az alkotmányügyi bizottság támogat. Mindössze Trombitás Zoltán két módosító indítványa nem kapta meg ezt a támogatást.
Ezekkel a támogatott módosító indítványokkal kapcsolatosan néhány szót szólnék. A kiegészítő jelentés 1. pontja alatt olvasható Szájer Józsefnek az a fontos módosító indítványa, amely a zárószavazások előtti módosító javaslatok előterjesztésének korlátozásával nagyon konstruktív módon lehetővé teszi azt, hogy a zárószavazás szabályozásának nem kielégítő eddigi megoldása miatt ne lehessen akár az idők végezetéig elhúzni a zárószavazást az egyes törvényeknél. Ezzel a módosító javaslattal a kormány képviselője is egyetértett.
A másik két módosító javaslat közül kiemelem Dornbach Alajosnak és Koscsó Lajosnak azt a módosító javaslatát, amelyet a 2. sorszám alatt olvashatunk. Ennek az a lényege, hogy összhangot teremt a képviselői önálló indítványoknak az indokolása és az ezekről való szavazás között. Ezután akkor és ott fogják a képviselők az indítványaikat megindokolni, amikor erről szavazás is lesz. Ez az összhang bizonyos értelemben az Országgyűlés tevékenységét racionalizálja, jobban használhatjuk ezután az országgyűlési tárgyalási időt.
Ehhez kötődik az 5. sorszám alatti módosító javaslat, amelyet Kutrucz Katalin terjesztett elő, és amelyet az előterjesztők szintén támogattak. Ennek az a lényege, hogy képviselőcsoportonként és ülésszakonként hatra emelje fel azoknak az önálló indítványoknak a számát, amelyekről a képviselőcsoport szavazást kérhet akkor is, ha a tárgysorozatba-vételről döntő bizottság nem támogatta a tárgysorozatba-vételt.
Trombitás Zoltán két módosító javaslatát nem támogatták az előterjesztők és az alkotmányügyi bizottság. Ezek közül a 3. sorszámú szoros szavazással nem kapta meg a támogatást, de egyharmad támogatást kapott. Ennek az a lényege, hogy Trombitás Zoltán javaslata szerint a későbbiekben ne csak a képviselőcsoportok vezetői, hanem megbízásukból a képviselőcsoportok egyéb tagjai is napirend előtt felszólalhassanak.
A másik javaslat nem kapott támogatást, erről a képviselőcsoport kérése alapján fogunk szavazni. Ez a 4. sorszámú javaslat. Ennek az lenne a lényege, hogy ha már az előterjesztés szerint hetente két alkalommal lenne csak napirend előtti felszólalásra lehetőség, Trombitás Zoltán javasolja, hogy a napirend előtti felszólalásokat ne csak ülésenként egyszer, hanem minden ülésnapon be lehessen jelenteni egy órával az ülés megkezdése előtt. Ennél technikai nehézséget is jelentene az, hogy a minisztereknek, a minisztériumi apparátusoknak gyakorlatilag a keddi napokon is már egészen korán készenlétben kellene állniuk, hogy esetleg hátha beérkezik még egy ilyen módosító javaslat. Önmagában ezt nem indokolja az sem, hogy néhány órával korábban megvan a lehetőség arra, hogy a hétfői napon, a három órakor kezdődő ülés előtt egy órával a képviselőcsoportok bejelenthessék, hogy napirend előtti felszólalással kívánnak élni.
Összesen erről az öt módosító javaslatról fogunk szavazni, ugyanis Gaál Gyula a költségvetést érintő javaslatait visszavonta. Így ebben az öt kérdésben kell most állást foglalnunk, amelyek közül - hangsúlyozom - az első három kérdésben mind az előterjesztők, mind pedig az alkotmányügyi bizottság egyetértett a módosító javaslatokkal. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem