ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/4367. számon, az egységes javaslatot pedig T/4367/10. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Az előterjesztéshez az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatokat nyújtott be, és ezekről ajánlás készült T/4367/11. számon.
Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem a záróvitában benyújtott módosító javaslatok együttes tárgyalását. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Jegyző képviselőtársam segítségével megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a záróvita szerkezetére tett indítványomat elfogadta.
Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni? (Nincs jelentkező.) Nem.
Tisztelt Országgyűlés! Gondolom, a szociális bizottság sem kíván szólni már a vitában, ezért a módosító javaslatokról történő határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az alkotmányügyi bizottság indítványait, amelyeket a kormány is támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 269 igen szavazattal, 22 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
A zárószavazás előtt a Házszabály vonatkozó rendelkezése értelmében megkérdezem Medgyessy Péter pénzügyminiszter urat, mi a kormány álláspontja a költségvetést módosító javaslatról.
(17.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem