DR. PÁLOS MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. PÁLOS MIKLÓS
DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bársony András indítványával természetesen egyetértek, és az alkotmányügyi bizottság vizsgálja felül, hogy nincs-e összeférhetetlenség.
Jogi ismereteim szerint legutóbb a Tripartitum szabályozta azt, hogy az apák viselt dolgaiért a fiaik is felelősek. Magyar Bálint miniszter úr a napokban hazahozott egyet, nem tudom, hogy nem ebből olvasták-e ezt ki. Magát az indítványt így, ennyire személyekre lebontani nem tartom ildomos dolognak, éppen ezért nem ilyen szempontból kell ezt megvizsgálni, mert az nyilvánvalóan nem kizáró ok. Ha egyébként van kizáró ok, akkor azt tessék megvizsgálni, és ennek megfelelően intézkedni.
Köszönöm. (Taps a KDNP és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem