DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét a Magyar Demokrata Néppárt két utolsó szavazását szeretném indokolni, együttesen.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslatra a Magyar Demokrata Néppárt nemmel szavazott. Nemmel szavazott, még akkor is, ha valóban nagyon sok módosító indítványunkat elfogadta végül a kormány. De azt is el kell mondanom, hogy ezen módosító indítványok jelentősrészt nem a törvény lényegét változtatták meg, hanem egyszerűen az történt, hogy értelmes formába öntötték a törvény kusza és kaotikus mondatait, és igyekeztek valamivel értelmesebb és áttekinthetőbb szerkezetet adni ennek a törvénynek.
(12.10)
Nem fogadható el a törvény azért, mert túl sok felhatalmazást ad a népjóléti miniszternek és a kormánynak, és az eddigi tapasztalatunk az, hogy egy olyan kormányban, ahol a kormányrendeleteket és miniszteri rendeleteket egy-két hónappal a megszületésük után rendre változtatni kell, újabb és újabb egyeztetéseket kell végrehajtani és az utolsó pillanatban változtatni, nem hisszük azt, hogy az a mérhetetlen számú kormány- és miniszteri rendelet jövő január 1-jére szakmai hiba nélkül születhet meg.
Nem érthetünk egyet azzal sem, hogy az egészségbiztosítás ellátásait szabályozó törvény helyett miniszteri rendeletek fognak megmondani számtalan ellátást, olyan kereteket adva az egészségügyi ellátásnak, amely a jogosultak számára rendkívül nehezen kiszámítható, túl változékony és bizonytalan. Tehát ez a törvényjavaslat - ahogy ezt már a vitában is elmondtam - a beterjesztetthez képest javult ugyan, de jó még közelítőleg sem lett.
A másik az országgyűlési határozati javaslat a megváltozott munkaképességűek és rokkantak esetén. Itt tartózkodással szavazott a Magyar Demokrata Néppárt. Azért tartózkodással, mert az a véleményünk, hogy ez az országgyűlési határozati javaslat rendkívül kevés. Rendkívül kevés, hiszen nem mond lényegeset és határozottat a rendszer átalakításáról, bizonytalanságban hagyja azokat az embereket, akiket a későbbiekben a megváltozott munkaképességűekre vonatkozó szabályozás átalakítása érinteni fog. Oly mértékben bizonytalanságban hagyja őket, hogy már ma is azt hiszik, hogy a mai szavazással máris megváltozott az ellátórendszer.
Kérem önöket, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim: mondják el a választóiknak, hogy ez az országgyűlési határozati javaslat egyelőre az ő számukra gyakorlatilag még nem jelent semmit.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem