ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/4466. számon, az egységes javaslatot pedig T/4466/51. számon kapták kézhez képviselőtársaim. A Házszabály 107. §-ának (1) bekezdése alapján az előterjesztő módosító javaslatokat nyújtott be, és ezekről az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített.
Megkérdezem az alkotmányügyi bizottságot, hogy kívánja-e a módosító javaslatokat szóban is megindokolni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánja.
Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem a záróvitában a benyújtott módosító javaslatok együttes tárgyalását. Aki az indítvánnyal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.)
Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a záróvita szerkezetére tett indítványomat elfogadta.
Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni a záróvitában. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkező nincs.
Tisztelt Országgyűlés! A záróvitát lezárom.
Most a módosító javaslatokról történő határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait a T/4466/54. számú ajánlás 1. és 2. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 215 igen szavazattal, 35 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! (Dr. Kávássy Sándor jelentkezik.) Kérem, hogy Kávássy Sándor képviselő úr szavazógépét szíveskedjenek bekapcsolni. (Zaj.)
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló törvényjavaslatot az imént módosított szöveg szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 209 igen szavazattal, 47 nem szavazattal, 13 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót dr. Kávássy Sándor képviselő úrnak, aki a Független Kisgazdapárt szavazatát kívánja megindokolni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem