BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége megszavazta ezt a törvényt, hiszen ez a törvény azt teszi lehetővé, hogy az ÁPV Rt. tovább folytassa a privatizációt.
A Szabad Demokraták Szövetsége hét-nyolc évvel ezelőtt is úgy gondolta, hogy a privatizáció folytatása teszi lehetővé a magyar gazdaság problémáinak megoldását, és a Szabad Demokraták Szövetsége az a párt, amely ugyanúgy gondolta ezt hét-nyolc évvel ezelőtt, mint ahogy gondolta ezt ma is.
Kétségtelen tény, hogy van a törvénynek néhány olyan részlete, amely számunkra is vitatható volt. Nem minden módosító indítványunkat vették figyelembe, de úgy gondoltuk, hogy az alapkérdésben kell állást foglalnunk, és az alapkérdésben való állásfoglalásunk miatt a törvényre igennel szavaztunk.
Szeretném hozzátenni, mi abban bízunk, hogy a törvénnyel kapott felhatalmazással az ÁPV Rt. a hátralevő egy évben nem abbahagyni fogja a privatizációt, hanem végigvinni fogja a privatizációt, mert meggyőződésünk szerint ez szolgálja az ország javát. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem