DEMETER ERVIN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány sürgősségi eljárást kérve terjesztette a Ház elé az állam tulajdonában levő vállalkozói vagyonról szóló törvény módosítását.
A vitában nem kaptunk igazándiból választ arra, hogy miért a sürgősségi eljárás, és miért egy erőltetett ütemű parlamenti tárgyalás történt. Egyetlen érvként azt említette a kormány - és tudjuk -, hogy 1997-ben szeretné befejezni a privatizációt, azonban ez a szándék teljes mértékben irreális és megalapozatlan. Amennyiben a privatizáció befejezését szándékolja ez a gyorsaság, akkor sem rendezi a törvény azokat a feladatokat, amelyek a privatizáció végéhez kapcsolódnak. Elsődlegesen a vagyonkezelési kérdések tisztázására gondolok.
Ennek következtében egyértelmű számunkra, hogy ez a végkiárusításnak a törvénye, és ezért a Magyar Demokrata Fórum nem támogatta ezt a javaslatot. Azért végkiárusítás, mert a kormány kormányzásának negyedik évében szállította le az egyes tulajdoni hányadokat olyan alacsony mértékre azért, hogy újabb bevételekhez tudjon jutni, anélkül, hogy az Országgyűlést tájékoztatta volna ennek a nagyságáról. A vitában több alkalommal felvetettük, és kértük az előterjesztőtől, hogy indokolja meg, és mondja el, milyen bevételek várhatók. Erre egyetlen esetben sem kaptunk választ, sőt a törvénynek a záróvitája, a miniszteri zárszó alig vett igénybe egy percet, ami - úgy gondolom - teljesen méltatlan az Országgyűléshez.
Végeredményben kiárusítási ez a törvény azért is, mert a stratégiai ágazatokban olyan tulajdonrészeket is értékesít, amelyeket nem lenne szabad. Itt elsősorban az energiaszektorban gondolunk arra, hogy itt többségben, állami tulajdonban kellene tartani például a Paksi Atomerőművet, vagy pedig az Ovit Részvénytársaságot. Ennek megfelelő módosító javaslatokat adtunk be, ezek azonban nem találtak elfogadásra.
Meglátásunk szerint gondatlanul járt el a kormány akkor is, amikor ezeket a tulajdonrészeket egy úgynevezett szavazatelsőbbségi részvény szintjére viszi le, mert nem tudja ezzel a részvénnyel egyértelműen érvényesíteni az állam tulajdonosi érdekeit. Nagyon sok alkotmányossági aggályt vet fel ez az úgynevezett aranyrészvény; nem ebben a törvényben kellene szabályozni. Ezért egy olyan lehetetlen helyzetbe került gyakorlatilag ez az előterjesztés, hogy teljesen méltatlan az elfogadása.
Összességében úgy látjuk, hogy az állami tulajdonrész nemcsak indokolatlanul alacsony szintre került, hanem a kormány teljes mértékben kiengedte azokat a jogosítványokat a kezéből, amelyekkel érdekeit tudta volna érvényesíteni. Ezért a Magyar Demokrata Fórum nemmel szavazott a privatizációs törvény végszavazásakor. Köszönjük a figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem