GYIMÓTHY GÉZA

Teljes szövegű keresés

GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt nemmel szavazott erre a kormánytöbbséggel, a kormánykoalíció által elfogadott törvényre, abból az okból, hogy nemcsak a Független Kisgazdapárt tagjai, hanem - legalábbis úgy érezzük - az agrárium jelentős része nem értett egyet e beterjesztett törvényjavaslattal, hiszen például a mezőgazdasági bizottsági vita során 12:11 volt az arány például az általános vitára való alkalmasságról. Ez nagyon kiélezett szavazatarány volt. Természetesen utána a 28 tartós állami tulajdonban levő állami gazdaságból 26-nál visszavették 75 százalékra a tartós állami tulajdonrészt, kettőnél - amelynél már kevesebb volt, a Lábod Mavad Rt. és a Bábolna Rt.-nél - viszont 50 százalék plusz 1 szavazatra csökkent az állami tulajdonrész. Mi azért sem helyeseljük ezt a megoldást, mert az állami protekciónak megint egy megnyilvánulását látjuk ebben az esetben.
Mi váltotta ki azt a megoldást, hogy a 28 állami gazdaság közül kettőben kivételt tegyenek? Természetesen itt az lett volna a jó, ha mind a 28-nál megmarad a 75 százalékos állami tulajdonrész. Nem értünk egyet a megkülönböztetéssel, amikor az egyenlők között mindig vannak egyenlőbbek. Ez a szocialista protekciónak az egyik megnyilvánulása.
A Medosz, tehát a szakszervezeti érdekképviselet is elmondta aggályait a törvényjavaslattal kapcsolatban, hisz a szociálliberális kormánynak a munkavállalók számára korábban tett ígéretei közül semmi nem valósult meg, tisztelt képviselőtársak. És őszintén elmondom, ez is egy nagyon rossz törvény, amelyet elfogadtak az előbbi pár percben. Nem látjuk semmi biztosítékát annak, hogy a még tartós állami tulajdonrész valóban vagyonőrként az ÁPV Rt. tekintetében jól működni fog, és mi ezt kezdeményeztük már többször napirend előtti felszólalásban is.
Véleményünk szerint egyáltalán nincs szükség ÁPV Rt.-re ebben az átmeneti időszakban. Neves közgazdászok elmondják, sokkal jobb lenne, ha bárhova tartozna - akár egy bankhoz - a vagyonőr, a vagyonfelügyelet, mert kérem szépen, ez az ÁPV Rt. egy nagy vízfej. A működési költségek jelenleg majdnem többe kerülnek, mint amit önök folyamatosan privatizálnak. És sajnos ki kell mondani, nem vagyonőre az állami tulajdonnak, hanem a vagyon felélője az ÁPV Rt., és sajnos semmi biztosítékot nem látunk arra, hogy az elfogadott privatizációs törvény elfogadott változatával is bármi javulna ezen a helyzeten.
Ezért a Független Kisgazdapárt nem tudja elfogadni ezt a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a kisgazdapárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem