BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz indoklását szeretném elmondani, a három párt egyeztetése alapján. (Moraj.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igen, a frakciójának a szavazatát szeretném indokolni... (Derültség. - Közbeszólás: Ajjaj!)
Mind a három párt nemmel szavazott a törvény végső szavazása során. Mind a hárman nagyon vártuk azt, hogy egy olyan építésügyi törvény, egy olyan védett környezetről szóló törvény születik, ami kielégíti azt a rengeteg módosító javaslattal jelzett szándékunkat, hogy egy eurokonform törvény szülessen. Egy jó törvényre rendkívül nagy szükség lenne, hiszen a magyar építésügy és annak az alkalmazott területei, főleg a hatósági tevékenység, az építésigazgatás megítélésünk szerint a mélypontját érte el, ezért feltétlenül szükség lett volna egy kellő időben megalapozott törvény elfogadására.
A törvénynek vannak jó pontjai is, ilyen a főépítészek szerepének megerősítése, ilyenek a területrendezéssel és a településrendezéssel kapcsolatos ügyeknek a törvényben elfogadott passzusai. Bár jobban szerettük volna, ha a településügyi törvény ezzel egyidejűleg került volna benyújtásra, melyre a belügyminiszter úr ez évben ígéretet tett, szerettük volna, hogyha a településügyből bontakozik ki a szerkezeti terv és a szabályozási terv egyébként jó gondolata.
Nem tartjuk helyesnek, hogy az engedélyezéseknél, főleg a minőség-ellenőrzésnél a szakhatósági rendszer ilyen eltérő és ilyen inkoherens szabályozással került megállapításra. Valóban kompromisszumos megoldásról van szó, amelyben mi a kistelepülések, a falvak önkormányzatainak és jegyzőinek tájékoztatását és ügyfélként való megjelenítését is fontosnak tartottuk volna.
Mindenesetre az, hogy a műemléki és az építésügyi szakhatósági rendszerben eltérő szabályozások vannak, az első fok pedig néhány városra és tartósan kötelezettséget vállaló településre korlátozódik, további lépéseket tesz szükségessé rövid időn belül.
Fontosnak tartjuk, hogy a világörökség kezelésében a nemzeti bizottság a törvény alapján megszülessen, és szeretnénk, hogyha a műemléki és az épített környezet ügye koherenssé válna.
Kifogásoljuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a kamarák nem kaptak kellő feladatot ezekben a törvény adta lehetőségekben, és reméljük, hogy a közeljövőben az épített környezet védelméről és építésügyről szóló eurokonform szabályozás majd ismét a parlament elé kerül.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem