TAMÁSSY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TAMÁSSY ISTVÁN
TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége képviselői a törvény elfogadását egyhangúlag támogatták és igennel szavaztak.
Szólni kell a tervezet vitájáról, amely szokatlanul hosszú ideig, több mint egy évig tartott. A törvényjavaslat 1996 májusában került a tisztelt Ház elé, amely a záróvitához a '97. május 14-i alkotmány- és igazságügyi bizottsági ajánlással érkezett el. A történetre eddig a pontig azt lehet mondani, kemény és nehéz viták zajlottak, az eltérő érdekek parlamenti egyeztetése után jó kompromisszumok jöttek létre.
Ami érthetetlen számunkra, az az elmúlt két hónap eseménye, az 50 ellenzéki képviselőtársunk által kezdeményezett előzetes, tehát elfogadás előtti normakontroll megkérése volt.
(17.20)
Mint ismeretes, a törvény terv szerint 1998. január 1-jén lépne hatályba. Ehhez az előttünk álló relatíve kevés idő alatt több mint húsz kormány- és miniszteri rendelet meghozatala, továbbá jelentős szervezeti változtatások megszervezése és végrehajtása válik szükségessé. E rendeletek elkészítése csak a zárószavazás, illetve az elfogadás után indulhat el. Az előzetes normakontroll kérésének folyamata pedig, mint látjuk, több mint két hónapot vont el a rendelkezésre álló rövid időből.
Tehát a normakontrollkérés veszélyeztette a törvénytervezet hatálybalépését, továbbá meghiúsította több fontos köztes rendelkezés beindítását, melyek 1997. július 1-jén léptek volna életbe. Ilyen volt például az építésztechnikusok számára oly fontos egzisztenciális kérdés, a szakmagyakorlások feltételeit szabályozó rendelkezés, melynek lehetővé tételére önálló képviselői indítvány benyújtása vált szükségessé.
A törvény alkotmányosságával kapcsolatos ellenzéki aggályok vizsgálata egy elfogadás utáni helyzetben az építőszakma számára lényegesen kevesebb gondot, kevesebb izgalmat jelentett volna. Az előzetes normakontrollkérést tehát hibásnak, kifejezetten politikai indíttatásúnak kell minősíteni, melyet a Szabad Demokraták Szövetsége elsősorban az építőszakmával szembeni felelőtlen lépésnek tekint.
A törvény minőségével kapcsolatban szilárd meggyőződésünk, hogy az adott feltételek mellett jó kompromisszumok születtek. A törvény által remélhetően az építővilágban kedvező irányú változások indulnak el: például tiszta, jól működő hatósági rendszer, világos ellenőrzési szisztéma, átlátható eljárásjog.
Biztosak vagyunk benne, hogy e törvénnyel a magyar építészet, a magyar építés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) további fejlődésének lehetőségét teremtettük meg. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem