DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország meghívása a NATO-ba, jelentkezésünk elfogadása nagy és jelentős esemény. Azt hiszem, belpolitikai életünk szempontjából sem elhanyagolható az a konszenzus, amely itt most, ezen az úgynevezett vitán tetten érhető. Lehetne hosszasan elmélkedni azon, hogy a teljes parlamenti egyetértés milyen öröm; azon is, hogy milyen ritka öröm; azon is, hogy többet kellene hasonló élményekben részesülnünk.
Én azonban, semmiképpen nem kívánván ünneprontó lenni, mégis egy picit az ürömről szeretnék beszélni. Számomra az üröm az örömben mindössze annyi, hogy az az egyetértés, amely itt, a Parlament falai között most megvan és a pártok között is megvan, nem teljesen százszázalékos az országban. Vegyük végig azokat a problémákat, amelyek felmerültek, és próbáljunk rájuk válaszolni! Azt hiszem, ezt kell tennünk mostantól fogva a népszavazásig minden létező alkalommal, hogy ne csak a politikai elit, ne csak a hozzáértők csapata, hanem az egész ország tudjon részesedni ebből a közös gondolatból.
NATO-ellenes hangokkal furcsa módon elég sok helyen lehet találkozni a politikai életen kívül is. Felfigyeltem arra, hogy bizony a média hangvételében elég gyakran jelenik meg ez a NATO-ellenes hang. Kicsit leegyszerűsítve, az IFOR megjelenése Magyarországon úgy tükröződött különféle írásokban, hogy jönnek az amerikaiak és gazdagok lesztek; itt vannak és repedeznek a falak meg törnek az utak, és mégse vagytok gazdagok. Naivitás ez persze, és nem állítom, hogy az egész magyar sajtóvilág ezt a hangot ütötte meg, de ez a hang is benne volt a hangok között, és egy szabad országban ez önmagában véve rendben van.
Mégis meg kell fontolnunk, hogy mi van emögött, és feltételezem, hogy azért ez egy természetes reakció. Nagyon sok ember úgy nőtt fel egész élete folyamán, hogy a NATO-t valami rettenetes rossznak tapasztalta meg, helyesebben ezt mondták neki róla, esetleg ezt is írta különféle irományaiban. Hát persze, hogy ha tapasztal a társadalomban NATO-ellenes hangokat, és ő éppen közvélemény-formáló pozícióban van, felnagyulnak ezek a dolgok. Nem baj ez, nem befolyásolja az ország képét kifelé, de nekünk a népszavazás előtt számolnunk kell a jelenséggel, és meg kell tegyük az ellenlépéseket, ami persze nem a sajtócenzúra bevezetése, hanem a logikus és világos érvelés minden gondolattal szemben.
Mások békeszerető emberek, ha szabad műszóval mondani: pacifisták. Számomra sok szempontból szimpatikusak. Ki ne szeretne egy olyan világban élni, ahol nincsenek fegyverek, nincs háború? Történelmi tapasztalatokat is lehet felsorolni: nem tudom, hogy a honfoglalás óta milyen komoly sikert értünk el fegyverrel. Nem fegyver az, amivel egy nemzet igazán előbbre mehet; de azokat a polgártársainkat, akik így gondolkodnak, figyelmeztetnem kell egy nagyon szomorú tényre: volt már Magyarországon olyan hadügyminiszter, aki nem akart katonát látni, és noha nem lehet azt mondani, hogy Trianon ennek a mondatnak a következménye, de hogy a határok pontosan hol húzódnak, az összefügg azzal a politikával, amit 1918-ban folytattak - katonai szempontból is.
Na és aztán itt van a semlegesség kísértése, amelyről már szóltak képviselőtársaim, és itt is hadd utaljak nemcsak 1956-ra, hanem 1918-ra is, hiszen annak októberétől fogva lelkesen kiabálta az akkori vezetés, hogy Magyarország semleges ország.
(10.10)
De mitől lehet semleges egy ország? Semleges lehet, ha olyan erős, hogy mindenki fél tőle; s hogy ne féljenek tőle, azt mondja: én semleges vagyok, ne féljetek, nem fogok bántani. Semleges lehet akkor is, ha az ország nagyon fontos, és a többiek, az igazi nagyhatalmak mondják azt, hogy mi garantáljuk a ti semlegességeteket. Ezt mindenki ismeri, ez az osztrák példa, nemzetközi garanciával. Vajon, akik most semlegességet emlegetnek, meggondolták-e, hogy mely hatalmak fogják lelkesen garantálni a mi semlegességünket, rábízhatjuk-e magunkat? Akik azt gondolják, hogy a NATO függőséget jelent, vajon tudják-e, hogy micsoda függőséget jelentene egy olyan garancia, amelyet, mondjuk, a lassan magára találó Oroszország ad Magyarország számára. Azt hiszem, hogy sokkal nagyobb bajt idézhetnénk magunkra.
Kedves Képviselőtársaim! Számunkra tehát egyik semlegességi forma sem adatik meg. Ha magunkról, gyermekeinkről, unokáinkról akarunk gondoskodni, akkor meg kell keressük azt a biztonsági formát, amely a legnagyobb biztonságot a legkisebb árért adja meg. Nincs erre szükség, mondják mások, mert veszélyeztetve nincs az ország. Valóban, bár én nem vagyok minden titkok tudója, de nem tudok arról, hogy volna olyan ország a közelünkben, melynek katonai tervei a Magyarország elleni felvonulást tartalmazzák. Éppen ezért most könnyebb megszerezni azt a nemzetközi támogatást és azt a biztonságot, amikor nem azért kérünk segítséget, hogy: jaj, jöjjenek, mert ég a ház! - hanem azért, mert egy meglévő nyugalmat és stabilitást lehet biztosítani.
És persze, kedves képviselőtársaim, bár a NATO védelmi, katonai védelmi szervezet, előbb-utóbb, noha Boszniában erre vannak már jelek, a jelenleginél is markánsabban szembe kell nézni azzal, hogy egy új világban, egy átrendeződött hatalmi struktúrában nem az egyik hatalom a másik hatalommal szemben jelenti a fő veszélyt, hanem a nemzetközi terrorizmus és a szervezett bűnözés. Bizonyos jelei annak, hogy fel kell lépni, mondom, már a boszniai akciókban is kimutathatók, lehet, hogy nem most, de a távlatokban esetleg egy hatékonyan együttműködő nemzetközi szervezet erre a területre is kiterjeszti rendszeresen a munkáját, mert ez egy olyan kérdés, amely nem az egyik ország, másik ország veszélyeztetése - Magyarország békében van -, hanem ebben az ügyben senki nincs biztonságban.
Itt kénytelen vagyok egy pillanatra fejet hajtani egy 29 éves spanyol fiatalember emléke előtt: Blanco képviselő úrra gondolok; képviselőnek nevezem, hiszen önkormányzati képviselő volt, s a spanyolországi kereszténydemokrata párt tagja és tanácsadója. Mindenki tudja, tegnap volt a temetése, s egy terrorakció áldozata. Nem tisztem és nincs módom javaslatot tenni, főleg nem ilyen beszédben, de a házelnök urat megkérem, hogy esetleg egy pillanatnyi megemlékezésre találjon lehetőséget a nap folyamán - egy egyszerű felállásra gondoltam.
Mások azt mondják, hogy szegények vagyunk ehhez a luxushoz, hogy NATO-tagok legyünk, erről is esett már szó. Biztos vagyok benne, hogy a hatékony védelem drágább, ha egyedül kell megtegyük, mint ha együtt. Rontjuk a szomszédainkkal való kapcsolatot - mondják mások. Örömmel állapítom meg, hogy a sok szempontból jogosan csalódott román kormányzat nem csúszott ebbe a hibába, nem jelent meg magyarellenes hang, nem jelent meg az irigység és a sértődöttség; sokkal fontosabb, hogy Románia halad tovább az úton, és a következő kör biztos várományosa lehet. És az ünnepi hangulat nem engedi meg, hogy a rosszabb országokkal kapcsolatban egyáltalán megjegyzést tegyek.
Veszélyes lesz a NATO-tagság, atomfegyverek lesznek. Mindenki tudja - idézőjelben mondom, képviselőtársaim: tudja -, hogy a NATO-tagság atomfegyverekkel jár. Húsz évvel ezelőtt senki sem tudta, hogy a Varsói Szerződés atomfegyverekkel jár, akkor itt voltak, most meg nem lesznek itt, mindössze ez a különbség, hiszen nem fogalmazódott meg az az igény, hogy Magyarország NATO-tagsága automatikusan atomfegyverek ide való telepítésével járjon. Nehéz, mert nem vagyunk földrajzi kapcsolatban a NATO-val - mondják sokan. Remélhetőleg hamar megoldódik ez a probléma. Nem tudok érveket mondani azoknak, akik érvek nélkül, érzelemkeltéssel utasítják el a NATO-t.
Egyetlenegyet tudok mondani: nem lehet igaz az a gondolatmenet, ahol a szélsőjobb és a szélsőbal ugyanazt mondja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
