DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt Magyarország legalapvetőbb érdekének tekinti a mielőbbi NATO-tagságot, és azon keresztül az Európai Unióba történő felvételünket. Ezért a Független Kisgazdapárt országos elnöksége és országgyűlési képviselőcsoportja nevében üdvözlöm és támogatom a NATO-csatlakozás lehetőségét.
A Független Kisgazdapárt meghatározó fontosságúnak tartja azonban azt is, hogy ezek a lépések a lehető legkisebb terhek mellett valósuljanak meg, és a legnagyobb mértékben járuljanak hozzá Magyarország felvirágzásához. A NATO-csatlakozás megítélésünk szerint növeli az ország politikai és gazdasági biztonságát, utat nyit a jelentős befektetések előtt, erősíti és visszafordíthatatlanná teszi a rendszerváltoztatás folyamatát.
Ezzel a döntéssel az ország visszakerül abba a nemzetközi közösségbe, amelynek évszázadokon át tagja volt, hosszú ideig egyik legfejlettebb országa volt, és amelyből a második világháború borzalmai kapcsán akarata ellenére kirekesztették, és tőle idegen és működésképtelen rendszert ráerőltetve szegény és fejletlen országgá züllesztették.
Magyarország a NATO-csatlakozással és az Európai Közösség tagjává válással nem egy tőle idegen életformát választ magának, hanem ezeréves törekvéseit váltja valóra. Akik ezt ellenzik, vessenek egy pillantást térképünkre, és azonnal meg fogják érteni, hogy a Független Kisgazdapárt miért támogatja a NATO-csatlakozást; hiszen valóságos csoda, hogy a délszláv válság nem terjedt át térségünkre, amellyel szemben védtelenek lettünk volna.
De vajon a NATO ellenzői gondoltak-e arra, hogy a schengeni egyezménynek az osztrák-magyar határon történő életbe léptetésével egy újabb vasfüggöny ereszkedne le nyugati határaink mentén? Vajon kell-e indokolnom, hogy közben kelet felé egy vákuumhelyzet keletkezne, kiszolgáltatva hazánkat a szovjet utódállamok bizonytalan belpolitikai alakulásának, valamint a délszláv válsághoz hasonló esetleges megrázkódtatásoknak?
A NATO az Európai Unió előszobája, és ha annak első körében nem kerülnénk be, a jelenlegi több évtizedes lemaradásunk a fejlett nyugati országok gazdaságától könnyen évszázadosra nőhetne. A világ fejlett országainak köre rendkívül szűk, abból kimaradni és a Kelet felé való kiszolgáltatottságot vállalni nemzetellenes bűntett, mondjuk ki őszintén, szinte öngyilkosság. Nem véletlen, hogy olyan nagy a tülekedés a kelet-közép-európai országok között a NATO-ba kerülésért, majd azon keresztül az Európai Unió közösségébe való kerülésért. Akik kimaradtak, valóságos tragédiaként élték meg azt.
A mi meghívásunk sem véletlen; engedjék meg, hogy a Független Kisgazdapárt nevében kihangsúlyozzam, hogy nem is Horn-kormány diplomáciájának sikere, hanem világtörténelmi érdemeink következménye. A Független Kisgazdapárt azonban fontosnak tartja kimondani, hogy a kapuk kinyitása a mi euro-atlanti közösségi tagságunk előtt az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk, valamint a világkommunizmus összeomlásában vállalt szerepünk elismerése, mint ahogy az ügydöntő volt a Cseh Köztársaság és Lengyelország esetében is. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) Ezt a véleményünket Clinton elnök úr nyilatkozataiból is megerősítve láthatjuk.
Vajon az euro-atlanti közösségbe való jutásunkat ellenzők megfeledkeztek volna édesapáink törekvéseiről, akik a második világháborúban mindent elkövettek annak érdekében, hogy hazánk ne szovjet megszállás alá kerüljön, hanem az angolszász hatalmaktól várták Magyarország függetlenségének és jövőjének biztosítását? (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) Vajon megfeledkeznek-e a NATO ellenzői arról a tényről, hogy voltak Magyarországon igen sokan, akik már néhány angol ejtőernyősnek hazánk területére való leereszkedését is a biztonságunk és jövőbeni fejlődésünk zálogának tekintették? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Taps!)
(9.50)
Ugyanakkor látnunk kell, hogy vannak ma olyan ellenzői is a magyar NATO-csatlakozásnak, akiket Seszták Ágnes Thürmer Gyulában, Csurka Istvánban és a KGB-ügynökökben fedezett fel.
Úgy gondolom, a NATO-csatlakozás alternatívája egyszerűen nem létezik, hiszen a Varsói Szerződés feltámasztása vagy a senki által nem szavatolt semlegesség nem lehet a NATO-csatlakozás tényleges alternatívája. A Független Kisgazdapárt nem vitatja: óriási hibákat követett el a Horn-kormány és követtek el elődei, amikor reform címén leépítették hadseregünket, és NATO-kompatíbilis harci eszközök helyett elavult szovjet haditechnikát erőltettek ránk. Mi ezt nemcsak hibának, hanem bűnnek is tartjuk. Ezért a kormánynak fokozott felelőssége áll fenn a hadseregfejlesztés irányát, hatékonyságát és összegszerűségét illetően.
A Független Kisgazdapárt nevében már az IFOR-, majd az SFOR-erők vonatkozásában kifejtettem, hogy milyen lehetőségei lennének ennek az országnak, hogyha a kormánya nemcsak a kötelezettségeket, hanem a jogokat is érvényesítené; hogy milyen lehetőségek nyílnának az itt állomásozó erők ellátása és egyéb gazdasági terület vonatkozásában. Úgy gondolom, az ország számára a NATO-csatlakozásnak is nemcsak kötelezettségeket, hanem jogokat és bevételeket is biztosító szemléletet kell jelentenie, és ezt az irányvonalat kell a kormánynak a NATO-csatlakozás kapcsán követnie. Kizárólag ez a megközelítés lehet az alapja a közvélemény számára is vonzó NATO-csatlakozásnak.
A NATO-hoz történő csatlakozás erősíti és valóban visszafordíthatatlanná teszi a rendszerváltás folyamatát, és felbecsülhetetlen értékű támogatást ad az önhibájukon kívül határainkon kívül rekedt magyar millióknak. A NATO-ba kerülés szempontjai között ugyanis az alapvető emberi jogok és szabadságok előfeltételként szerepelnek, és a NATO nagyon keményen érvényesíti az idevonatkozó álláspontját. Ezért mindenkinek látnia kell: akik a magyarság alapvető jogait és szabadságát veszélyeztetik a határainkon túl, nem lehetnek tagjai az euro-atlanti közösségnek. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.) A Független Kisgazdapárt nagy nyomatékkal hívja fel erre a közvélemény figyelmét.
Ugyanakkor a Független Kisgazdapárt támogatja a NATO-ba kerülés összes velejáróját, tehát a népszavazást is, de felhívja a figyelmet arra, miszerint valamennyiünk érdeke, hogy a lakosság minél nagyobb arányban - a lehetőségekhez képest százszázalékos arányban - vegyen részt a népszavazásban, és támogassa Magyarország ezeréves törekvéseinek megvalósulását; a kormány pedig mindenképpen vegye figyelembe a nép véleménynyilvánító népszavazását, mert a magyar népnek kell hitet tennie mind amellett, amelyre mi a figyelmüket felhívjuk.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem