BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy is kezdhetném mondanivalómat, hogy Székesfehérvár nem egy a magyar városok sorában, primus inter pares, de joggal mondhatnák képviselőtársaim, hogy elfogult vagyok e város iránt. Ezért a többi város képviseletében is szeretném kérdezni az államtitkár urat - már az expó idejében, majd később a millecentenáriumi felkészülés idejében több kormányhatározat foglalkozott a magyar városoknak e jeles évfordulókra való felkészítésével, majd legutóbb, az elmúlt év költségvetési vitájában is sikerült a kultuszminisztérium költségvetésében elegendő előkészületi forrást meghatározni a parlamentnek.
Az önkormányzatok elkészítették azokat a programterveiket, amelyekkel megfelelő mértékben és megfelelő pénzügyi feltételek mellett, saját erőforrásaikat is felhasználva, készülhetnek a magyar államalapítás ezredik évfordulójára. Így van ezzel Székesfehérvár városa is. A legutóbbi egyeztetések során, amikor a nemzeti emlékhely, a székesfehérvári nemzeti emlékhely kialakításáról tárgyaltak, mégis meglepetéssel vették tudomásul, hogy a több mint 400 millió forint költségvetési pénzhez nem tudnak hozzájutni. Kérdésemnek az alapját tehát ez képezi.
Már 1986-ban kormányhatározat intézkedett arról, hogy a volt királyi bazilika ásatásaival és a városcentrum feltárási munkáinak a folytatásával régi adósságot kell rendezni, amely régi adósság nem lehet egy város ügye, az az egész nemzet ügye. Ezt követően Kralovánszky Alán és Biczó Piroska vezetésével két éve befejeződtek az ásatások. Most a feltárt köveknek, emberi ereklyéknek és maradványoknak a megfelelő és méltó elhelyezésén lenne a hangsúly, ezért a város joggal adott be pályázatot, és többmillió forinttal már saját maga is előkészítette ezeket a munkálatokat.
Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, mi a formája és lehetősége annak, hogy a költségvetésben szereplő pénzekhez az önkormányzatok hozzájussanak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem