BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát, és hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy a pénzügyminiszter úr is itt van a körünkben, hogy ez a kormányhatározat már költségvetésben megszavazott pénzek felhasználását tenné lehetővé. Ez mindenhol fontos lenne, de különösen ott, ahol nagy értékű és több mint ezeréves ereklyék megmentéséről van szó.
Több mint négyszáz emberi maradvány került feltárásra, amelyeket most ismét elszállítottak Székesfehérvárról. Ezeknek a méltó és megfelelő visszahelyezése az egyik feladat. A másik pedig olyan pótolhatatlan értékű ereklyék, kövek konzerválása, amelyek kikerülve a földtakaró védelme alól, így mindenfajta időjárási viszontagságnak kitéve, nem pótolhatóak, ha itt további fagy, eső vagy egyéb hatás éri őket.
Ezek az összegek tehát a költségvetésben szerepelnek, mind Esztergom, mind Óbuda, mind Visegrád és más települések számára is fontos ez. Így tehát nemcsak Székesfehérvár érdekében kérem a pénzügyminiszter urat és az államtitkár urat, hogy a kormány időben hozza meg ezt a döntését. A közbeszerzési törvénynek különböző építési pályáztatásoknak is eleget kell tenni, és nem lenne jó, ha ez az őszi vagy ne adj' isten, a téli időszakban futna be.
Köszönöm az államtitkár úr válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem