DR. MEDGYESSY PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter: Tisztelt Ház! Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet jogelődeit, az Állami Bankfelügyeletet, valamint az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletet - ugyanúgy, mint ahogyan más közigazgatási intézményeket - a kormány döntése 1995-ben jelentős és folyamatos, összességében 15 százalékos létszámleépítésre kötelezte. Ennek megfelelően a közigazgatási szervezetek vezetőinek felül kellett vizsgálniuk intézményük működését abból a szempontból, hogy melyek azok a feladatok, funkciók, amelyek eredményes ellátása nem kizárólag a közigazgatási szerven belül oldható meg, hanem a funkcióval kapcsolatos társadalmi érdek sérelme nélkül, külső szervezeti egységben, cégben is ellátható. A kormányhatározat külön nevesítette a jogi munka egyes területeit, például a peres képviselet ellátását, az informatikát, a diszpécserszolgálatot és néhány más területet.
Mind az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnél, mind az Állami Bankfelügyeletnél a jogi munka jelentős részét képezte a peres képviselet ellátása, tekintettel arra, hogy e szervek által hozott közigazgatási határozatok ellen csak a bíróság előtt lehetett és lehet ma is jogorvoslatot keresni.
Az ügyek jellegéből fakadóan e munka végzését nem lehet általában jogi végzettségűekre bízni, hanem kifejezetten szükséges olyan szakemberek alkalmazása, akik nemcsak a közigazgatási szerv által alkalmazott törvények értelmezésével, illetve a hatósági eljárások lebonyolításával vannak tisztában, hanem ezen felül nagyon komoly peres gyakorlattal rendelkeznek.
Érdemes megemlíteni, hogy az Állami Bankfelügyelet '91-ben való alapítása óta nem vesztett pert a bíróságon, ugyanakkor a határozatai felülvizsgálata iránt indított bírósági eljárásokban, illetve az azokhoz kapcsolódó kártérítési perekben a pertárgy értéke az egyes eljárásokban is meghaladja a több milliárd forintot. Jelenleg a volt bankfelügyelet 25 perben alperes, az együttes perérték - kamat- és perköltség nélkül - 2 milliárd 600 millió forintnál több.
Mindezek alapján a volt bankfelügyelet, illetve értékpapír-felügyelet peres ügyeinek ellátása céljából átmeneti időre egy olyan ügyvédi irodát bízott meg, amely kiemelkedő és a magyar jogi szakmában egyedülálló gyakorlattal rendelkezett a pénzügyi-gazdasági jogi, illetve felügyeleti jogi munka bírósági képviseletében.
Az ügyvédi iroda megbízatása a közeljövőben jár le. Tekintettel arra, hogy az ügyvédi iroda alkalmazásával kapcsolatban probléma nem merült föl, illetve eljárásuk nyomán a költségvetés jelentős összeg kifizetésétől mentesült, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet vezetése szükségesnek tartja, hogy ez a fontos munka a jövőben is hasonló színvonalú legyen. Ezért szabályos közbeszerzési eljárás keretében pályázatot írt ki. Ahogy a pályázatban nincs szó sikerdíjról, úgy a közbeszerzési eljárás nyomán létrejövő szerződésben sem lesz, bár ez nem szómágia kérdése, hanem a felügyelet legközvetlenebb anyagi és természetesen erkölcsi érdeke. A pályázati kiírásra több egyéni ügyvéd, illetve ügyvédi iroda jelentkezett, és a jelentkezések elbírálása még nem fejeződött be.
Végezetül: őszintén örülök, hogy képviselő úr értesülését a Közbeszerzési Értesítőből szerezte, hiszen ez meggyőző bizonyíték arra, hogy nem valami spekulációról, hanem törvényes és átgondolt hivatali munkáról van szó.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem