DR. BALSAI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Miniszter Úr! A múlt héten módosította az Országgyűlés azt a távközlési törvényt, amely 1992-től két igen fontos területen állami kötelezettségként fogalmazza meg egyrészt az ön személyes miniszteri felelősségét a szolgáltatók ellenőrzése terén, másrészt pedig olyan fogyasztóvédelmi szempontokat figyelembe vevő rendelet megalkotását, amellyel szemben a valós tények sajnos igen más képet mutatnak.
Miniszter úr nyilván tudja, a közvélemény is értesül a tömeges számlareklamációkról, amelyek most már évek óta nem a néhány száz forintos telefonszámlákból, hanem az emeltdíjas szolgáltatásokból adódóan százezer forintos és milliós számlatévedéseket regisztrálnak.
Sajnos az ön által felügyelt üzletszabályzat annyira nem fogyasztóbarát, annyira nem veszi figyelembe a fogyasztóvédelmi szempontokat, hogy az előfizető üzleti kockázatává teszi azt a bizonyítást, hogy tudniillik a fogyasztó műszaki berendezésében manipulálás történt-e vagy sem, és sokszor még bíróságon, több éves peres eljárás keretében sem sikerül tisztázni a nyilvánvalóan alapos tömeges reklamációk kapcsán a Matáv felelősségét, illetőleg fizetési kötelezettségét.
Miniszter Úr! A helyzetet tovább súlyosbította az a kialakult gyakorlat, amely most már néhány év óta a Matáv Rt. üzleti vállalkozásokkal kapcsolatos tevékenységével függ össze. Nevezetesen, amikor egy másik üzleti vállalkozóval összehozva a vállalkozást, az előfizetőkkel kapcsolatos szerződés mindenféle módosítása nélkül, különböző partyvonalakat, szexvonalakat, horoszkóp- és Dallas-sorozatismertetőket, Szerencsekerék-műsorismertetőket - és így tovább -, sorolhatnám azt a sok tucatnyi vállalkozást, amelynek keretében ezek az emeltdíjas szolgáltatások ugyanazon közcélú szolgáltatást tükröző számlán jelentkeznek, és ugyanolyan következményekkel járnak az előfizetők számára. Tehát meg nem fizetés esetén, a vitatott összeg - a mondom, sokszor százezer forintos nagyságrendű összeg - meg nem fizetése esetén kikapcsolják a közcélú szolgáltatásra berendezett távbeszélő-állomást. A kialakult helyzet tehát teljes egészében ellentmond nemcsak a jelenleg hatályos versenytörvénynek, nemcsak az alapvető jogelveknek, de mindannak, amit a távközlési törvény korábban és jelen módosítást követően is előír.
Ezért kérdezem miniszter urat: mikor és milyen módon ellenőrizte a szolgáltatók monopolhelyzetéből eredő ilyen visszásságok tekintetében a reális alapokra helyezés érdekében a helyzetet, és milyen intézkedéseket kíván megtenni a valóban fogyasztóvédelmi szempontokat is tükröző miniszteri rendelet megalkotása terén? Eddig ilyen nem született meg. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem