DR. CSAPODY MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Még a múlt hónap elején egy kérdéssel fordultam önhöz az előbb elhangzott címmel, amelyre választ július 1-jén Akar László pénzügyminisztériumi államtitkár úr kísérelt meg adni. Nos, ez a kérdés arra vonatkozott, hogy a Gyógyászati Segédeszközök Gyárát, pontosabban annak jogutódját, a GYSGY Rehab Rt.-t milyen olyan zavarok gátolják az ellátásban, amelyek részben összefüggenek a privatizációval, részben pedig magát az ellátást gátolják.
Én akkor felsoroltam, egész röviden természetesen, a GYSGY előtörténetét, megállapítottam néhány olyan adatot, ami az elmondottakban nagy szerepet játszott, és visszatekintettem arra, hogy tulajdonképpen a GYSGY-t még az előző kormány idején 100 százalékos állami tulajdonban tartották, miután akkor az általa végzett tevékenységet szociális stratégiai kérdésnek tekintették. Felsoroltam néhány általam ismert és dokumentumokkal bizonyítható, alátámasztható anomáliát, melyekre válaszában államtitkár úr azt mondta, hogy sokkal mélyebben belementem az ügy tárgyalásába, mint ahogy azt az előzetesen megküldött dokumentum tartalmazta; túl sok részletről beszéltem, jobb lett volna ezt még inkább konkretizálni, és azt ígérte - idézem -: "Azt tudom ígérni, hogy természetesen azokkal kapcsolatban, amiket elmondott, meg fogom kérni a privatizációs ügyeket felügyelő miniszter asszonyt, hogy további vizsgálatokat végezzen el".
Nos, ennek több mint egy hónapja volt, úgyhogy szeretném megkérdezni miniszter asszonyt, milyen vizsgálatokat végzett el, illetve végeztetett el, és ezek a vizsgálatok, amelyek, hangsúlyozom, bizonyos tisztázatlan privatizációs folyamatok gyanúját keltették fel, ezek a vizsgálatok milyen eredményekkel jártak.
Köszönöm szépen. Várom válaszát. (Taps az MDF padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem