DR. CSIHA JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Az elvégzetteket vizsgálatnak nevezni talán túlzás, inkább az iratok áttanulmányozását jelentették ezek a vizsgálódások. A következőkkel egészíteném ki azokat az adatokat, amiket az államtitkár úr elmondott a kérdésre.
Aminthogy a korábbi kormány idején, most is 100 százalékos állami tulajdonban van a GYSGY Rehab Rt., és amint a korábbi kormányrendelet, a 126/92-es hatálybalépése óta a tartós állami tulajdon mértéke 50 százalék plusz egy szavazat, úgy a jelenleg hatályos törvényben és a módosítás után is így marad: 50 százalék plusz egy szavazat lesz a tartós államitulajdon-hányad. Ilyen tekintetben jogfolytonosnak tekinthető az állami, kormányzati megítélése, privatizációs szempontból legalábbis, a GYSGY Rehab Rt.-nek.
Az is ténykérdés, hogy a kft.-be való szervezés, amit az rt. vezetése támogatott 1993 óta, azt a célt szolgálta, hogy a piacvesztést és a szakember-elvándorlást állítsa meg, arra gondolván, hogy a kft. működése olyan közvetlen érdekeltséget teremt, ami a negatív tendenciákat megfordítja. Ez sajnos nem sikerült. A folyamat eredményeként a GYSGY Rehab Rt. egyes csoportokban piacai nagy részét elvesztette, és az így létrehozott kft.-k, amelyek egy ellentétes szándék nyomán jöttek létre, éppen hogy konkurenciát jelentettek a GYSGY Rt.-nek. Ezt a helyzetet oldotta a '96. június 1-jei ÁPV Rt.-döntés, aminek következtében új vezérigazgató, igazgatóság, felügyelőbizottság részleges cseréje megtörtént, és így a további működés stabil feltételei megteremtődtek.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem