DR. HOMOKI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Miniszter Asszony! A Független Kisgazdapárt már többször kifejtette, hogy a nemzeti stratégiai iparágak többségi külföldi tulajdonba adását nemzetellenes bűncselekménynek tartja. (Moraj.) A legnagyobb magyar távközlési vállalat 67 százaléka a Kajmán-szigeteken bejegyzett off-shore cég tulajdonában van, az birtokolja.
Végül is a lakosság teljesen ki van szolgáltatva ennek az amerikai-német cégnek, hiszen az áremelések ellen semmit nem tud tenni. Amíg 1993-ban 5 forintért 3 percig beszélhetett a fogyasztó, addig 1997-ben 11,25 forintért másfél percig beszélhet, tehát 450 százalékkal emelte a Matáv a szolgáltatások díjait.
(15.50)
Ez már megfizethetetlen, arról nem is beszélve, hogy azokat a terheket, a 8,7 milliárdos vagyonvesztést, amire nem kaptam választ a miniszter asszonytól, a Matáv hozzá nem értő vezetése nyilvánvalóan a lakosságra terheli, hiszen állandó - ahogy a képviselőtársam is elmondta az előbb az interpellációjában - és folyamatos a túlszámlázás. Tízszeres, hússzoros számlák jönnek ki a fogyasztók részére, ami ellen nincs védekezés; senki nem tudja kontrollálni, hogy a Matáv számítógéprendszeréből kiadott számla mennyire valós és mennyire nem. Bevallásuk szerint havi ezer-kétezer számlareklamáció történik, ami a mi megítélésünk szerint havi tízezer körül van.
Ilyen körülmények között a lakosság semmiképpen nem tudja elfogadni a Matáv magatartását, hogy állandóan felsrófolja az árakat; szinte megfizethetetlenek már a Matáv szolgáltatásai. Ezért nem tudom elfogadni a miniszter asszony válaszát sem. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem