DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Mint tudja, a béremelés egy része közalkalmazotti törvényben foglalt bértábla-teljesítésből ered. Felméréseink szerint nagy eltérések voltak egyes intézmények között; volt, ahol 6-7 százalék béremeléssel a tábla előírásainak meg lehetett felelni, és voltak olyan intézmények, amelyekben a 17 százalék éppen elegendő volt. Tudja képviselő asszony azt is, hogy az Egészségbiztosítási Alap kasszái között átcsoportosításokra került sor a fedezet biztosítása érdekében, és a bérnövekményt tartalmazó kasszák pedig nem mechanikusan, hanem a havi teljesítményektől függően kerülnek az intézményekhez - így lehetségesek bizonyos ingadozások.
Ezzel is összefügg az, hogy a béremelkedést az idei év, egész év átlagában kell teljesíteni, tehát nincs kötelező kifizetési időpont, kivéve abban az esetben, hogy a közalkalmazotti bértábla változásai ez év február 1-jével léptek hatályba, tehát a tábla szerinti keresetnövekedést a februári bérektől kezdődően kellett kifizetni. Az intézmények döntő többsége a felméréseink szerint a kötelező béremeléseket végrehajtotta, és egy jelentős többség a 17 százalékot is teljesítette.
Végül, tisztelt képviselő asszony, lényegesnek tartom, hogy az intézményben dolgozók pontosan ismerjék a finanszírozási adatokat. Bizonyára látta képviselő asszony, hogy a finanszírozási jogszabályok módosításával kötelezettséget vállaltunk - a tárca és az OEP -, hogy a havi finanszírozási adatokat a Népjóléti Közlönyben közzétegyük. Első alkalommal csak néhány fő adatot tartalmazott a kimutatás, de a jövőben ennél részletesebb bontást fogunk hozzátenni, intézményspecifikus bontást, hogy az adatokat mindenki megismerhesse.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem